DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A miniszter úr általában is az államigazgatás karcsúsításának és az államigazgatás hatékony menedzselésének a híve, ugyanezt teszi saját minisztériumában is.
Azt tudom válaszolni az ön kérdésére, hogy nem csökkent a minisztérium létszáma. A minisztérium létszáma ugyanannyi, mint volt körülbelül egy évvel ezelőtt, azzal, hogy 85 fő került hozzánk a külgazdasági oldalról, a Külügyminisztérium részéről. Tehát 85 fővel csökkent relatíve, effektíve a minisztérium létszáma a tevékenységeket tekintve; tehát nem állja meg a helyét az, hogy a minisztérium a létszámával nem gazdálkodik hatékonyan, illetve nem igyekszik a létszámot csökkenteni.
A másik kérdése az, hogy nyakra-főre elenderes kollégákat vesz fel a miniszter a minisztériumába, és a barátainak kell a hely. Ez sem állja meg a helyét természetesen: összesen három olyan kolléga van jelenleg a minisztériumban, akik az Elendernél a miniszter úrral közvetlenül vagy közvetve együtt dolgoztak, ezek közül ketten a miniszter úr közvetlen adminisztrációjában dolgoznak titkárnőként vagy hasonló beosztásban. Én azt gondolom, hogy teljesen természetes, ha valaki a bizalmi, adminisztratív személyzetében olyanokat alkalmaz, akikkel évek óta együtt dolgozik. Én azt gondolom, hogy mindenki ezt teszi, hogyha egy ilyen posztot elvállal.
Egyébként természetesen a minisztériumi vezetők pályázat útján kerülnek kiválasztásra, független bizottság bírálja el a pályázatokat szakmai tudás, tapasztalat, vezetői képesség, nyelvtudás alapján. Ezt tudom válaszolni az ön általános kérdésére, általános felvetéseire. Ha önnek bármelyik kinevezett vezetővel kapcsolatban, a szakmai tudásával, a nyelvtudásával, a vezetői képességeivel kapcsolatban van problémája, kérem, nevezze meg, beszéljük meg!
A másik kérdése volt az autópálya-építés és a 740 kilométer, és azt kéri tőlem a képviselő úr, hogy tételesen soroljam föl, hogy milyen autópálya-szakaszokat építünk. Én ezt azért nem teszem meg, hogy tételesen felsorolom (Derültség a Fidesz soraiban.), mert feltételezem, hogy a képviselő úr ugyanolyan szakmai minőségűnek tekinti a saját munkáját, mint bármelyik másik képviselő, tehát például ismeri az autópálya-törvényben felsorolt autópálya-szakaszokat, és ismeri azt, hogy milyen finanszírozási eszközöket tettünk az autópálya-szakaszok mellé - legalábbis ismernie kellene. Én feltételezem, hogy ismeri is.
Az autópálya-törvény szerint 431 kilométernyi autópályát vállalt be a kormány, hogy ezt megépíti - meg is fogja építeni. (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiból. - Dr. Juhos Katalin: 800!) A kormány nem ígért 800 kilométer autópályát! (Felzúdulás a Fidesz soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ti ígértétek!) Önök egy választási kampányról beszélnek (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), én pedig egy kormányprogramról beszélek. Feltételezem, hogy a képviselő hölgyek és urak tudják a különbséget egy kormányprogram és egy választási program között. (Zaj.)
431 kilométer autópálya szerepel a kormány autópálya-törvényében, ezt megtesszük. A Fidesz által elkezdett és valóban átadott 65 kilométerrel együtt ez már 495 kilométert jelent, valamint 2007-ig az addig elkezdődő és befejezett szakaszokkal együtt összesen 740 kilométer, valóban, több mint 200 kilométer új gyorsforgalmi út átadására kerül sor.
Most nézzünk néhány példát, hiszen ha nem ismerik az autópálya-törvényben foglaltakat, akkor néhány példát azért elmondanék! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) 2005-ben elkészül a fővárost tehermentesítő M0-ás körgyűrű újabb, délkeleti szakasza; 2005-ben, illetve 2006-ban a már jelenleg is autópályákon (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) elérhető nagyvárosokon kívül autópályán lehet majd eljutni Szegedre, Nyíregyházára...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés