DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az utóbbi héten egy egészen új program eredményeképpen az a hír látott napvilágot, hogy a támogatási rendszer megváltoztatásaként 1200 készítmény drágul, és 200 készítmény lesz olcsóbb a gyógyszerek közül. Ez, akárhogy számoljuk, 6:1 a drágulás javára. Ennek kapcsán meg kell jegyeznem, hogy ez az egészen új program csupán annyira új, hogy már Horn Gyula miniszterelnöksége alatt elkezdődött, és folytatódott azóta is - egyébként helyesen. Ha valami újat szeretnénk találni ebben a generikus programban, az mindössze a drágulás mértékének az aránya, hiszen ilyen mértékű, 6:1-es drágulásra nem nagyon emlékezhet egyetlen beteg sem.
(15.40)
Az a probléma az árak emelkedésén kívül, hogy ha a miniszter úr valóban egy egészen új generikus programot szeretett volna bejelenteni, akkor örömmel hallhattunk volna arról, hogy a miniszter úr fokozza a versenyt a gyártók között, és akkor talán az olcsóbb gyógyszereknél jobb arányról számolhatott volna be, talán megtehette volna azt, hogy a piaci részesedés helyett hitelt érdemlő garanciát elégnek tart a gyártó részéről arra, hogy el tudja látni a piacot a készítményével. Valószínűleg segítette volna a betegek olcsóbb gyógyszerhez jutását az is, ha az árrést úgy módosítja, hogy a patikusokat érdekeltté tegye a helyettesítésben.
Valószínűleg sokat segített volna a betegeken az, ha az alaptalan gyógyszerszabadalmak kivédésére a miniszter úr lépéseket tesz a jövőben. Sokat segíthetett volna az is, ha a miniszter úr a tájékoztatást fokozza az ügyben, hogy a betegek megismerkedhessenek a generikus gyógyszerek hasznával, és azoknak az alaptalan félreértéseknek vagy direkt félremagyarázásoknak elejét veszi, miszerint az olcsóbb, generikus gyógyszer rosszabb minőségű, mint a drágább.
Ennek ellenére a betegeknek, miniszter úr, csak azzal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kell szembenézniük, hogy 1200 gyógyszer drágul. Biztos, hogy ez a megoldás? (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés