JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Nem akarnék reflektálni minden itt felmerült észrevételre, hanem azt a kialakulni látszó szándékot szeretném a kormány részéről megerősíteni, hogy amennyiben a politikai pártok képviselői egy kétharmados törvény támogatására közös módosító indítványokban tudtak megegyezni, az nyilván a kormány számára nagy valószínűséggel támogatható lesz.
Ezért arra biztatnám önöket, hogy ezeknek a közös módosító indítványoknak a legyártására fordítsanak nagy szakmai gondot, sok időt, türelmet, toleranciát, hiszen az önkormányzatok ezen néhány kérdésköre olyan kiemelt jelentőséggel bír, amelynek a módosítása is csak kétharmados támogatottsággal történhet.
Vagyis a kormány részéről támogatom ezt a kezdeményezést, sőt bízom benne, hogy olyan megállapodások születnek, amelyek a kormány számára támogathatóak. Jauernik úr felvetését, miszerint legyen mód a kapcsolódó módosító indítványok későbbi benyújtására, a magam részéről szintén támogatom, és abban bízom, hogy így egy olyan csomag kerülhet a Ház elé, amely a törvényjavaslat kétharmados elfogadását lehetővé teszi.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés