SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kezdjük a törvénynek azzal a részével, amit nem vitatott senki. Örülök, hogy legalább a kisebb jellegű módosítások tekintetében egyetértés van, azokban, amelyek az áfatörvény módosítását, a regisztrációs adóról szóló törvény módosítását, a fogyasztói ár kiegészítéséről és a jövedéki termékekről szóló törvények módosítást tartalmazzák. Abban tehát egyetérthetünk, hogy ezek szükségesek, jók, és ezek megvalósítása elősegíti azt, hogy ezek a törvények jobbak legyenek.

Ami a törvény többi részét illeti: ha valaki félre akar érteni valamit, azt félre is érti. Azt kérem, hogy próbáljunk meg csak azzal foglalkozni, ami a törvényben le van írva. A felszolgálói díjtól, illetve annak a szabályozásától ne várjunk el mást, mint amit a törvényalkotó valóban szabályozni kívánt a felszolgálói díjjal, vagyis lehetőséget kívánt adni arra, hogy annak, aki ezt a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan be kívánja vezetni, legyen erre módja, és aki ezt a fajta bevételt legalizálni kívánja, az a megfelelő közterhek viselésével kapja meg érte azt a szolgáltatást, amit önök vagy bármely más munkavállaló megkap a legálisan bevallott jövedelme után. Ez volt a szándék, nem több és nem kevesebb. A szándékot lehet minősíteni úgy, hogy nem jó, lehet minősíteni úgy, hogy szükségtelen, csupán azt kérem, valóban csak azt értsük alatta, amit kell, és ne próbáljuk meg félremagyarázni, illetve ne próbáljunk meg olyat beleérteni, ami nincs benne. Tehát valóban önkéntes, csak az vezeti be, aki akarja, de aki bevezeti, az e szabályozás alapján tudja ezt törvényesen megtenni.

A szocialista frakció támogatja ezt az elképzelést, bár tudjuk, hogy ezzel közel sem lesz megoldva minden, a fekete- és a szürkejövedelmek kifehérítésével kapcsolatos probléma. Ez egy lépés ebbe az irányba. Egy lépés abba az irányba, hogy aki tisztességgel részt kíván venni a közteherviselésben, és ennek hasznát életének egy későbbi időszakában akarja élvezni, annak teremtsük meg erre a lehetőséget. A szocialista frakció már nyújtott be módosító indítványt annak orvoslására, amit a költségvetési bizottság ülésén is az ellenzéki képviselők kifogásoltak, nevezetesen, hogy miért nem jelenik meg mellette a közteher-viselési gyakorlat, illetve miért nincs az szabályozva. Vettük ezt az igényt, s noha úgy gondoltuk, hogy számos más törvényben is lehetne ezt szabályozni, mégis azt mondtuk, hogy legyen itt tisztázva, ezért benyújtottunk egy módosító indítványt, amely meghatározza, hogy milyen közteher viselése mellett milyen szolgáltatást fog kapni majd a későbbiekben az, aki vállalja ezt a közteherviselést.

Lépéseket tettünk a tekintetben is egy módosító indítvánnyal - amit majd a bizottsági üléseken, illetve a részletes vitában meg tudunk vitatni -, hogy a felszolgálói díjjal kapcsolatban adott borravaló és a felszolgálói díj kezelése is arányos legyen, mert azt mondtuk, hogy ebben is van logika. Ezt is megtettük.

Én csak azt kérem önöktől, járuljanak hozzá ahhoz, hogy erről értelmesen tudjunk beszélgetni, és azt értsék ki belőle, ami a szándék. Ennek a szándéknak a javításához mi minden racionális módosító indítványra fogékonyak vagyunk, hajlandók vagyunk erről vitatkozni, és a későbbiek során a szavazatainkkal támogatni minden ilyen módosító indítványt.

Mint ahogy támogatjuk azt is, hogy az alkalmi munkavállalásnál a foglalkoztatónak és a foglalkoztatottnak is legyen meg az érdekeltsége abban, hogy ez a közteher-viselési módszer is elterjedjen. Itt sem kell beleérteni azt, ami nincs benne a törvényben. Például ha a nagyszülőknél vagyok, és a szomszéd öreg nénikének segítem összevágni a fát és azt elrakni, akkor természetesen nem fogom őt kötelezni arra, hogy számomra alkalmi munkavállalói jegyet vásároljon, és azt ragassza be. Ezt ezentúl is meg fogom tenni, mint ahogy mindenki más is megteszi úgy, ahogy azt Balsai képviselőtársam említette, mert ez az életnek nem az a területe, ahova ez tartozna. De miért ne adjuk meg a lehetőséget azoknak az embereknek, akik más lehetőség híján így tudnak bizonyos ellátásra jogosultságokat megszerezni? Ez nem fogja százezrek problémáját megoldani, de ha egy faluban egy embernek a problémáját megoldja, akkor már megérte. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy elvi kérdés lenne, hogy csak azért, mert a kormánypártok képviselői találták ki és mondják, ne lehetne épeszűen megvitatni.

(13.00)

Ezért mi támogatjuk, hogy ez a fajta foglalkoztatási mód elterjedhessen. Aki ezt igénybe kívánja venni, és ezzel magának legalizált jövedelmet és ez után a legalizált jövedelme után legalizált ellátást kíván teremteni, az tegye meg. Ebben a módosításban benne van az is, hogy az állam nem bevételt akar ezekből, hiszen 75 százalékát visszaadja ennek a pénzen afelé, aki ezt befizeti, hanem azt szeretnénk, hogy tényleg ezek a rászorult emberek juthassanak olyan legalizált jövedelemhez és olyan legalizált ellátáshoz, ami az életvitelükhöz szükséges.

Mindezek alapján még számos módosító indítványt kívánunk beadni akár a mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatban, akár az Oktatási Minisztériumnál indított Útravaló ösztöndíjprogrammal kapcsolatban, de ezekről majd a részletes vitában beszéljünk, amikor a módosító indítványaink nyilvánosságra kerülnek. Én csak azt kérem képviselőtársaimtól, hogy az általános vitában tényleg arról beszéljünk, hogy miről szól ez a törvény, mit akarnak vele a kormány és a kormánypártok elérni. Próbáljuk meg nem félreértelmezni egymás szándékát, próbáljuk meg az alapvető tisztességet feltételezni egymásról, és erről folytassunk itt az általános vitában szakmai vitát.

Én a szocialista frakció nevében a módosításokkal együtt a később kialakult törvényt elfogadásra javaslom a Háznak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu