TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt szeretném megkérdezni az első mondatomban a kormánypárti képviselőktől, hogy emlékeznek-e erre a füzetre (Felmutatja.), kék és az a címe, hogy Lendületben az országö, és hogy önök szerint ez hatályban és érvényben van-e még; mert ebben azt olvasom, hogy méltányosabbá és igazságosabbá tesszük a közteherviselést, csökkentjük a polgárok és a vállalkozások adóterheit. Majd utána jön a száz lépés programja, abban ugyanez a jelszó: igazságosabb közteherviselés, adócsökkentés. Ezt halljuk a Gyurcsány-kormánytól immár január óta, hogy adót fognak csökkenteni.
Most azt nem mondom, hogy az első lépésben a tavaly novemberben elfogadott törvény szerint, amit már a Gyurcsány-kormány terjesztett az Országgyűlés elé, nem adócsökkentés volt, hanem két új adónem bevezetése, és tíz-egynéhány tételben illetékek és egyéb adónemek növelése. Tehát úgy gondolom, hogyha pénzügyi és adójellegű törvényt terjesztünk az Országgyűlés elé, vagy terjeszt a Gyurcsány-kormány, akkor legyen szíves figyelembe venni azt, hogy mivel választatta meg magát itt a parlamentben Gyurcsány Ferenc: azzal, hogy adót fog csökkenteni. Mit mondott januárban az országnak? Hogy eljött az adócsökkentés ideje. Ehelyett január után már bejött egy pénzügyi törvénycsomag a parlament elé, szó sem volt benne adócsökkentésről. Most itt van az új pénzügyminiszter, ő is azt mondja, hogy adócsökkentés kell, és idehoz az Országgyűlés elé egy olyan törvényjavaslatot, amin, bevallom őszintén, csodálkozom, hogy Veres János ehhez a nevét adta, de azon is, hogy az államtitkár a nevét adta.
Ez a törvényjavaslat 19 paragrafusból áll. A 19 paragrafusnak körülbelül az egyharmada teljesen technikai jellegű módosítás, ami itt elhangzott. Egyébként az előző törvénycsomag csak arról szólt. Az előző törvénycsomag, amely májusban lépett hatályba, csak technikai jellegű módosításokról szólt. Most van egy újabb javaslat, aminek egy része teljesen csak technikai jellegű módosítás; például, hogy megszűnt a sorkatonai kötelezettség, és így az ingyenes utazásból azt ki kell venni.
A 19 paragrafusból 6 paragrafus csak a záró rendelkezés és a hatályba léptető rendelkezés. Nagyon érdekes egyébként végigmenni, mert négy hatályba léptetés van a törvényben: a kihirdetést követően, augusztus 1-jén, október 1-jén és 2006. január 1-jén. Egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen horderejű kérdést hogyan lehet ilyen fércmunkával, ilyen szakmailag előkészítetlen törvényjavaslatban idehozni, ráadásul összezagyválni ebben a törvényben mindent, hogy legalább törvényjavaslatnak tűnjön.
(13.10)
Ami egyébként a borravalót illeti, az öt paragrafusnál nem több, egy-egy mondatnál nem több, ami ezt módosítja.
Nézzük az érdemi részét, a bizonyos felszolgálói díj bevezetésének a törvény szerinti tartalmát! Mit is fog ez majd jelenteni? Uraim, ez nem más, mint áremelés. Ez nem más, mint kormányzati, törvényi szintre emelt áremelés. Ez azért áremelés, mert eddig borravalót az a vendég adott, aki értékelte a felszolgálás, a kiszolgálás minőségét, hogy hideg volt az ital vagy nem, hogy jó minőségű volt az étel vagy nem, hogy csinos volt-e a felszolgáló vagy nem, kedves volt vagy nem, és ahhoz viszonyítva adta a saját maga döntése alapján ezt a borravalót. Előfordult biztos önökkel is, hogy bementek egy étterembe, és bizony egy forint borravalót nem adtak, de előfordult az is, hogy 15 vagy 20, vagy még 30 százalékot is adtak, nyilván attól függ, hogy ki mennyi ideig tartózkodott az adott vendéglátó egységben, és hogy milyen csinos hölgy szolgált föl, és persze, hogy mit fogyasztott. Tehát nyilván saját döntése volt az, hogy mennyi borravalót ad.
Most ezt hivatalosan, kötelezően elő fogja írni a törvényjavaslat, és el is hangzott a szocialista érvelésben az, hogy ezt majd a nagyok fogják bevezetni. Bizony, így van ez, ezt azok fogják majd bevezetni automatikusan egyébként, és ők is támogatják: a szállodaipar és nyilván a nagy vendéglátó rendszerek, ahol egyszerűen nem számít az ár. Azért nem számít az ár, mert olyan helyzetben vannak, hogy így is, úgy is tovább tudják terhelni a szolgáltatást igénybe vevőkre. De mi van a kicsikkel? Mi van a vidéki kis éttermekkel vagy akár a budapesti kis éttermekkel? Azok hogyan fogják majd tudni ezt elviselni? Szóval, nekünk, vendégeknek biztosan nem lesz jó ez az áremelés, hiszen jóval többet kell fizetnünk az eddigi szolgáltatásokért.
Nézzük, hogy jó lesz-e a vendéglátósoknak ez! Én nem hinném, hogy jó lenne a vendéglátósoknak. Azért nem lesz jó, mert mindenképpen versenyképesség-romlást fog számukra jelenteni az, hogyha ezt be fogják vezetni. Tehát versenyképességi szempontból ez kimondottan hátrányos. A vendéglátósok sem egyformák, lehet, hogy lesz olyan, aki oda fogja adni teljes mértékben a felszolgálóknak ezt a díjat, de nagyon valószínű, hogy a nagyobbik részük ezt a plusz-, többletbevételt, -jövedelmet, ennek jó részét vagy mindet zsebre fogja vágni. Tehát nem biztos, hogy oda fog kerülni, ahová ezt esetleg a kormányzat most szánja.
Jó lesz-e ez a felszolgálóknak? A felszolgálók tiltakoznak ez ellen, ők ismerik tudniillik a tulajdonosokat, a tulajdonosi szemléletet ismerik, és azt mondják, kérem szépen, sajnos ezt majd biztosan az igen tisztelt főnökök, vendéglátó-tulajdonosok fogják majd zsebre vágni, és hagyják őket békén, ők úgy-ahogy megvannak ebben a rendszerben, és úgy gondolják, hogy nem kellene ezen változtatni.
De ki is jár ezzel a javaslattal jól? Ha hiszik, ha nem, a kormány. A kormány fog jól járni azért, mert lesz most már olyan szolgáltatás, ami után újra be lehet fizettetni a 15 százalék vagy 25 százalék áfát, azért, mert - mint kiderül az adózás rendjéről szóló törvényből, nem ebből - nyugdíjjárulékot és nyugdíj-biztosítási járulékot kell majd ez után fizetni, hogy azt aztán ki fogja megfizetni és mennyiből, az még nem derül ki. (Göndör István közbeszól.) Tessék elolvasni, Göndör úr, nem ebben a törvényben van, amiről most tárgyalunk, hanem az adózás rendjéről szóló törvényben, hogy adatot kell majd szolgáltatni róla. Gondolom, hogy arról lehet adatot szolgáltatni, amit meg is fognak fizettetni. Szóval igenis, a kormány egészen biztos, hogy jól jár. De, uraim, ez nem más, mint egy árdrágítás. Egy árdrágítás nem új adónemekkel, hanem egyszerűen a régieknek az aktivizálásával és a rendszerbe való bevonásával, mert így több áfa fog bejönni, több nyugdíjjárulék fog bejönni, és adott esetben vállalkozói adót, sőt társasági adót is kell fizetni ez után.
De pont itt a hiányossága is egyben a javaslatnak, hiszen nem tisztázott, hogy most akkor ezután az adott pincér - nevezzük pincérnek, szerintem sokkal szebb egyébként a felszolgáló kifejezés - vagy felszolgáló ez után a jövedelme után táppénzre mehet-e, kap-e majd táppénzt. Az elképzelések szerint - ami nem derül ki ebből a törvényből - nem fog kapni táppénzt, talán majd nyugdíjszolgáltatást vehet igénybe. Ha ez a szándéka a kormányzatnak, hogy megtámadja ezt a réteget, ám legyen, nem ez az első társadalmi réteg, ami ellen a Gyurcsány-kormány támadást indít. Legyen! De akkor legalább tessenek átgondolni, és azt mondani, hogy ennek rendezzük a társadalombiztosítási, nyugdíjvonzatát, rendezzük teljeskörűen a problémakört, mert nemcsak felszolgáló van ám, aki borravalót kap.
Itt már elhangzott: mi van a fodrásszal? Mi van a kozmetikussal? Mi van a benzinkutassal? Mi van a taxissal? Mi van a masszőrrel? Őket nem érinti ez a törvény, mert ők nem adnak számlát. Akkor őket miért nem illeti meg az a nagyszerű lehetőség, amiről önök beszélnek, hogy majd őutánuk nyugdíjjárulékot fognak fizetni, és majd beszámít a nyugdíj-biztosítási rendszerbe? Abszolút hiányos és teljes mértékben átgondolatlan ez a törvény. Látszik, hogy egy politikai kinyilvánulás, egy politikai megrendelés alapján nagyon sebtében készült ez a törvény, nagyon-nagyon hiányos, és szakmai szempontból is nagyon-nagyon el van rontva. Nem beszélve arról, hogy szerintem a társadalom számára, ezen rétegek számára, tehát számunkra, fogyasztók számára hátrányos, elmondtam, hogy a vendéglátósok számára hátrányos, a felszolgálók számára hátrányos.
Azt szeretném mondani, hogy én úgy látom, hogy amelyik vendéglátós ezt be fogja vezetni - elhangzott, hogy 15 százalék, egyébként az sincs benne a törvényjavaslatban, hiszen majd a gazdasági miniszter fog ebben dönteni, úgyhogy, államtitkár úr, ha tudja, hogy mi lesz ebben a rendeletben, örömmel vennénk, ha elmondaná, hogy mit is fog majd szabályozni a törvény felhatalmazás alapján -, le fog maradni, mint a borravaló. Ezt fogják elérni ezzel a törvénnyel, uraim. (Taps az ellenzéki pártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés