DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a kérdés nem először szerepel a napirenden, hiszen emlékszünk, hogy az előző kormányzati ciklusban is felvetődött a megyei jogú városok kérdésköre több település esetében is. Úgy gondolom, ez így helyes, hiszen az európai uniós csatlakozást követően az egész közigazgatási rendszerünk fejlődését érdemes lenne áttekinteni. Ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségű Pest megye helyzete, hiszen a Budapestet körülölelő, igen nagy területen fekvő 186 település - ahogyan itt az expozéban és képviselőtársaim hozzászólásában is elhangzott - nem rendelkezik megyei jogú várossal, és eléggé sajátságos a budapesti központ és a periféria viszonya.

Az uniós csatlakozást követően a regionalizmusba nemcsak a nagyvárosok, hanem esetlegesen a kisebb települések, gazdasági innovációs központok, kultúrközpontok is bekapcsolódhatnának, és az az önkormányzati törvény, amely lényegében egyetlenegy taxatív feltételt támaszt a lakosságszámot illetően, lehet, hogy meggondolásra szorulna, főleg Pest megyét illetően, hiszen, mint ahogyan már elhangzott, hihetetlenül tagolt a megye, a Duna két partján a két pólus távolsága eléggé nagy. Tehát indokolt lenne végiggondolni azt, nem lenne-e érdemes több regionális központot kialakítani, a megyében több településnek megadni azt a megyei jogú státust, amelyet most Érd kér és Érd megérdemel, és ahogyan itt a hozzászólások elhangzottak, ezt meg fogja kapni.

A Magyar Demokrata Fórum azt kéri a képviselőktől, azt kéri a kormánytól, hogy gondoljuk át, amennyiben a négy nagyobb régió kialakításával, Vác, Gödöllő, Cegléd, esetlegesen azok az önkormányzatok, azok a képviselő-testületek ilyen igénnyel fellépnek, szintén kaphassanak ilyen státust, és ne legyen korlátozó erő a 60 ezer fő, hiszen elhangzott, hogy tulajdonképpen a migráció következtében alakult ki közvetlenül Budapest mellett egy ilyen nagy település. Az említett három önkormányzatnak a kultúrában betöltött szerepe, az oktatásban, az egészségügyben betöltött szerepe - gondoljunk csak Vácra, Ceglédre, amelyeknek nagy, régiót ellátó egészségügyi intézményei vannak, vagy a gödöllői egyetemre - indokolttá tenné, hogy ugyanezeket a lehetőségeket megkapják.

Tehát mi módosító javaslatot nyújtottunk be, támogatva azt, hogy Érd megkapja a megyei jogú városi rangot, de egyben kérve a parlamentet, hogy az általam említett három másik település részére is tegye lehetővé - ne adja meg, csak tegye lehetővé - abban az esetben, hogy ha azok az önkormányzatok és azok az egyeztetések, amelyek nyilvánvalóan egy ilyen folyamat kapcsán lefolynak, eredményre vezetnek, szintén részesülhessenek ebben a lehetőségben.

Most, amikor ennek a vitája kezdődött, a miniszter asszony expozéja előtt végigfutottam: nagyon furcsa Pest megye ügye, a 90 fős Tésa mellett van a 60 ezret meghaladó Érd, és ezeknek a településeknek a területi nagysága is hihetetlenül nagy szórást mutat, tehát mindenféleképpen indokolt, hogy ezek a régiók kialakuljanak.

(19.50)

Lényegében ki is alakultak már, hisz az említett települések az adott régiók központjai, és főleg most, akkor, amikor a kistérségi régióknak az összefogását preferálja a kormányzat - és azért ez a rendszerváltoztatás óta organikusan is nagyon sokat haladt előre -, nagyot lendítene azoknak a régióknak a helyzetén, és Budapesthez képest, sőt több egyéb megyéhez képest ezeknek a régióknak a gazdasági fejlődését ugyanúgy segítené, az ott élő embereknek a komfortérzetét ugyanúgy segítené. És ahogy Jánosi György is mondta, habár nekem szent meggyőződésem, hogy az érdi lakosok most is otthonuknak, nem csak lakóhelyüknek tekintik, de ezeket az érzéseket egy ilyen lehetőség mindenféleképpen erősíti.

Tehát összefoglalva: a Magyar Demokrata Fórum támogatja az előterjesztést, de kérjük, hogy módosító javaslatunkat fogadják be. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu