DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném előrebocsátani, hogy a Belügyminisztérium a többi tárcához hasonlóan folyamatosan eleget tesz az üvegzsebtörvényből fakadó kötelezettségnek, az összes szerződés és az azzal kapcsolatos információ megtalálható. Tehát azt gondolom, hogy nem kellene úgy tennie a képviselő úrnak, mint ha a meleg vizet ez ügyben feltalálta volna.
Szeretném elmondani, hogy miután a Belügyminisztérium az ország egyik legnagyobb minisztériuma, és olyan feladatokat lát el, amelyhez különleges szakértelemre, stratégiai megközelítésre is időnként szükség van, az, hogy összkormányzati kérdésekben igénybe veszi külső tanácsadók segítségét, én ebben nem látok semmi különlegeset és csodálnivalót.
Azt is természetesnek tartom, képviselő úr, hogy egy politikai államtitkár a közéleti szerepléseit meg akarja örökíteni. Államtitkár úr egyébként ma reggel tájékoztatott engem arról, hogy felülvizsgálja a szerződéseit. Erről nyilván a közeljövőben a nyilvánosság is tájékoztatást kap. (Moraj a Fidesz soraiban.)
Ami pedig Wiener György képviselő urat illeti: képviselő úr, ha Wiener György nem lenne képviselő, hanem az alkotmányjogi tanszékvezetői tevékenységét, amit a Debreceni Egyetemen végez, tekinteném csak összességében, akkor is őt kértem volna fel arra, hogy azt a munkát végezze el, amit a Belügyminisztérium által igen fontosnak tartott (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mit csinál az apparátus?) kistérségi program stratégiai kidolgozásában elvállalt. Publikációk sorát jelentette meg Wiener képviselő úr, nem képviselői, hanem tudósi minőségében, például a regionális államreformról és egyéb olyan területekről, ami a Belügyminisztérium stratégiai munkájához szükségeltetik. (Felmutat egy iratot.)
Szeretném arról tájékoztatni a képviselő urat, ha az a hosszú lista, ami itt van előttem, ami Wiener György úr publikációiról készült, ha azok közül csak egyet kiemel, és megpróbál saját szellemi termékeként ehhez hasonlóan csak egyetlen témát publikálni, leírni, megjeleníteni, akkor önt is alkalmazni fogom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szerződéssel a Belügyminisztériumban tudományos tanácsadóként. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés