PETTKÓ ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A lakáspolitika nagyon fontos kérdés, hiszen nem egy ciklusra szól, pláne nem négy évre: hatása évtizedekre meghatározó jelentőségű. A tervezhetőség, sőt a jogbiztonság is alapjaiban sérül, ha időről időre változik a koncepció és annak prioritásai is. A lakosság egy része a közvetlen és távolabbi jövőjében sem látja annak lehetőségét, hogy megfizesse lakhatása költségeit, ezért az államtól, az önkormányzatoktól várja lakásproblémájának megoldását. Olyan lakáspolitikára van szükség, hogy az önálló lakás megszerzése és fenntartása megfizethető legyen a társadalom különböző jövedelmi csoportjai számára.

A támogatásnak kiszámíthatónak kell lennie, és fontos, hogy csak a rászorultság idejéig és mértékében járjon. Ebben egyetértek a Magyar Szocialista Párt vezérszónokával, Devánszkiné Molnár Katalinnal. Nem feltétlenül a készpénztámogatás a megfelelő megoldás, hanem véleményem szerint inkább konkrét átvállalásokra van szükség. A Magyar Köztársaság második vagyontárgyáról van szó: az épületállományról. Ezt nézzük nap mint nap, ezt nézik a hazánkba érkező turisták is.

Az MDF országgyűlési képviselőjeként úgy gondolom, hogy az MSZP-SZDSZ-kormánynak a választási ígéreteivel ellentétben több mint hároméves kormányzása alatt nem sikerült a lakáskérdésben áttörést végrehajtania.

(20.30)

A kormány ebben a ciklusban csak látszatintézkedéseket tett. Politikájára a többfejűség volt a jellemző. Egy évvel ezelőtt - emlékeznek, képviselőtársaim - a lakásszövetkezeti törvény parlamenti vitájakor a belügyminiszter asszony felszólalásának első nyolc percében azt hittem, hogy egy lakáspolitikai vitanapon vagy a másnapi kormányprogram vitáján vagyunk jelen a tisztelt Házban, esetleg egy választási nagygyűlés tudósítását látjuk. Persze, azóta sem történt semmi lakáskérdésben, a kormány csak rombolt, semmit nem oldott meg. Sajnálatosnak tartom, hogy a kormány ígérete ellenére nem egyszerre terjesztette a tisztelt Ház elé a lakáskérdéssel kapcsolatos törvényjavaslatokat, mert szükség lett volna ezeket egységesen, egy csomagban tárgyalni, így egyértelműbbek lennének az átfedések, a párhuzamok és az ellentétek is.

A kormányzati koncepciótlanság azonban éveken keresztül már abból is látszott, hogy a lakáspolitika kérdésével nem egy tárca foglalkozott. Volt itt minden, még kormánybiztos is. A parlamenti eseti bizottság pozitív munkáján kívül azonban mégsem történt semmi. Jó lett volna, szükség lett volna egy vitanap megtartására az elmúlt három évben a tisztelt Házban, akkor tételesen lehetett volna cáfolni a kormány sikerpropagandáját. Ebbe a vitába most nem mennék bele. Egy gondolatot engedjenek meg csupán: úgy gondolom, azoknak a gyermekes családoknak, akik lakhatásukat önerejükből nem vagy csak részben képesek megoldani, szociális bérlakást kell biztosítani. Elfogadhatatlan, hogy a piaci lakhatási terhek miatt kilakoltatással családokat szétszakítsanak, gyermekeket emiatt állami gondozásba vegyenek, mert egyben ez a legdrágább megoldás.

Tisztelt Képviselőtársaim! A legújabb kormányzati lakáskoncepció-tervezetek jó elképzeléseket hangsúlyoznak - a Magyar Demokrata Fórum szerint is helyesen -, de az 1993. évi LXXVIII. törvény, vagy ahogyan még mindig súlyos csúsztatással nevezzük, lakástörvény előttünk lévő módosítási tervezete az MSZP-SZDSZ-kormány saját stratégiai céljaival is több ponton ellentétes. Nem tudja a jobb kéz, mit tesz a bal? Javaslom képviselőtársaimnak, meg kell csak nézni a Lakásbérlők Egyesülete jogsegélyszolgálatánál felhalmozódott, több ezer családot érintő, súlyos lakásügyi konfliktusokat, melyek számára a jogbiztonságot és a hosszú távon kiszámítható lakhatási biztonságot nyújtó jogszabályi keretek halvány elképzelését sem találjuk a tervezetben.

A lakáskoncepció mondja: cél a bérlakások és ezen belül a szociális bérletek jelentőségének növelése, és a meglévő lakásállomány korszerűsítése. Ezzel szemben mit olvashatunk ki a sorok között, de leginkább a meg sem említett összefüggéseket vizsgálva a módosítási tervezetből? Jogszabályi definíciója továbbra sincs a szociális bérletek körének, kijelenthetjük, szociális bérlakás hazánkban továbbra is csak virtuális fogalomként létezik.

A bérleti szektor jelentőségének fokozása azonban csak úgy lenne lehetséges, ha a jogszabály-módosítás után javulna a bérleti szektort mindenáron elhagyni szándékozó családok helyzete, lakhatásuk kiszámíthatósága és jogbiztonsága, mivel a módosítás meg sem kísérelte a lakbér-szabályozási helyzet legneuralgikusabb pontját, a lakbér megállapításának, illetve annak a lakásbérlők részéről lehetséges vitatásának intézményes kereteit meghatározni.

A lakáskoncepció mondja: a lakhatás biztonságának megteremtése a meglévő lakhatás megfizethetőségi problémájának a kezelését jelenti. A lakástörvény - helyesen - az önkormányzatok minimálisra zsugorodott, de még mindig az egyetlen jogszabály által irányított bérleti szektora továbbra is diszfunkcionálisan működik. A lakhatás megfizethetőségét biztosító támogatást döntően a bérházak nyújtják a fenntartásukra, felújításukra nem fordított összegekkel, miközben a valós szociális és szolidaritás elvű támogatásnak még az elvi alapjai sincsenek meghatározva, ez csupán a helyi önkormányzatok jóérzésén, illetve anyagi helyzetén múlik.

A lakáskoncepció mondja: a lakáspolitikai célok között kiemelt szerep jut a hatékony bérlakásszektor kiépítésének, ami a bérlakásállomány s ezen belül a szociális bérlakásállomány szerepének a növekedését jelenti. Az eddigi programok nem hoztak komoly eredményeket. A megállapítás igaz, de hatékony bérlakásszektor csak akkor fog létrejönni, ha a lakbér, a támogatáspolitika világos és kiszámítható jogszabályi keretek közé kerül.

A kormányzati szándék komolyságát a széles körű társadalmi egyeztetés fontosságára pedig mindennél jobban jelzi, hogy míg a más szektorral foglalkozó civil szervezetek számára a kormányzati források - helyesen - milliárdos nagyságrendűek, a lakásügyi civil szervezetek támogatására egyetlen fillért sem fordított a jelenlegi kormányzat. Pedig náluk bőségesen rendelkezésre áll nemcsak a jelen helyzet súlyos lakásügyi konfliktusainak leltára, hanem az EU-konform modellek hazai bevezetésének tervezete is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én személy szerint szívesebben láttam volna ennél egy átfogóbb, jobb szabályozást, hiszen az elmúlt évek azért új helyzetet teremtettek. Ha most módosítunk egy 11 éve létező, nagy, komplex törvénycsomagot, akkor azt olyan összehangolt módon tegyük, amely az egész lakáspolitikába is beilleszti ezt a kérdést, és egyúttal megoldja azt a még mindig nagyon jelentős tartozást, amely a régi típusú bérletek területén továbbra is fennáll.

Ha Magyarországon felelős nemzeti kormány lenne, az nem részmódosítást nyújtott volna be. A szabályok egyfelől szigorodnak, és ez jó folyamat. Lényeges alapelvi változás jelentkezik abban, hogy a jelen módosítás abból a helyes alapelvből indul ki, hogy a lakások és a helyiségek bérlete, illetve ezek elidegenítésére vonatkozó szabályok - az értelemszerű eltérésekkel - alapelveiben nem tesznek különbséget a tekintetben, hogy a szóban forgó helyiség magán- vagy önkormányzati tulajdonban áll.

A tervezet megpróbál segítséget adni annak az európai elvnek és tendenciának az elterjedéséhez, amely elsősorban a városi lakosság körében úgy jelentkezik, hogy a lakosság döntő többsége bérlakásokban lakik. Természetesen ehhez olyan társadalmi viszonyváltozások szükségeltetnek, hogy a lakbérpiacon a lakosság jelentősebb része a megfelelő lakhatás keretében olyan tőkeerővel rendelkezzen, hogy megélhetése megőrzése mellett megfelelő bérlakás birtokába jusson.

Ezen alapelvek kiemelése mellett fontosnak tartom a jogszabálytervezet egyes új rendelkezéseit, amelyek figyelemre méltó új változásokat jelentenek, elsősorban a lakásokkal való visszaélés lehetőségeinek korlátozása irányába hatnak. A javaslat 2. §-ában kötelezővé teszi a bérbeadás tényének szerződéses írásba foglalását, ez általános érvényű, és a bérbeadó tulajdonosi pozíciójától független. Az önkormányzati lakás bérbeadására a tulajdonos önkormányzatoknak rendeletet kell alkotni, és az ott meghatározott feltételekkel lehet szerződést kötni. Értelemszerű, hogy az önkormányzati bérbeadás jellegénél fogva szigorúbb feltételeket is szabhat az általánosnál, amikor nevezetesen az életvitelszerű lakásban lakást, ennek ellenőrzését előírhatja. Ugyanígy korlátozhatja a lakásba befogadható személyek körét is. Ugyanilyen korlátozó rendelkezés az is, mely önkormányzati lakás bérleti jogát csak másik lakás bérleti vagy tulajdonjogára engedi cserélni.

A jogszabály felsorolja a bérleti jogviszony folytatására jogosult személyeket. Megemlítendő a lakbérek mértéke. Ennek szempontjait is meghatározza a törvényjavaslat, miszerint a keret megállapítása történhet a szociális helyzet alapján, költségelven vagy piaci alapon. Ugyancsak önkormányzati rendeletnek kell megállapítania az önkormányzat tulajdonában lévő helyiségek bérbeadásának feltételeit. Elsősorban az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység országgyűlési szabályozására tekintettel a javaslat helyesen szigorít az ingatlanközvetítői, valamint az ingatlanvagyon-értékelő tevékenységekre vonatkozó új rendelkezésekkel.

Összegzésképpen: a javaslat döntően technikai módosításokat tartalmaz, rengeteg hiányossággal. Elfogadását a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja csak lényeges módosításokkal tudja támogatni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu