JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselő Úr! A döntések megszülettek. Úgy van, ahogy ön mondja, hogy július 18-án került jóváhagyásra az előirányzat felosztása a szakmai szervezetekkel történő egyeztetés után az önkéntes tűzoltó-egyesületek működéséhez szükséges 300 millió forint támogatás tárgyában. El kell önnek mondanom azt is, hogy azért húzódott januártól idáig, mert a Magyar Tűzoltó Szövetség vezetősége az elnökségi iroda és a működések olyan költségeit akarta érvényesíteni ebben az elosztásban, amely jóváhagyásra nem került. Így azt mondhatom önnek, hogy július 18-án nemcsak hogy jóvá lett hagyva az előirányzat szétosztása - idő hiányában szívesen odaadom önnek, hogy ez pontosan hogyan történt, ha ebben még nem tudott tájékozódni -, hanem még azon a napon a pályázati kiírás is megtörtént. Eddig 526 darab pályázat érkezett be, 553 darab pályázat került elbírálásra, ugyanis az 526-on kívül az MTSZ és területi szervezetei is pályáztak.

Én úgy tudom, hogy az elkészült megállapodások alapján a magyar tűzoltó-szövetségekhez soron kívül mintegy 312 darab megállapodás érkezett oda és érkezett aláírva vissza, vagyis a Belügyminisztérium folyamatosan teljesíti ezeket a pénzkifizetéseket. Szeretném önnek elmondani azt is, hogy a megállapodások alapján az új nyolc egyesülettel is megtörténtek a szerződések, úgyhogy a támogatásaik folyósításra kerültek; nagyon szívesen átadom ezt képviselő úrnak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu