DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Miniszter asszony, ön közel fél perccel túllépte a 4 perces válaszadási időt, és mégse válaszolt a kérdéseimre. Nem válaszolt arra a fontos kérdésemre, hogy nyílt szavazásra kötelezték a szakmai vezető testület tagjait vagy nem kötelezték. (Dr. Lamperth Mónika: Válaszoltam. Miért nem figyelt?) Ön ezzel a hallgatással beismerte, de még mást is tudok mondani: miniszter asszony, botrányos, hogy önök megváltoztatták a vezetői testület összetételét, pontosan azért, hogy az önök számára kedvező döntés szülessen. Hiszen úgy, ahogy mondtam - és ezt sem cáfolta -, két fordulóban ugyanazt a személyt elutasították, majd miután megváltoztatták a vezető testület összetételét, az ön embere a hírek szerint bejelentette, hogy ha innen bármilyen információ kimegy, annak következményei lesznek, tehát megfenyegették a vezető testület tagjait, majd utána következett az, hogy nyílt szavazás. Háromszoros törvénytelen biztosítékrendszert építettek be, és így sikerült 17:0-s szavazási eredményt elhozni. Tisztelt miniszter asszony, botrány! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Fölszólítom önt itt, az ország nyilvánossága és a Ház nyilvánossága előtt, hogy a törvényességet állítsa helyre, mert ha ez nem történik meg, a jövőben is figyelemmel kísérjük ezt az ügyet, és amennyiben módunk lesz rá, ha mégis törvénytelenséget tapasztalunk, azonnal meg fogjuk változtatni ezt a helyzetet.
A válaszát nem fogadom el. (Taps a Fidesz soraiban.)
(A jegyzői székben Vincze Lászlót dr. Vidoven Árpád váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés