DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy az a tényállítás, amit ön még a kérdését megelőzően felsorolt, megfelel a valóságnak, tehát én is úgy látom, hogy itt felül kell vizsgálni a szabályozást. Tehát önnek igaza van abban, hogy nincs egyensúlyban és nem konzekvens e tekintetben talán a jogszabály sem, de hogy a gyakorlat nem, abban egészen biztos vagyok.
Amikor azt kérdezi, van-e tudomásom arról, hogy külföldön vagy a szomszédos országokban ez hogyan megy, akkor azt kell mondjam, hogy van tudomásom, mert az én családom egyik tagjával is előfordult az, hogy gyorsabban vezetett, mint az lett volna szabad, mondjuk, Ausztriában az autópályán. Úgyhogy egészen pontos ismereteim vannak arról, hogy milyen következményekkel jár ez, és nagy a szigor. De én azt gondolom, hogy akkor, amikor ilyen sokan halnak meg az utakon, akkor ez helyes.
Magyarországon is a gyorshajtás szerepel a legnagyobb nagyságrenddel a halálos közúti baleseteknél, az elsőbbség meg nem adásánál, illetve az ittas vezetésnél lényegesen nagyobb arányban. Tehát örülök annak, hogy az ön kérdésében is az van, hogy abban a célban, hogy ebben legyünk mi is szigorúbbak, és legyünk következetesebbek a jogszabályalkotásban és a jogalkalmazásban is, egyetértünk, mert nem erre vonatkozott a kérdése. Tehát azzal a céllal, amit a képviselő úr megfogalmazott, egyetértek.
Az országgyűlési határozatot azért nem tartom szükségesnek, mert ez egyébként kötelezettsége a kormánynak, tehát ezt országgyűlési határozat nélkül is meg kell tennünk. Tehát én azt jó szívvel felajánlom, ha a képviselő úrnak személyes tapasztalatai és egyéb indíttatása is van e tekintetben, akkor legyen arról egyeztetés, hogy milyen irányban lenne érdemes elmozdulni a jogi szabályozásban, mert azt gondolom, hogy a tartalmát tekintve önnek igaza van. Egyébként a szabálysértési törvény módosításánál készülünk erre. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés