DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A vita konstruktivitása indokolja, hogy azokról a módosító javaslatokról, amiről elhangzott az önkormányzati bizottsági ülésen, hogy kapcsolódó módosító javaslatokkal befogadható, most nem teszek említést, mert úgy látom, hogy a kormánypárt képviselői komolyan gondolják ezeket a kapcsolódó módosítókat, és biztos, hogy el is fognak ezek készülni. Úgyhogy most már csak három, de az önkormányzatokat lényegesen érintő dologról szeretnék szólni.

Mégpedig az új javaslat véleményem szerint túlhatalmat biztosít a belső ellenőrzésnek. A belső ellenőrzés felállítására szükség van, belső ellenőrre szükség van, azok az önkormányzatok, aki eddig megtehették, maguk is alkalmaznak belső ellenőröket, és gazdálkodásukat folyamatosan átvilágítják. Csak itt az a gond, hogy a javaslat a belső ellenőr pozícióját oly mértékben kívánja megerősíteni, hogy az már majdnem egyenlőségjelet tesz a polgármester, illetve a jegyző közé. 15 éves önkormányzatiságunk, és ez a 15 éves eredményes tevékenység végre egyértelműsítette, kialakította, rögződött, hogy a polgármester irányítja a kerületet, a jegyző vezeti a polgármesteri hivatalt, éppen ezért teljesen fölösleges, hogy a belső ellenőr, akinek hasznos munkájára szükség lesz, olyan jogosítványokat kapjon, amit itt önök javasolnak.

Méghozzá: “A belső ellenőrzést végző személy vagy szervezet a jogszabályoknak és a belső szabályzatoknak való megfelelést, valamint gazdaságosságot, hatékonyságot és eredményességet vizsgálva megállapításokat és ajánlásokat fogalmaz meg a jegyző és a polgármester részére, amelyeket a polgármester indokolt esetben a képviselő-testület soron következő ülésére terjeszt elő.ö Már a konfliktus is bele van táplálva a szabályba, hogy a belső ellenőr majd igényt fog arra tartani, hogy az ő ajánlásai meg javaslatai kerüljenek a képviselő-testület elé.

Kérem szépen, a belső ellenőrzés maradjon a polgármester és a jegyző fennhatósága alatt. A jogszabályoknak megfelelően járjanak el a belső ellenőrök, de ne kezdjük ki az önkormányzatiság lényegét. A polgármester, a képviselő-testület és a jegyző eddig meghatározott és jól rögződött hatásköreibe ne szóljon bele az új törvény!

(12.20)

Amennyiben a javaslattevők jó szándéka tényleg megáll, akkor azt javasolom, hogy töröljük, illetve fordítsuk meg a kezelői jog bejegyzésének kötelezettségét a kezelői jog jogosultja és a képviselő-testület, illetve az önkormányzat között. A javaslat ugyanis azt mondja, hogy a kezelői jogot a kezelői szerződés megkötése után az ingatlan-nyilvántartásba szíveskedjen bejegyezni maga a kezelő. Lehetséges, hogy a szerződés megkötésekor vagy azt követően bárminemű érdekellentét keletkezik a jog jogosultja és az önkormányzat között. Az önkormányzati vagyon, hangsúlyozom, közvagyon, annak a mindenkori jogi minősítése maradjon az önkormányzat feladatkörében - az önkormányzatnak van apparátusa, szervezete, jogászai, jogi osztálya, jogi bizottsága -, ne tegyük át a szerződést, a kezelői jog bejegyzését ne ruházzuk át, és ne tegyük az érdekelt jogkörébe, hanem maradjon meg az önkormányzatnál úgy, hogy az önkormányzat legyen köteles gondoskodni az adott jog bejegyzéséről az ingatlan-nyilvántartás tekintetében.

Még egy dolgot szeretnék röviden mondani, ha van még rá időm. Nagyon lényeges számomra az, hogy a vagyonkezelő a saját vagyonát oly mértékben külön köteles kezelni az önkormányzattól átvett vagyontól, hogy az még véletlenül se legyen összekeverhető. Ehhez képest ez a javaslat bizony nem elég szigorú. Én azt javasolom, hogy a (10) bekezdésben a saját vagyon elkülönítése sokkalta szigorúbb megoldásokat tartalmazzon a vagyonkezelővel szemben, a mindenkori ellenőrzés állandóan biztosítva legyen, a rovancs lehetősége naprakész legyen. Éppen ezért több módosító indítványt is tettem, amiket nem részletezek, de ezek támogatását kérem a tisztelt Háztól. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu