BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Számos olyan cikket, tanulmányt olvashatunk időről időre, amely a hajléktalanság okait kutatja. Az okok felderítése a hajléktalanság csökkentése szempontjából kiemelkedően fontos, ugyanakkor a már kialakult, létező hajléktalansággal is foglalkoznunk kell, hogy miként, milyen eszközökkel lehetne ezen számkivetett réteget ismét integrálni a társadalomba.
A tartósan hajlék nélkül maradó embereknek előbb-utóbb szembe kell nézniük az átmeneti szállások valóságos átmenetiségével. A karitatív szervezetek által fenntartott, anyát és gyermeket vagy családot befogadó szállók is akkor töltenék be a feladatukat, ha az érintetteknek az érzelmi-fizikai lábadozás után lenne hova menniük. Külföldön ezt olyan állami szociális bérlakások létesítésével oldják meg, melyeket kifejezetten ennek a rétegnek tartanak fenn.
Szociális munkások szerint több százra tehető azon gyermekek száma, akik otthonukat elvesztő szüleikkel együtt a főváros körüli zöldövezetben, összetákolt viskókban élnek. Az ő helyzetük különösen riasztó, hiszen nyilvánvalóan iskolába sem járnak, így elszakadnak attól a világtól, ami esélyt adhatna a társadalomba való visszailleszkedésre, egy emberibb életre.
Mindezek alapján kérdezem az államtitkár urat: mekkorára becsüli a tárca az ellátatlan hajléktalanok számát? Milyen lépéseket tett és tervez tenni a szabad ég alatt élő gyermekekért?
Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés