HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Erőteljesen gondolkodtam néhány perccel ezelőtt, hogy egyáltalán érdemes-e ebben a parlamenti vitában felszólalni, hiszen az eddig megszólalók nem tettek tanúbizonyságot arról, hogy ezt a vitát komolyan veszik. Köszönöm Varga Mihály képviselő úrnak, hogy visszaadta stílusával, tartalmával a parlament méltóságát. Így kell az Országgyűlésben beszélni, ahogyan ezt a képviselő úr tette. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

A tegnapi miniszterelnöki napirend előtti már felsejtette előttünk, hogy komoly választás vagy komoly kérdés előtt állnak a választópolgárok. Ha meghallgatják a kormányoldal képviselőit, egészen más Magyarország-kép alakul ki bennük, mint ha meghallgatják az ellenzéki képviselőket, ráadásul azt gondolom, van saját véleményük erről az országról, a gazdaság helyzetéről, és a helyzetről tulajdonképpen a lábukkal szavaznak, amikor elmennek Ausztriába bevásárolni, elmennek Szlovákiába vállalkozásokat alapítani, kihasználva a környező országok versenyelőnyét, amit az utóbbi időben, az utóbbi esztendőkben - különösen az európai uniós csatlakozást követően - kivívtak maguknak a mi kárunkra és velünk szemben.

Node akkor nézzük a tényeket! A magyar gazdaság nincs válságban, ez nyilvánvaló mindenki számára, akinek nincs botfüle a gazdaságpolitikához. A magyar gazdaság hitelképes, stabil forinttal rendelkezik, elfogadható növekedést mutat, csökken az infláció, de ezzel szemben az államháztartás viszont súlyos helyzetben van, az MSZP-SZDSZ-kormány megalakulása óta ez jellemzi az államháztartás helyzetét. A költségvetés hiánya minden évben messze meghaladja az 1000 milliárd forintot, a fizetési mérleg hiánya a GDP-arányos 7 százalék körül van, az államadósság az elmúlt három és fél évben több mint 4000 milliárd forinttal növekedett, elszíva ezzel a forrásokat a vállalati szektortól, a munkahelyek számában növekedés nincs, a munkanélküliség növekszik, az aktivitási ráta alacsony, 54 százalék körüli, és sorolhatnánk a többi negatívumot.

A gazdaság ugyan nem dübörög, de jól működik. A külföldi beruházások EU-tagságunk hatására megélénkültek, igaz, a magyarországi adókedvezmények 90 százalékát a külföldiek kapják, a hazai vállalkozások ebben csupán 10 százalékkal részesednek. A gazdaság dinamikája 2005-ben csökkent, az ipari termelés indexe várhatóan mintegy 40 százalékkal lesz alacsonyabb az előző évinél, ugyanilyen csökkenés tapasztalható az exportban és az importban is, a feldolgozóipar gondokkal küzd.

Figyelembe véve az államháztartás súlyos helyzetét és a gazdaság ezzel párhuzamos jó teljesítményeit, nyilvánvaló, hogy a kormányzásban van a hiba, a kormány teljesítménye volt gyenge az elmúlt évek során. Ez az, amelyen változtatni kell. A gazdaság kétségtelenül növekedett az elmúlt három és fél évben, és ha a kormány nem követ el ennyi hibát, az államháztartás helyzete jobban alakul; ha valóban visszatértünk volna a stabil és kiegyensúlyozott növekedési pályára, ez a gazdasági növekedést körülbelül 1 százalékkal befolyásolta volna pozitív irányban. A magyar gazdaság mai helyzetében 4-5 százalékos növekedés várható, ez természetesen függ az európai konjunktúráktól. A rögeszmésen hirdetett 7 százalékos növekedésnek sem 1998 és 2002 között, sem az elkövetkezendő években nincs realitása.

Felülről nézvést körülbelül így áll az ország. A helyzet nem jó, de felesleges dolog a lakosság körében pánikot, depressziót kelteni, ugyanakkor az elszabadult sikerpropagandának sincs meg az alapja, de ezzel még majd foglalkozunk.

1993 második féléve óta a magyar gazdaság kisebb-nagyobb dinamikával folyamatosan növekszik, a GDP ma mintegy 25 százalékkal haladja meg a Kádár-rendszer összeomlása időpontjában megtermelt GDP-t, az elmúlt években jelentősen növekedtek a bérek, és emelkedtek a nyugdíjak.

Magyarország egyik legnagyobb mai problémája az ország szegénységének kérdése, a társadalom kettészakadása, amelyben az elmúlt hét évben kevés változás történt. A helyzet megváltoztatása azért is nagyon nehéz probléma, mert a foglalkoztatás alacsony szintű, a munkahelyek száma - mint ahogyan már utaltam rá - nem növekszik, és a 12 esztendeje folytatott liberális oktatáspolitika mind a köz-, mind a felsőoktatás rohamos romlását eredményezi. Egy olyan országnak, ahol a társadalom 40 százaléka képtelen az olvasott szöveg megértésére, és csak 7-8 százaléka beszél elfogadhatóan idegen nyelveket, nem sok esélye van az EU-tagországokkal folytatott versenyben.

Az MSZP-SZDSZ-kormány és a mögötte álló frakciók 2002-ben egy elsősorban az önkormányzati választások voksszerzésére irányuló jóléti program keretében felelőtlen költekezést hajtott végre, ezzel a gazdaság mozgástere a következő évekre leszűkült, a gazdaságpolitika sodródóvá vált. Ez a gazdaságpolitika a Medgyessy-kormány bukásához vezetett, amelyet csak nagyon komoly fantáziával lehet sikertörténetként eladni. Ezt az időszakot, de ezen túl a Gyurcsány-kormány időszakát is a költségvetésnek az év során történő állandó megírása, átírása, bizonytalansága jellemzi. Azt hiszem, világcsúcsnak tekinthető, hogy a 2004. esztendei költségvetés már a tárgyév januárjának hatodik napján megbukott. Gyurcsány Ferenc a Medgyessy-kormány bukását követően meglepő módon a “Lendületben az országö című programjával jelentkezett be, amely nyilvánvalóan a valós helyzet teljes félreértéséből fakad; ha ez lett volna a helyzet, ma nem ő lenne a miniszterelnök, hanem az elődje kormányozna.

A Gyurcsány-kormány több változatban elkeseredetten próbál kitörni a súlyos helyzetből, amely az államháztartás helyzete következtében reménytelenné teszi a fejlesztési, gazdaságélénkítési tevékenységet. Erre az első kísérletét a 2004. évi költségvetés megfogalmazásánál tette, ahol a hiányzó forrásokat a jövő feléléséből kívánta biztosítani, vagyis fokozta az ország eladósítását, PPP-projektekbe szervezte ki az állami beruházásokat, beleértve az autópályákat is, felelőtlen privatizációs végkiárusítást rendezett, nem teljesíti a nemzetközi kötelezettségeket - például a NATO-tagságunkból adódóakat -, források hiányában elodázza a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás reformját, privatizálja az általa megépített autópályákat, és sorolhatnám. Sajnos, ez a politika még látszatsikereket sem hozott, folytatódott a költségvetés nyirbálása.

A miniszterelnök úr január végén - tekintet nélkül az államháztartás kirívóan rossz helyzetére - meghirdette az évközi adócsökkentés programját; ebből csak az évközi adóemelés valósult meg, amellyel elsütötte a startpisztolyt a demagóg adócsökkentési verseny előtt, amihez az SZDSZ és a Fidesz is csatlakozott. Az adócsökkentésre - amelyről a múlt hétfőn hallottunk először részleteket mind a három párt részéről - az a jellemző, hogy a költségvetési kiadások alakulásától függetlenül hirdetik meg ezt a programot, annak ellenére, hogy a magyar gazdaságnak ma reális, nagymértékű adócsökkentésre nincs lehetősége. Erre figyelmeztet az Európai Unió, a hazai és külföldi szakmai közvélemény, a nagy gazdaságminősítő intézetek. Ez azért is meglepő, mert július 1-jére az államháztartás hiánya meghaladta az éves tervezet irányösszegét. Ezt a kormánynak úgy sikerült 96 százalékra csökkentenie, hogy hirtelen az Állami Autópálya Kezelő Részvénytársaság átvette az M0-ás 53 milliárd forintos beruházását a költségvetésből.

A költségvetés helyzete, a költségvetési erőfeszítések eredménytelensége újabb lépésre sarkallta a kormányt: meghirdette a hevenyészett, inkoherens, egymásnak ellentmondó intézkedéseket tartalmazó száz apró lépés programját, amit röviden Torschlusspaniknak, magyarul: kapuzárási pániknak is nevezhetünk. A száz lépés programjának természetesen vannak vállalható elemei, például a feketegazdaság elleni fellépés, de az EU reformjait például nem kezeli, az adókérdésekre pedig majd még kitérünk.

A száz lépés programja azt mutatja, hogy a miniszterelnök megpróbál egy másik úton kitörni a nehéz gazdasági és társadalompolitikai helyzetből, de ezt az idő szorításában teszi, hiszen vészesen közelednek a 2006. esztendei választások, és az idő szorításában helyzetelemzésről és tervezett intézkedésekről, kellő átgondolásról mond le a kormány, magyarán: improvizál. A jóléti rendszerváltozásból valójában a jóléti politika ellenkezője lett, a jóléti szolgáltatások lefaragása van előkészülőben, és ehhez a kormánykoalíció parlamenti képviselői ma ugyanúgy tapsolnak, mint ahogyan azt a jóléti program meghirdetése során tették.

A legfontosabb kérdés, amelyet a gazdaság- és társadalompolitika esetében el kell dönteni, az, hogy milyen államot, milyen önkormányzatokat, milyen jóléti, szociális, oktatási, népesedési, egészségügyi politikát akarunk 2010-re. Ehhez kell szabni az állam bevételi oldalát, mert mint tudjuk, nem azok az országok élnek jól, ahol minimális adót fizetnek - például a Fekete-Afrika -, hanem azok az európai országok, amelyeknél az adóterhelés a XX. század folyamán jelentősen megnőtt, és ennek következtében megvalósították a szociális piacgazdaságot.

(10.20)

Természetesen a magyar adóterhelés - elsősorban az MSZP-SZDSZ-kormányzat állandó adóemelése következtében - ma meghaladja a kívánt mértéket, de az adócsökkentéshez nem szabad hűbelebalázs módjára hozzálátni. A Magyar Demokrata Fórum a szociális piacgazdaság híve, vagy más szóval: az ökoszociális piacgazdaság filozófiáját vallja. Tehát egyetért azzal, hogy hatékonyabb államra van szükség, hogy ennek méretei csökkenthetők. Egyetért azzal, hogy hatékonyabban kell megvalósítani a szociális jóléti politikát, de egy pillanatig sem szabad feláldozni az Európában kialakult szolidaritási politikát.

A szolidaritás elve rosszul áll a versenyképességgel szemben - nyilatkozta minap Kóka János miniszter úr a Népszabadságnak. Szerintünk nem áll rosszul, csak a kormány gazdálkodott rosszul a nemzet vagyonával. Mi ezt az álláspontot, az egyre jobban bimbózó ultraliberális gazdaságpolitikát nem fogadjuk el. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ma a lényegesen gazdagabb Európa ilyen jellegű kiadásai a GDP 26 százalékát teszik ki a magyarországi 19 százalékkal szemben, tehát a fejlett Európa és Magyarország között egy jóléti szakadék tátong.

Az úgynevezett adóreformról és az ekörüli fejleményekről is szólnék néhány szót. Amit a miniszterelnök úr e tárgyban elmondott, illetve ami erről írásban megjelent, az nem tekinthető adóreformnak, hiszen érdemi társadalom- és gazdaságpolitikát nem közvetít. Lényegileg aktuális problémákkal foglalkozik, ötletszerűen belekapva a jelenlegi adórendszerbe, ami ezáltal sem igazságosabb, sem egyszerűbb nem lett, és nem is lesz.

Az adócsökkentési tervekről két vonatkozásban lehet beszélni: egyrészt van egy jövő évi választási adócsökkentési terv, másrészt a miniszterelnök úr a tisztelt Ház előtt ismertette a Szocialista Párt választási programját is, egy ötéves adócsökkentési terv formájában. E két kérdéssel külön-külön kell foglalkozni, érdemben csak a 2006. évi szakadékok érdekesek. Mindenesetre a hazai és a külföldi közvélemény, mértékadó szakmai fórumok erre a bejelentésre úgy reagáltak, hogy a 2010. esztendei euróbevezetés ezzel körülbelül illúzióvá vált, néhány évvel el fog tolódni. Ez nagy baj, mert az euró mielőbbi bevezetése a magyar gazdaság fejlődése és biztonsága szempontjából fontos érdeke a nemzetnek.

A tervezett adócsökkentés 2006-ra 300 milliárd forint, de ennek nem látjuk a fedezetét. A költségvetés nyirbálása költségvetési reform nélkül tovább nem folytatható, ebben a régi rendszerben ugyanis ellehetetlenülnek a fejezetek. Amit a kiadási oldal változtatásáról tudunk, az az, hogy a hazai pályázatok fedezetét, 120 milliárd forintot a fejezetektől elvonják, ez súlyos hiba, mert valószínűleg ezek nem a felelőtlen költekezést, hanem fontos programok megvalósítását szolgálták. Azok a javaslatok, hogy kiszervezik a költségvetési fejezetekből a gépkocsik karbantartását és az épületek üzemeltetését, megtakarítást nem jelentenek. A közalkalmazottakat foglalkoztató kutatóintézetek privatizációja újabb pofon a hazai kutatás-fejlesztésnek.

A közszféra leépítése pedig nagyon lassan halad. A fogadkozások ellenére az egy évvel ezelőttinek 98,6 százaléka foglalkoztatott ma is ezen a területen, azaz 804 ezer fő, ami összesen 12 ezer fő körüli csökkenést jelentett 2004-hez képest. A kiadási oldalról semmit sem tudunk, mindenesetre nagyon ambiciózus és majdnem lehetetlen vállalkozás a kormánytól, ha ezt meg akarja oldani.

A Magyar Demokrata Fórum a 2006. évi adóváltoztatásokkal kapcsolatban csak akkor tudja kialakítani végleges álláspontját, ha a teljes adóváltoztatási koncepciót megismeri, és látja, hogy hogyan alakul ennek következtében a 2006. esztendei költségvetés. Enélkül felelősséggel erről a javaslatról beszélni nem lehet, bár tudjuk, hogy az adócsökkentési javaslat általában pozitív élményt okoz.

A 2006. évi adócsökkentés a 2002. évi nyári felelőtlen költségvetési fiaskóra emlékeztet, a fedezet ma ugyanúgy nem látszik, mint akkor, a következmények nem mérhetők fel. A 2006. évi adócsökkentés a választási propagandát szolgálja. Feltételezve, hogy reálisan csökkenthetők a bevételek 300 milliárddal, nézzük meg ezeket a számokat alaposabban! A gazdaság mai helyzetében a gazdaság élénkítése és a munkahelyteremtés érdekében elsősorban a vállalkozások adócsökkentését kellene megoldani, ez azután jelentkezne a lakosság életszínvonalának alakulásában is. Ezzel szemben a 300 milliárdos adócsökkentésből mindösszesen 73 milliárd érinti a vállalkozásokat, de ezt a csökkentést is ellensúlyozni fogja a minimálbér növekedéséből származó teher, amit a vállalkozásoknak a költségvetésbe be kell fizetni, ez 76 milliárdot fog kitenni, illetve az evások ebben a rendszerben magasabban adóznak majd, mint korábban. A vállalkozások adóterheinek csökkentését a kormányzat az ötéves terv keretében akarja megoldani.

Az adócsökkentés lakosságot érintő része nem igazságos, hiszen az áfacsökkentés nem a kedvezményes kulcsokat érinti, ez tervbe sincs véve, hanem a felső kulcsot, ami a szerény jövedelmű lakosság fogyasztását kevésbé érinti. Ez ugyan praktikus dolog, mert a kormány ettől az idegenforgalom, a kereskedelem bővülését, az áfabevételek növekedését várja, vagyis valahol javítja az ország versenyképességét.

A miniszterelnök úr elmondta, hogy az áfacsökkentés minden családnak havi ötezer forint megtakarítást jelent, ami lehet, hogy igaz. Érdekes, hogy 2004-ben, amikor a nulla kulcsot 5 százalékra, a 13 százalékos kulcsot 15 százalékra, a 23 százalékos kulcsot 25 százalékra emelte a kormány, a háztartási villamos energia 13 százalékos adóemelésével együtt, akkor a miniszterelnök úr elfelejtette közölni, hogy ez a változás minden családnak havi 15 ezer forintjába kerül. Na, hát ebből kapunk most vissza talán ötezer forintot!

Ugyancsak szegény- és kisemberellenes az szja-kulcsok változtatása is, hiszen a felső kulcs 2 százalékos csökkentése a jómódú rétegeknek kedvez. Igazán szociális gondolkodás mellett a 18 százalékos kulcsot kellene csökkenteni, illetve a 18 százalékos sávhatárt kellene megemelni. Szerencse, hogy az SZDSZ és a Fidesz sugallata ellenére a kormány lemondott az egykulcsú személyi jövedelemadóról, aminél igazságtalanabb adórendszert nagyon nehéz lenne bevezetni az országban. Talán jobb lenne ebben a kérdésben Szlovákia és Románia helyett a nyugat-európai példákat figyelembe venni, ahol lényegesen több adókulcsot alkalmaznak az igazságos közteherviselés megvalósítása érdekében.

Sajátos és rendkívül drága, könnyen elkerülhető a kivetni szándékozott luxusadó. Még sajátosabb, ahogy ezzel kapcsolatban egy SZDSZ-képviselő vélekedett a Magyar Televízióban, nevezetesen az, hogy arra törekszenek, hogy az adófizetők ezt jóváírhassák a befizetett adójukból. Elképesztően társadalomellenes az a felfogás, ami szerint a családi adójóváírás a gyermekeket nevelő családoknál az SZDSZ szerint társadalmilag igazságtalan, a luxusadó jóváírása pedig igazságos lehet.

A hosszú távú elképzelések nagyon bizonytalanok, mint ahogy bizonytalan a jelenlegi kormány jövője is. Ezekről az elképzelésekről annyit lehet mondani, hogy még akkor sem valósulnak meg, ha 2006 után a Gyurcsány-kormány a helyén maradna. Öt év alatt 800 milliárdos adócsökkentést természetesen meg lehet valósítani, de ezt ma semmi nem támasztja alá. A hosszú távú elképzelésekben nagyon helyes az iparűzési adó eltörlésének szándéka, de erről a kormány körülbelül annyit mond, hogy tessék kitalálni, hogy ez hogyan történjék. Erre kialakult koncepció még nyilvánvalóan nincs.

A másik jelentős változtatás a vállalkozások tb-befizetésének tervezett 400 milliárdos csökkentése. Ez a kérdés nem ilyen egyszerű, a tb-járulékok csökkentése ily módon a legprimitívebb pártpropagandák martaléka. A tb ugyanis a munkaerő újratermelésének egyik fontos költsége. Dániában például ezt nem megosztottan fizetik be a vállalatok, illetve a munkavállalók, hanem a munkavállalók olyan bért kapnak, amiből a teljes tb fizethető. Nálunk úgy tűnik, a vállalati befizetés és a munkavállalói járulék befizetése külön történik, holott az egységes egész. A kérdés tehát az, hogy ha a kormány 400 milliárddal csökkenti a tb-befizetéseket, az állami hozzájárulás a tb-hez ma is 240 milliárd forint, akkor mi történik. A munkavállaló fogja befizetni ezeket a költségeket? Az állam vállalja át ezeket a költségeket? Vagy a tb-nek egy olyan átalakítása történik, ami az ellátást jelentősen redukálja?

Ezek fontos kérdések, ezekről az intézkedésekről, illetve ezek hatásairól még bevezetésük előtt feltétlenül beszélni kell.

A Magyar Demokrata Fórum hiányolja a nemzeti konszenzus kialakítását olyan kérdésekben, amelyek az ország jövőjét, a nemzet sorsát meghatározzák, a nagy elosztórendszerek reformja, az államháztartás reformja, az adócsökkentés csak ezek figyelembevételével, ezekhez illeszthetően oldható meg. Amennyiben elindul egy négypárti tárgyalás, egy olyan folyamat, aminek az eredménye e kérdésekben nemzeti konszenzus és végre hosszú távú program elfogadása lehet, akkor ezt a Magyar Demokrata Fórum természetesen támogatni fogja.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

(10.30)

Forrás: parlament.hu