DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Örülök, hogy a mai napon sor kerülhetett erre a vitára, köszönöm az ellenzék képviselőinek, hogy végül, ha ilyen formában is, de elfogadták felhívásomat arról, hogy gazdaságpolitikáról vitatkozzunk, és lehetőleg ezt ne jelzők, hanem számok és tények tükrében tegyük.

Abban állapodtam meg a koalíció pártjaival, hogy a rendelkezésre álló időkeretet, ami a kormányt alkotó pártoknak összesen van a mai vitanapra, a gazdasági miniszter használja ki, hiszen én vagyok az, aki kihívtam önöket vitára, éppen ezért, mint láthatják, a kormány széksorában sem kormánytagok, hanem a tények között foglalok helyet. (A miniszteri bársonyszékeken levő táblázatokra mutat.) Kinyomtattam, hogy lehessen látni élőben is azokat az adatokat, amivel ezt a vitát eredetileg indítottam. Bízom benne, hogy a mai napon nem jelzővel, hanem valóban a tények, számok ismeretében beszélhetünk a gazdaságról.

Ha megengedik, én mégis inkább először a repülésről beszélek. Önök tudják, hiszen sokszor elmondják, hogy ültem már pilótafülkében, és talán elhiszik, hogy tudom, mi zajlik ott. Látszólag bonyolult dolgok, az egyszerű utas nehezen is érti. A gazdaságról szóló vitáról is hasonló véleményem van. Képzeljük el, hogy egy Fidesz-politikus belép egy pilótafülkébe. Látja, hogy több tucat jelzőgomb van. Az egyik kigyullad, és rögtön aggódni kezd: jaj, jaj, zuhanunk! Erre a pilóta azt mondja: ez a lámpa csak azt jelzi, hogy engedjük ki a futóművet. Nem sokkal később megint kigyullad egy lámpa, a politikus újra kezdi: zuhanunk, zuhanunk! A pilóta most azt mondja: nyugi, csak a teát szolgálják fel.

Az elmúlt három évben valahogy ilyen volt a hazai gazdaságról szóló vita természete is. Tudni kell, hogy a világ legjobb gazdaságaiban is mindig kigyullad valami figyelmeztető lámpa. Ezek jelzések, hogy mire is kell figyelni. Látják önök is és látja a kormány is, hogy mire kell figyelni. De önöknek mindig csak egyetlen dolog jut az eszükbe, hogy: zuhanunk, zuhanunk. Igaz, hogy Magyarország berepült a NATO-ba, aztán berepült az Európai Unióba, igaz, hogy hamarosan megérkezünk az euróövezetbe is, és az is látható, hogy a gépünk jó iramban és jó irányba halad. De önök minden alkalommal, ha kigyullad egy lámpa, kiabálni kezdik a hangosbeszélőbe, hogy zuhanunk, zuhanunk, nem törődve azzal, hogy hátul az utasok, a magyarok mit érezhetnek.

Minden közgazdász tudja, hogy egy ország teljesítménye döntően a magánszektortól függ, a gazdasági sikerek is döntően az ő érdemük. A pártoknak, a parlamentnek kevés közük van ehhez. Amikor önök azt mondják, hogy zsugorodik a gazdaság, töpörödik az ország, akkor több százezer ember teljesítményét vitatják el. Amikor azt mondják, hogy egy sodródó ország vagyunk, akkor önök nem építik a nemzet önbecsülését. Önök lényegében azt mondják, hogy a gazdaság szereplői, a magyarok, akik elképesztő szorgalommal és igyekezettel dolgoznak, tehetségtelenek és ügyetlenek. Önök nem a kormányt kritizálják valójában, hanem a magyarok teljesítményét vitatják el. Azt hiszem, önök nem gondoltak talán arra, hogy egy egész országot aláznak meg ezzel, pedig az ország jól teljesít a jelzőlámpák kigyulladása ellenére is, ezt bizonyítják a gazdasági mutatók. (Lukács Mihály: Ezt magad se hiszed!)

Úgy gondolom, közösen be kell látnunk, hogy a gazdaság nem állami akaratból nő vagy csökken. Nem állami akaratból, hanem a gazdaság teljesítményéből teremthetünk munkahelyeket és teremthetünk forrásokat ahhoz, hogy az egyéb társadalompolitikai feladatainkat is elláthassuk.

(9.10)

Ebből lesznek felzárkóztatott régiók, ebből lesz felzárkóztatott ország, ebből lesz szociálpolitika, ebből lesz szolidaritás.

Akkor beszéljünk arról, miért gondolom úgy, hogy példaszerűen működik a gazdaság, amelynek igenis bátorítás kell, hogy még sikeresebb legyen. Tíz év alatt Magyarországon felépítettünk egy új vállalkozói kultúrát. Tíz év alatt eljutottunk a piacgazdaságnak arra a szervezettségi fokára, amelyre az öreg európai országok 150 év alatt jutottak el. Eközben a gazdaság tizedik éve folyamatosan nő, az önök kormánya alatt is, tisztelt ellenzéki képviselők, és a mi kormányzási időnk alatt is. Az elmúlt száz évben soha nem volt ilyen mértékű és ilyen hosszan tartó fejlődés. Úgy hiszem, hogy ez a tíz év minden szempontból precedens nélküli. Aligha volt Magyarország történetében ilyen mértékű és ilyen sikeres átalakulás ennyire rövid idő alatt; hozzáteszem: vér nélkül és békében.

A magyar gazdaság versenyképes. Magyarország az elmúlt 12 hónapban öt helyet lépett előre az országok versenyképességi listáján. Szomszédaink közül egyedül Csehország előz meg bennünket egyetlen ponttal, de kevesen tudják, hogy a magyar gazdaság versenyképesebb, mint a görög, a lengyel, az olasz, a portugál, a szlovák vagy a spanyol gazdaság. Ezt nem én mondom, hanem a World Competitiveness Yearbook utolsó jelentése.

De nézzünk egy másik kimutatást: az Ernst and Young 672 vezető nemzetközi üzletembert kérdezett arról, hogy befektetéseiknek melyek a legkedvezőbb célországok. Kína volt az első helyen, Magyarország pedig a tizedik helyen. Ha az európai célországokat nézzük, akkor Magyarország az ötödik helyen van. Arra a kérdésre, hogy mely országot választanák új befektetés vagy tevékenységbővítés helyszínéül, akkor Magyarország már a negyedik helyezést kapta.

Még néhány adat a versenyképességről: 15 év alatt 50 milliárd euró működő tőke áramlott az országba. A visegrádi országok közül ebben az évben már nemcsak fejenként számolva, hanem abszolút értelemben is a legtöbb működő tőke ide érkezik. Ismételten szeretném jelezni, nem portfólió-befektetésekről, hanem működő tőkéről beszélek, olyanról, amelyből gyárak lesznek, kutatóközpontok és munkahelyek teremtődnek.

Tavaly több mint négyszer annyi tőke jött ide, mint a csodaországnak számító Szlovákiába. De több jött ide, mint Spanyolországba, Chilébe vagy Portugáliába. Csak amióta én miniszter lettem, hogy ne általánosságokban beszéljünk, a következő cégekkel kötöttünk szerződést: Sanyo, Nokia, Elcoteq, Jabil, Suzuki, IBM, SAP, Electrolux, Kingspan, Cisco Systems, Getronics, BorsodChem, Linde, Bridgestone, Asahi. (Sági József: Ezek mind itt voltak már.) Ebben a negyedévben, 2005 első negyedévében 1,1 milliárd euró értékű közvetlen külföldi tőkebefektetés valósult meg Magyarországon, ami 430 millióval haladja meg 2004 azonos időszakának adatait. Öt éve ez a legmagasabb érték.

Elmondom, miért vagyunk versenyképesek; több oka is van ennek. A magyar gazdaság szabad, termelékenységünk és produktivitási mutatóink jók. Nálunk magasabbak a bérköltségek, mint például Szlovákiában, de egy egységnyi nemzeti össztermék előállításának költsége számottevően alacsonyabb. Az adórendszerünk kiállja a verseny próbáját, és ezen tovább javítunk. Munkaerőpiacunk, csakúgy, mint pénzpiacunk jól szabályozott és eközben rugalmas. Van jól képzett munkaerő, és javul, de a környező országokhoz képest máris egyedülállóan fejlett az infrastruktúra. Nézzük ezeket sorban!

A magyar gazdaság szabad: Magyarországon 870 ezer vállalkozás működik, 99 százalékuk kis- és középvállalkozás. Jelentős részük az elmúlt tíz évben született egy olyan világban, amelyik már minden szempontból szabadabb volt, mint a megelőző korok. A magyar cégek a globalizáció világába, a szabad gazdaság világába születtek bele; fontos ez.

Ha visszatekintünk az elmúlt 30 év adataira, látható, hogy erős összefüggés van a gazdasági szabadság és a gazdasági növekedés között. 1993 és 2002 között a gazdaságilag leginkább szabad országok, a felső ötödbe tartozó gazdaságok évente átlagosan 2,4 százalékkal növekedtek, míg a gazdaságilag legkevésbé szabad országok, az alsó ötödbe tartozók növekedési üteme nem éri el a fél százalékot sem. 2004-ben 123 országot rangsoroltak aszerint, hogy mennyire szabad a gazdaságuk. Magyarország a 35. helyről lépett előre a 22. helyre, a felső ötödbe. Erre az eredményre büszkék lehetünk.

Következő állításom: termelékenységünk, produktivitási mutatóink jók. A gazdaság fejlődésének egyik legfontosabb mutatója a termelékenység; ebben jók vagyunk. Az egy foglalkoztatóra jutó GDP-mutató több mint 5 százalékponttal magasabb, mint a cseh jelzőszám, és lényegesen magasabb, mint a lengyel és a szlovák termelékenységi színvonal. Elmondhatjuk, hogy ebben a mutatóban ’97 és 2000 között lényegében ugyanazon a szinten álltunk, mint Lengyelország vagy Csehország. Ma 5 százalékkal jobban teljesítünk, mint Csehország. És itt hadd hívjam föl a figyelmet egy konfliktusra. A konfliktus abból adódik, az, hogyha egy országban az árak alacsonyak, az elsősorban a befektetőknek jó, hiszen olcsóbban tudják megtermelni termékeiket, szolgáltatásaikat; nem sokáig, egészen addig csak, amíg tőlünk kicsit keletebbre néhány centtel nem válik olcsóbbá a termelés. Ez nem az az irány, amerre Magyarországnak haladnia kell. Magyarország számára az irány nem a legolcsóbb termelő ország víziója, hanem a legmagasabb hozzáadott értéket előállítóé - hogy ne a legolcsóbb ország legyünk, hanem a legjobb ár-érték arányú.

És hogyha megnézzük az elmúlt néhány év elmozdulását, akkor bérekben - bruttó bérekben és nettó bérekben egyaránt - az egymást követő kormányok intézkedéseinek köszönhetően a bérszínvonal Magyarországon nőtt. Elvesztettük azt az előnyünket, hogy nálunk lehessen a legolcsóbban termelni. Ez a pénz azonban az emberek zsebébe vándorolt, ők többet kerestek, így hát versenyképességi struktúrát kellett váltanunk, azt kellett mondanunk, hogy most már nekünk más típusú befektetések kellenek, nem azok, amelyek kizárólag az olcsó munkaerőre éhesek.

Ennek megfelelően változtak versenyképességi mutatóink. 2000 és 2004 között a versenyképességi mutatók némelyikében erőteljes visszaesés következett be. Ennek oka az volt, hogy az egymást követő kormányok a minimálbér folyamatos emelkedésével, amely felfelé megnyomta az egész bértáblát, javítottak a magyar munkavállalók pozícióin. Ez nem probléma, ebbe az irányba megyünk, erről szól a szociális felzárkóztatás, erről szól az európai uniós munkabér-kiegyenlítődés. Csak másik oldalról fel kellett építenünk azokat a versenyképességi előnyöket logisztikában, informatikában, biotechnológiában, környezetiparban, gépjárműiparban, amelyek magas hozzáadott érték előállítására képesítenek bennünket.

Ma az egyes kutatóintézetek egybehangzó állítása szerint azért nő a versenyképességünk, mert emelkedő béreink emelkedési rátáját meghaladja termelékenységünk növekedése. Ma a régióban az egyik legtöbb pénzért termelő ország vagyunk, hogyha az egyhavi bérköltséget nézzük, de ha súlyozzuk ezt a termelékenységgel, akkor az úgynevezett unit labour cost, amely lényegesen jobban kifejezi egy egységnyi termék előállításához szükséges munkaerő költségét, az Magyarországon a kelet-közép-európai, velünk csatlakozott országokkal összehasonlítva a legkedvezőbb.

Nézzük harmadik állításomat: nálunk magasabbak a bérköltségek, mint például Szlovákiában. Magyarországon viszonylag alacsonyak a munka jellegű ráfordítások, mindössze 46 százalékot tesznek ki, Lengyelországban, Csehországban vagy például Németországban ettől mintegy 6-9 százalékkal magasabb kiadást jelentenek a fajlagos bérköltségek. Erre az összehasonlítás rendelkezésre áll, grafikonokkal is igazolható az az összefüggés, amelyről az imént beszéltem. A GDP előállításának munkaerőköltségei Magyarországon Lengyelországhoz képest magasabbak, Szlovákiához, Németországhoz vagy Csehországhoz képest alacsonyabbak.

(9.20)

Azt állítom, hogy az adórendszerünk kompetitív, és még inkább az lesz. Lehet vitatkozni, hogy egy adórendszeren belül az egyes adónemek aránya milyen legyen. De amikor minden érvet elmondtunk, akkor kilyukadunk oda, hogy a legfontosabb mutatók, hogy mekkora az adócentralizáció, hogy mennyi adót szedünk be a nemzeti össztermék arányában, akkor kiderül, hogy a magyar adórendszer kezd egyre kompetitívebb lenni. Ma az összes adó- és járulékbevétel a nemzeti össztermék 38 százaléka. Ez fog lecsökkenni az elkövetkezendő években 35 százalék alá. Csak megemlíteném, hogy az európai átlag 41 százalék alatt van.

Nézzük, hogy idősorosan hogy alakult mindez: 1998-ban 39,1 százalék; ’99-ben 39,2 százalék; 2000-ben 39,5 százalék; 2001-ben 39,3 százalék; 2002-ben 39 százalék; 2003-ban 38,6 százalék; majd 2004-ben 38,3 százalék; az idei évben - ezzel kezdtem - 38 százalékra számítunk.

Ami a személyi jövedelemadót illeti, hiszen ezt az adónemet érzik meg talán a legközvetlenebbül az emberek: ’98 és 2002 között az Orbán-kormány jelentősen növelte a személyi jövedelemadót. Ezzel átlagosan 6000 forinttal többet vett ki a magyar emberek zsebéből. Mi 5 százalékkal csökkentettük az átlagos jövedelem adóját, 26 százalékról 21 százalékra vive le a fajlagos terhelést, így havonta 8000 forinttal több kerül a borítékba.

Az ötödik állításom az volt, hogy a pénzpiacunk stabil, jól szabályozott és rugalmas. Azért fontos erre figyelni, mert egy olyan országot látunk magunk előtt, ahol a tőzsde szárnyal, a pénzpiac erős, és a befektetések soha nem látott mértékben jönnek ebbe az országba. Az államadósság stabilan 60 százalék alatt van, így a maastrichti konvergenciakritériumokat már elértük, de folyamatosan csökken a GDP százalékában, idén 55,5 százalék körül lesz; ez pontosan annyi, mint a 2002-es adat. 2001-ben 52 százalék volt, 2002-ben 55,5; 2003-ban 56,9; 2004-ben, 57,6; és innen csökken 55,5-re, majd jövőre 53 százalékra.

A következő kritérium az államháztartási hiány, amely szintén közelít az európai uniós elvárásokhoz: az idén 3,6 százalék lesz. Szeretném ezen a fórumon is megerősíteni, hogy a kormány elkötelezett a tekintetben, hogy a konvergenciaívet tartsa, s hogyha kell, időről időre költségvetési megszorításokkal, de el fog jutni odáig, hogy 2008-ban be tudjunk lépni az eurózóna előszobájának számító EMR II-es rendszerbe. 2001-ben 3 százalékos, 2002-ben az Orbán-kormány túlköltekezésének köszönhetően 8,5 százalékos, 2003-ban 5,5 százalékos, 2004-ben 4,5 százalékos, 2005-ben 3,6 százalékos, 2006-ban pedig várhatóan 3,1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal kell szembenézni.

Nézzük az inflációt, hiszen ez a következő olyan adat, amely több tíz éves átokkal sújtotta Magyarországot; a pénz évenkénti elértéktelenedésének átkával. ’95-ben 28 százalékos inflációval kellett szembenéznünk - ebben az évben közel harmadával csökkent a pénz vásárlóértéke -, és ez ment le szépen folyamatosan lefelé 10 százalékig ’99-ig, majd stagnált kicsit. A Fidesz-kormány ideje alatt átlagosan 8,5 százalék volt, majd 2002-től ismét lefelé indult: 2002-ben 5,3; 2003-ban 4,7; 2004-ben 6,8; 2005-ben 4 százalék; 2006-ban pedig - a nemrégiben bejelentett áfaváltozások hatásaival nem számolva is - 3,5 százalékos inflációt várunk.

A versenyképességünk javulásának következő okaként a jól képzett munkaerő rendelkezésre állását jelöltem meg. Nagyon érdekes, hogy külföldön a befektetők, akik Magyarországról képet szeretnének alkotni, és meg szeretnék különböztetni őket a környező országoktól, elsősorban és mindenekelőtt a jól képzett munkaerővel való ellátottságot látják komoly előnynek. Azt látják, hogy az utóbbi néhány tíz évben Magyarország fel tudott halmozni olyan tudást, olyan képességeket, amelyek a hozzáadottérték-termelés tekintetében megkülönbözteti a szomszédaitól.

Azt látják, hogy Magyarországon nő - főként a fiatalok körében jelentősen nő - az idegen nyelveket beszélők aránya. Azt látják, hogy nemcsak a nagy idegen nyelveket, de a kis nyelveket is beszélik, és ez mennyire jó, hiszen Magyarországra hozzák a szolgáltató központjaikat. Magyarországra telepítik azokat a mendzsmentközpontokat, ahonnan majd ellátják egész Európát. Immár Magyarország nemcsak kiszolgálója, nemcsak végpontja, nemcsak végkészüléke ezeknek a nemzetközi cégeknek, hanem nemegyszer európai cégek központja is.

Hadd mondjam példaként az Elcoteqet! Örüljünk együtt, tisztelt ellenzéki képviselők, hogy az Elcoteq - Finnország egyik legnagyobb elektronikai cége - először csak a gyártását hozta Magyarországra, utána a kutatás-fejlesztést is, majd néhány hónappal ezelőtt az egész cégét, amikor döntött amellett, hogy Helsinkiből Budapestre helyezi át cégének vezérlőállomását, cégének központját. Az Elcoteq nagyon sok száz nagybefektetővel együtt, akik munkahelyet teremtenek Magyarországon, bízik Magyarország sikereiben, és még egyszer: első helyen a jól képzett munkaerő, a kiváló magyar szakképzés és oktatás eredményeit hozza föl.

A következő állításom az volt, hogy javul Magyarországon az infrastruktúra. Történelmünkben példátlan mértékű az autópálya-építés. Magyarországon minden évben le kell cserélni az autótérképeket. (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban.) 2002-ben 513 kilométer autópálya volt, jövőre ezek hossza eléri az 1054 kilométert. (Közbekiáltások az ellenzéki padsorokból. - Az elnök csenget.)

Miniszterelnök úr és jómagam is megkövettük az ellenzéket tegnap, amiért azt állítottuk, hogy soha egyetlen kilométer autópályát nem adtak át, és elmondtuk, hogy valóban átadtak 7 kilométert. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Ne hazudj! Hazudsz!) Az sem igaz, hogy egyetlen kilométer autópályát nem készítettek elő, mert az is igaz, hogy az 511 kilométerből (Folyamatos közbeszólások. - Az elnök csenget.) 64 kilométer előkészítését önök kezdték meg, önök tették le az alapkövet; igaz, hogy mi építettük meg, igaz, hogy a számla bennünket terhel, de valóban önök kezdték meg.

De nem állunk meg az autópályánál, mert legalább ekkora szerepe van a közúthálózatnak. Annak a közúthálózatnak, tisztelt ellenzéki képviselők, amelynek hossza 30 ezer kilométer Magyarországon, és amely 100 milliárdos problémákkal küzd. Összesen a magyar közút katasztrofális állapotainak felszámolására körülbelül 1000 milliárd forint kellene. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Nem csináltok semmit!) 1000 milliárd forint nincsen.

Nézzük meg, hogyan halmozódott föl ez a pénz: úgy, tisztelt képviselők, hogy amikor önök kormányon voltak, akkor megszüntették az Útalapot, amelyből időről időre az utak felújítását, karbantartását, fejlesztését finanszírozni lehetne. (Domokos László: Ekkor gazdagodtál meg!) Önök azt a trükköt csinálták meg, hogy egy kifejezetten az utak fejlesztésére elkülönített állami pénzalapot megszüntettek, és egészen egyszerűen adóbevételnek tekintették azt, hogy abból az önök kénye-kedve szerint finanszírozzanak azt, amit szerettek volna. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból.) Ennek az eredménye az, hogy Magyarországon (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) a közutak 75 százaléka rossz vagy katasztrofális.

Forrás: parlament.hu