TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A szociális és családügyi bizottság négypárti egyetértésben nyújtotta be ezt a törvénymódosítási javaslatát, mégpedig azért, hogy a gyermekotthonokban, lakóotthonokban élő gyermekek esetében ne kelljen a közbeszerzési eljárás szabályait alkalmazni azokban az esetekben, amikor a kis értékű beszerzések vagy éppen a szolgáltatások megrendelésénél éppen azt szeretnénk elérni, hogy a családi életre nevelés, a családias hangulat megteremtésében azt is meg tudják tanulni az ott élő gyermekek, hogy milyen döntésekre kell felkészülniük az életük során. A lakóotthonokban, gyermekotthonokban nevelkedő gyermekek közül nagyon sokan úgy kerülnek a nagybetűs élet pályájára, hogy nem tanulták meg, hogyan is kell gazdálkodni. Az 1997-es gyermekvédelmi törvény éppen abban nyújt segítséget, hogy családias körülmények közötti neveltetését teszi lehetővé ezen fiatalok számára.
Azonban az idő is nagyon sürget bennünket, hiszen ezt a közbeszerzési törvényt a gyermekvédelmi törvény szellemével kellene hogy összhangba hozzuk, és éppen ezért kértük a sürgősséget a tisztelt Háztól, hogy még az ülésszak végéig be tudjuk fejezni ennek a törvénymódosítási javaslatnak a tárgyalását, el tudjuk azt fogadni, s már ősszel, nyár végén ennek megfelelően tudjanak eljárni a lakóotthonokban, gyermekotthonokban élő gyermekekről gondoskodó munkatársak, azok, akik az ő életüket segítik, akik őket az életre, a nagybetűs életre felkészítik. Kérem ezért a tisztelt Házat, hogy a sürgősséget támogatni szíveskedjék.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(14.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés