DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Simicskó képviselő úr mondandóját mind a honvédelmi bizottságban, mind itt nagyon-nagyon figyeltem, mert a közös megoldások egyik alapja az, hogy meghallgatjuk egymást. Éppen ezért szeretném, ha a képviselő úr is figyelne arra, amit én mondok, illetve amit a miniszter úr mondott.
Elsőként a szociális ellátási rendszer védelme kapcsán - amit említettünk - a kialakult szociális rendszer védelmét, a biztonságos és jogszerű működés folytatását jelöltem meg és jelölte meg maga a törvényjavaslat célként.
A másik: képviselő úr azt mondta, hogy a felsőoktatási törvény éppen az Alkotmánybíróság előtt van. Többször elhangzott már, én is elmondtam, képviselő úr, és a kormány előterjesztője is elmondta a honvédelmi bizottság ülésén, hogy akkor, ha a felsőoktatási törvény valamelyik része nem állja ki az alkotmányosság próbáját - és ez vonatkozik erre a törvényjavaslatra -, akkor értelemszerűen úgy szerkesztették meg a törvényt, hogy azok a paragrafusok nem lépnek életbe.
Végül a hallgatói elbocsátás réme. Képviselő úr, szeretném önnek elmondani, hogy hallgatói elbocsátás nincs, csak hallgatói kibocsátás van, ami egy sikeres vizsga után a diploma átadását jelenti. Úgy gondolom, a diákok számára a kibocsátás - merthogy ez a szakkifejezés - nem egy rémkép, hanem egy örömteli kép, és bízom abban, hogy a kormánypárti és ellenzéki képviselők akkor, amikor a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói eljutnak ehhez a kibocsátáshoz, szintén nem rémképként fogják megélni ezt a momentumot, hanem örülni fognak, hogy a hallgatók a kezükbe kapnak egy diplomát.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés