DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Reménytelennek látom, hogy a miniszter úr egyáltalán megérti a kérdést, amit megfogalmazunk; ez is, úgy látom, komoly erőfeszítésébe telik, de teszek néhány egyszerű kísérletet erre.
Cáfolja-e ön, miniszter úr, hogy 2005 első negyedévében 2,9 százalékra csökkent a nemzeti jövedelem növekedési üteme? Cáfolja-e ön, hogy az elmúlt három évben folyamatosan nőtt a munkanélküliség? Cáfolja-e ön, hogy az elmúlt három évben 40 forint 50 fillérről 65 forintra emelkedett a gáz fogyasztói ára? Cáfolja-e ön, hogy a villanyáram általános forgalmi adóját - úgy, ahogy ezt Tállai András mondta - 12 százalékról 25 százalékra emelték?
Cáfolja-e ön, hogy miközben az Orbán-kormány alatt a minimálbér 19 500 forintról 50 ezer forintra emelkedett, aközben az önök kormányzása idején 50 ezer forintról 57 ezer forintra nőtt? Cáfolja-e ön, hogy a nettó minimálbér növekedési üteme az előző négyéves ciklusban 116 százalék volt, most pedig 21 százalék? Cáfolja-e ön, hogy önök a következő választási ígéreteket megfogalmazták 2002-ben: ingyenes lesz a szívgyógyszer, ingyenes lesz a tankönyv minden általános iskolásnak, ingyenes lesz az utazás a diákoknak - az imént hallottuk, hogy mennyivel emelkedett a diákbérlet ára -, és ingyenes lesz az étkezés a bölcsődékben és az óvodákban? Cáfolja-e ön azt, hogy a választási kampányban azt ígérték, hogy nem lesz gázáremelés, és nem lesz gyógyszeráremelés?
Elég világos, és azt gondolom, hogy talán ha gyorsan mondtam is, de követhetőek voltak ezek a kérdések. Örülnék, ha ezekre válaszolna, mert ön beszél sok mindenről, időnként pedig a saját maga által felrajzolt fantomokkal hadakozik; olyan dolgokat tulajdonít nekünk, olyanokat ad a mi szánkba, amiket soha nem mondtunk. És végül szeretnék arra a kérdésemre választ kapni, amire még nem válaszolt: mondjon egyetlenegy olyan befektetőt, aki azért ment el Magyarországról, vagy azért nem jött Magyarországra, mert itt politikai viaskodás zajlik a kormánypártok és az ellenzéki pártok között. Ön ezzel a válasszal még adós maradt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés