DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr, Állami Számvevőszék! Tulajdonképpen akkor döntöttem el, hogy fordítok a felszólalásom vázán, menetén, amikor meghallgattam Varga Mihály úr részletes, alapos okfejtését és kritikáját a 2004-es költségvetéssel, illetve zárszámadással kapcsolatban. Azt gondolom, hogy magának a költségvetés számainak az ismertetése több oldalról részletesen megtörtént, ezért célszerűbb talán inkább annak a politikai környezetnek a számbavétele, amiben annak idején ez a költségvetés megszületett, amihez képest különösebb változások a politikai környezetben ma sem tapasztalhatóak. Majd mindenképpen azokat az általános tanulságokat kell levonni, nem megismételve az elhangzott konkrétumokat, ami a kormányzó pártoknak kötelességük. Az a véleményem, tehát utalok arra, hogy amikor az ellenzékkel foglalkozom felszólalásom első részében, a felszólalást a saját önkritikával fogom zárni, tehát addig szíves türelmüket kérem, amíg elkerülhetetlenül… - mert a politikai környezetünknek része, hogy miként viselkedik a Fidesz vezérelte ellenzék; ahhoz, hogy korrekt, tárgyilagos, racionális álláspontunk keletkezhessen a 2004-es év gazdasági folyamatáról, a Fidesz magatartását mindenképpen tekintetbe kell vennünk.

Varga Mihály úr egy vizes hasonlatot használt, a hajóba beömlő vízről, ha jól emlékszem, ezért én egy tüzes hasonlattal hadd éljek. A Fidesz nagyjából úgy viselkedik, mint az az elbocsátott tűzoltóparancsnok, aki tüzet rak, hogy utána megnézhesse, hogy utódja milyen gyorsan vagy nem gyorsan oltja el a tüzet.

Nézzük végig csak a legutóbbi időszak gazdasági érveléseit! Varga Mihály úr felszólalásából is elhangzik, és a Fidesz számtalan nyilatkozatából elhangzik, vegyük például a rendkívül kritikus, gazdaságilag is kritikus autópálya-építkezések ügyét. Rendkívül helytelen lenne - mondja a Fidesz -, hogy ezt magántőkéből, akár külföldi tőkéből finanszírozza a magyar állam. Ennél sokkal helyesebb lenne… (Varga Mihály: Ilyet én nem mondtam!) - én nem Varga Mihálynak nevesítettem, én a Fideszről beszéltem, és eddig az elhatárolást nem ismertem, de készségesen elhatárolódom, ha ilyen nincsen. (Varga Mihály: Fantomokkal hadakozol, András!)

Tehát azt kell mondanom, hogy elhangzott, hogy sokkal célszerűbb lenne kedvezményes, kedvezőbb hitelfelvételekkel finanszírozni bizonyos beruházásokat és fejlesztéseket, akár például a budapesti repülőtérnél elengedhetetlenül szükséges fejlesztéseket, mintsem magántőke bevonásával. Mondja ezt akkor a Fidesz, amikor valamennyien tudjuk, hogy a legerősebben az sújtja a magyar gazdaságot, hogy az államadósság szerkezete rossz és a hiány mértéke magas. Tehát minden további nélkül érvel a Fidesz az ellen, hogy ezt a helyzetet javítsuk, a versenyképességet erősítsük, ebben az esetben nincs problémája a hitelfelvételek ajánlásával.

Ugyancsak lényeges kérdés magának a privatizációnak az ügye, tehát az ebben elfoglalt álláspont. A Fidesz mára kialakult álláspontja egyértelműen az, hogy őrizzük meg a nemzeti vagyont, kerüljön bármibe is ez az őrzés, és megakadályozza vagy megakadályozni igyekszik olyan ésszerű, szükségszerű vagyonértékesítéseket, amelyek nem szolgálnak egyéb célt, mint kettőt: egyrészt a versenyképesség érdekében fejlesztést, másrészt effektíve az államadósság csökkentését.

Adócsökkentés: azt gondolom, azt remélem, hogy Varga Mihály sem fogja vitatni, hogy legalábbis két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó érvelés megfigyelhető az ellenzék mindenkori érvelésében. Az egyik az, hogy kevés az a csökkentés, ami az adótéren megtörténik, sokkal jelentősebb adócsökkentést igényel az ellenzéki párt, másfelől gyakorlatilag határok nélkül ajánlja a szolgáltatások mind teljesebbé tételét, illetve annak minél olcsóbb, lehetőleg ingyenesen történő biztosítását. Erre mindig van közönség.

Tehát igazából az ellenzék saját felelősségére szeretném felhívni a figyelmet, mert arra közönség mindig lesz, hogy kevesebb adót kell fizetni, ugyanakkor több ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatást lehet ígérni. Hogy ez így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a tegnap Áder János frakcióvezető úr által ismertetett közvélemény-kutatás, és most függetlenül attól, hogy ez a vasárnapi családi asztalnál részt vevő vendégek körében vagy annál szélesebb körben készült közvélemény-kutatás, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a dolgok mögé nézés, a dolgok megmagyarázása nélküli - mondjuk - igénykielégítés, közvélemény-kutatás hallatlanul felelőtlen dolog, mert nagyon olcsó ígéretekre nagyon könnyű egyszerű és gyors válaszokat kapni.

(12.10)

Az adócsökkentésen túl még két, a magyar gazdaságnak húsába vágó kérdésről kell szólni. Az egyik az egészségügy helyzete, amire az Állami Számvevőszék elnöke ma személyes szóbeli felszólalásában is fölhívta a figyelmet, és halaszthatatlannak minősítette, hogy a dologban valami történjék. A másik pedig az önkormányzatok helyzete.

Ha valamiben szükség lenne egy nemzeti konszenzusra, abban a minimumban megállapodni, hogy mi az, amit tenni kell, az elsősorban az egészségügy mai helyzete. Az az ellenzéki álláspont, hogy el a kezekkel az egészségügytől, hogy csatlakozunk különböző, ugyancsak népszerű szakszervezeti megmozdulásokhoz, rögzíti, konzerválja az egészségügy mai helyzetét, és egész egyszerűen lehetetlenné teszi icipicivel bátrabb, ha nem is reformértékű, de ahhoz közelítő lépések megtételét.

A másik az önkormányzatok ügye. Amikor a Fidesz gazdaságpolitikusa azt mondja, hogy az önkormányzatok ellátottsága, finanszírozása nem megfelelő, ez igaz, de az önkormányzatok helyzete gyakorlatilag a rendszerváltás első évétől kezdve hibás, rossz, fenntarthatatlan, tehát egy fenntarthatatlan finanszírozási modellt cipel magával kormányról kormányra a Magyar Köztársaság. Nagyon sajátos módon - és Varga Mihály biztos, hogy elhiszi nekem, hogy nem személyes a célzás, de hát a történet vele esett meg -, amikor akár a szájába adva, akár tévesen fogalmazva elhangzik egy nyilatkozat tőle a sajtóban, hogy talán túl sok 3200 önkormányzat, akkor ennek a politikai visszacsapása miatt rendkívül erőteljes helyesbítést lát szükségesnek, noha ma már mindenki, aki az önkormányzati finanszírozást kicsit közelről ismeri, legalábbis ezt a kérdést föl kell hogy tegye, hogy ez a fajta szerkezet vállalható-e, illetve bárki vállalja-e a politikai felelősségét, győzi-e bátorsággal ennek a rendszernek az idejétmúltságát, fenntarthatóságát kérdésessé tenni.

Éppen ezért ebben az egész képben - ha úgy tetszik, olcsó hasonlattal, vizet prédikál, bort iszik - a legnagyobb hibája, felelőssége - és kezdem az önkritikát - a kormánykoalíciónak az, hogy úgy politizál, hogy túl sokat törődik az ellenzék véleményével, utcára vitt nyilatkozataival. Meg kell ezeket persze hallgatni, de hogy ezért akár bátorság hiányából, akár más megfontolásból nem meri azokat a lépéseket megtenni, amire a fölhatalmazása a választásokat követően megvan, az pontosan arra ad lehetőséget, hogy fejére olvasható a kormánykoalíciónak ez a költségvetés, amit itt most tárgyalunk, és lehetőséget ad a Fidesznek arra, hogy egész egyszerűen elkerülje a választ a tűz és a víz vagy a víz és a bor megmagyarázására.

Hol vannak az alapvető hibák a költségvetés készítése során? A kötelező koalíciós lojalitás mellett is néhányat mindenképpen megemlítek, még egyszer mondom, anélkül, hogy ismertetném azokat az adatokat, amelyeket ebben a teremben már többször volt módunk meghallgatni. Az első tehát - és ezt tételesen gondolom, gondoljuk - a kellő politikai bátorság hiánya; kellő időben, helyre rakva és elmagyarázva az ellenzéki szónoklatok esetleges ártalmasságát, bizonyos lépéseket meg kellett volna tenni.

A következő az, hogy ma már be kell vallani - és innentől kezdődik az igazsága, részigazsága az ellenzéknek -, a 2004. évi költségvetés gyakorlatilag megszavazásának pillanatában teljesíthetetlen volt. Ezért következtek be a korrekciók már a második-harmadik hónapban a költségvetési törvény hatálybalépését követően, és ennek persze van egy súlyos politikai felelőssége. Én azért tartottam szükségesnek a környezettel foglalkozni, mert ez döntő részben belejátszott abba, hogy egy ilyen költségvetési törvény megszületett, és utána mindegy, hogy hat vagy hét korrekciót sorolunk föl, az én szememben azt követően, hogy egy ilyen törvény került megszavazásra, minden korrekció egy irányba mutat: szükségszerű megszorításokra. Nevezzük ezeket zárolásnak vagy egyebeknek, de innentől kezdve a kormány, a pénzügyi kormányzat lépései egy irányba, bizonyos restrikció irányába mozogtak, és ezek helyesek voltak.

Tulajdonképpen az alapvető gond most is az - már túl az ellenzék túlsúlyos érvelésén -, hogy a politikai ígéretek, politikai elvárások és igények messze-messze erősebben lettek figyelembe véve, mint a gazdasági determinációk. Nem kell itt egymásnak ismételgetnünk a 2002-es választást megelőző ígéretversenyt, majd egy olyanfajta kormányzati magatartást, hogy az úriember betartja a szavát, itt a politikai eljárás és döntéshozatal, megismétlem, nem volt konform azzal a determinációval, amit az ország gazdasága megkövetelt volna.

Azt azonban kihangsúlyoznám, még egyszer mondom, hogy minden megszorító intézkedés egy irányba mutatott a költségvetési törvény megszavazását követően, és ez elkerülhetetlen volt. Az elkerülhetetlen lépések felfogásom szerint nem azonosak - próbálok szépen fogalmazni, jobban nem sikerül - bizonyos könyvelési trükkökkel. Tehát ezzel nem is az a probléma, hogy rendszerré válik a 13. havi fizetés eltolása a következő év elejére, és akkor egy látszólagos forrás keletkezik. Nem csak az a probléma, hogy normatívává válik a maradványképzés és annak az áttolása a következő gazdasági évre. Ennek egyfelől a megbízhatóságra van nagyon káros hatása, másfelől pedig mindenki más jogkövető magatartására. Tehát ha központi intézmények, minisztériumok a beszállítóiknak számviteli megfontolásokból később fizetnek, mint a teljesítési határidő, hát az nem a jogkövető magatartásnak a mintája. Én ezt mindenképpen egy szóval, a bizalom szóval jellemezném, a megbízhatósági veszélye vagy ennek az ellenkezője olyan komoly probléma, amit nagyon nehéz orvosolni.

Ezen a ponton kell azt mondanom, hogy noha egy zárszámadási törvény vitájakor mindig a pénzügyminiszter vagy az általa vezetett minisztérium áll a támadások célkeresztjében, vagy őt kell megvédeni, ő a személyén keresztül - a mindenkori pénzügyminiszterről beszélek - egy politikai döntéshozás vagy annak az elmaradása köpenyében kell hogy ténykedjék. Tehát a pénzügyminiszternek igazából az a dolga, és azt teszi jól-rosszul, hogy egy politikai döntéshozó helyzetet követően megteszi mindazt, amit a jogszabály szerint megtenni tud. Az, hogy itt ez a döntéssorozat jó-e vagy nem jó, elégséges vagy nem elégséges, a mindenkori politikai vezetés egyértelmű felelőssége, és ebből a szempontból érdekes egy zárszámadás vitája, amiben nem a számviteli technikai kérdések az elsődlegesek, hanem az a fényképfelvétel, ami egyrészt elsüthető a gépből a költségvetési törvény megszavazásakor, másrészt pedig most, amikor szembesítjük a jelent a múlttal vagy az ígéreteket a tényekkel.

Az idő végül is fogy. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nagyon határozott véleményünk, hogy ma már, függetlenül attól, hogy milyen színezetű kormány van hatalmon, mindannyian szembesülünk azzal, hogy jelentős szerkezeti átalakítások nélkül a történetet sokáig nem lehet megúszni. Tehát az, hogy az egészségügyhöz hozzá kell nyúlni radikális módon, lehet egy szakmai vita tárgya, hogy hogyan, de ma már a történet nem húzható tovább. Az, hogy az önkormányzatok finanszírozási rendszerét meg kell vitatni - remélhetőleg közösen meg kell vitatni - és lépni kell, elemi érdeke ennek az országnak, még egyszer mondom, politikai színektől függetlenül.

(12.20)

Az, hogy a társadalombiztosítás - és most túlmegyek az egészségügyön - finanszírozása fönntartható-e változatlan módon, az a harmadik olyan jelentős kérdés, aminek a megoldását, legalábbis vitáját nem úszhatjuk meg; még egyszer mondom: bármilyen politikai színezetben politizálunk, és aki ezzel a helyzettel visszaél, az sem fogja megúszni végül is, hogy a megfelelő választ a kérdésre ő maga is kimondja.

Igazából azt mondom, hogy a szerkezetátalakítás a magyar gazdaság igazi problémája. Könyvelési kérdésekről, számviteli módszerekről meglehet a véleményünk, ezt itt ki-ki el is mondja, de lassan ott tartunk, hogy komoly felelősség terhel mindenkit, aki akár önérdekből, akár gyávaságból nem hajlandó szembenézni azzal, amiben ma az ország van, noha lehetőségei vannak, hogy tényleg továbblépjünk, túlpörögjük ezt az állapotot. Ezzel vissza lehet élni, el lehet hárítani a felelősséget, de nem hiszem, hogy ez a tiszta, becsületes eljárás.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu