PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nem én mondom, hanem ezen a területen az egyik legnagyobb szakmai szervezet, a Felsőoktatási és Tudományos Tanács véleményét szeretném ismertetni a Házzal. Ők azt mondják a tervezett szabályozásról, hogy sem megfelelő, sem jó megoldásnak nem tartják jelenleg ezt a változtatást, amiről ön is beszélt. Az a két dolog, amit említett miniszter úr, egyrészt a nyelvvizsgákért adható maximális pontszám, a 20 pont valóban túlzónak tűnt. Önök a nyári tervezetben azt mondták, hogy akkor maximálisan csak 10 pont adható a nyelvvizsgákért, most pedig kiderült, hogy 15 pont.
Ezek azok a példák, miniszter úr, ami miatt azt lehet mondani, hogy önök nem a biztonság kormánya, hanem a bizonytalanság kormánya az oktatás területén is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés