TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Pontosan ezért próbálom taglalni a források hiányának a problémáját.
(11.50)
Az a 112 hivatásos tűzoltólaktanya, illetve az a 8 ezer tűzoltó, aki ezekkel az eszközökkel végzi a munkáját, bizony tényleg emberfeletti munkát végez időszakonként, és ezért szükséges az, hogy komolyan vegye végre az irányítói oldal, a kormányoldal, hogy ha már szabályozást adok, akkor forrást is biztosítsak hozzá.
Ugyanis természetesen nem gondoljuk komolyan, hogy délután 2-kor abbahagyjuk a védekezést - de mégis, hogyan történjen tovább? Nem lehet ezt megtenni, mint amit például megtettek Mátrakeresztessel, hogy két hónappal utána fizetik ki, amikor a Belügyminisztériumnak nullás a számlája talán. Vagy esetleg ellenzéki önkormányzat, ezért majd jó sokáig kicsit helyben járatjuk, és majd csak akkor fizetünk, ha már végképp könnyeznek? Ez a hozzáállás igazából nehezen tolerálható.
Úgy vélem, ezért lenne fontos, hogy a kormány lépéseit legalább körvonalaiban lássuk arra, hogy hajlandó-e komolyan venni ezt. Pontosan azért, mert ez év márciusában, tulajdonképpen azt lehet mondani, a Környezetvédelmi Minisztérium vízkár-elhárítási fejezetén lévő összeg kimerült - márciusban. Ezek után miből fog védekezni az év hátralévő részében magas víz vagy adott esetben árvíz esetén?
Lám-lám, itt van a Hernád mellett élők esete. Ezeket a forrásokat nem lehet kispórolni, ezekre a forrásokra mondta azt az Állami Számvevőszék, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nagy kockázatot, fölvállalhatatlanul nagy kockázatot rejt már ez a költségvetési szerkezet.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés