SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Többszöri gázáremelés után augusztus 1-jétől újabb 7 százalékkal emelkedett a gáz ára. Ez a lépés a száz lépés részeként ugyan nem lett beharangozva, azonban Gyurcsány Ferenc kormánya mégis meglépte. A kormány igazságossága sajnos nem terjed ki odáig, hogy a sokgyermekes családok számára, akiknek fogyasztása túlnyomórészt 3 ezer köbméter fölött alakul évente, támogatást adjon a kibírhatatlanul magas számlák kifizetéséhez.

(16.00)

Bizonyára megnyugtató lett volna számukra, hogy a kormány által indított SMS-kampány árából akár az ő gázszámlájukat is támogathatták volna. Igazságosnak tűnik-e a kormány annak a vidéki házban élő nyugdíjasnak, akinek szintén több mint 3 ezer köbméter az éves fogyasztása, és akinél ebben az évben már másodszor emelték a gáz árát? Bizony jóleső érzéssel olvashatja a kormány által fizetett hirdetésben, hogy egyébként kirobbanóan sikeres az ország, és őt irigylik a német, az angol és az olasz nyugdíjasok is. De a kórházak, rendelőintézetek, kulturális intézmények és iskolák is elgondolkodhatnak azon, vajon miért nem kapják meg a biztonságos működéshez elegendő pénzt, miközben a kormány a saját sikerét ünnepli úton-útfélen, fizetett hirdetésekben.

Alkalmas-e az a kormány, amely azt állítja, hogy dübörög a gazdaság, miközben szociális otthonok kerülnek veszélybe, mert a költségvetés nem ad elég támogatást, és azt is késve osztják ki? Alkalmas-e az a kormány, amely azt mondja, hogy kirobbanóan sikeres az ország, miközben 400 ezer embernek nincs munkája? Vajon miért tárja szét Gyurcsány Ferenc tehetetlenül a kezét akkor, amikor a benzin ára az egekbe szökik? Miért nem akarja csökkenteni a kormány által kivetett jövedéki adót, hiszen tudja, hogy ha magas a szállítás költsége, akkor minden családnak, nyugdíjasnak több pénzbe kerül az élelem, bútor, építkezés, minden, amit szállítani kell?

Tisztelt Miniszter Úr! Ha kirobbanóan sikeres a gazdaság, akkor miért növekszik drámai módon a munkanélküliek száma? Miért kell 400 ezer embernek állást keresnie? Miniszter Úr! Hogyan szándékozik segíteni azoknak a nagycsaládosoknak, nyugdíjasoknak és intézményeknek, akiket, illetve amelyeket hátrányosan érint az augusztustól ismételten megemelt gáz ára? És végül alkalmasnak tartja-e magát a kormány a biztonságos gazdálkodásra akkor, amikor az államháztartás hiánya a működése alatt óriásira nőtt?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu