PÁL BÉLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm a kérdését. Valóban így van, ahogy mondta, számos problémát kell ma megoldanunk a mozgáskorlátozott állampolgárok érdekében. Ezek közül az egyik a lakások akadálymentesítése. Bár egyik oldalról elmondhatjuk azt, hogy az elmúlt két évben 26 500 mozgáskorlátozott személy kapott állami támogatást, és több mint 5 milliárd forintot fizettünk ki két év alatt a részükre, ami egy nagyon jelentős részösszeg, ezt a problémát még nem oldottuk meg.
Az is igaz, amit említett, hogy a számlák benyújtásával kapcsolatos kötelezettség többletterhet jelent a mozgáskorlátozottak számára is, de ettől a kötelezettségtől nem tekinthetünk el. Természetesen az is igaz, hogy bár a mozgáskorlátozottak számára járó akadálymentesítéshez adott állami támogatás összege nem nőtt, de azért más állami támogatások, a Fészekrakó-program egyes elemei ugyanúgy igénybe vehetők a számukra is, és ott jelentősen nőtt a szociálpolitikai támogatás összege, a félszocpolt hadd említsem, a lakbér-támogatási programból ugyanúgy részesedhetnek, valamint a fiatalok lakáskölcsönéhez adott állami kezességvállalásból is.
Jogos a kérdés, hogy mit tehetnénk azonban annak érdekében, hogy ezen túl több, mozgáskorlátozottak részére juttatott támogatáshoz jussanak. Azt tudom válaszolni a képviselő asszonynak, hogy a 2006-os költségvetés tervezése során arra kérem a lakásügyi hivatal illetékeseit is, hogy vizsgálják meg annak a lehetőségét az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériummal közösen, hogy a költségvetés lehetőségeinek függvényében miként lehetne emelni a támogatás mértékét, illetve milyen módon lehetne könnyíteni a mozgáskorlátozottak részére az elszámolás rendjét.
Kérem, válaszomat elfogadni szíveskedjék. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés