SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Csabai képviselő asszony elment, éppen az őáltala említettekhez képest szeretnék egy dolgot kiemelni. Azt mondta, hogy borzasztóan nehéz dolog, amikor egy család esetében a rendszeres gyermekvédelmi támogatás akár egyetlen forinttal meghaladja a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot, abban a pillanatban a család elesik a rendszeres gyermekvédelmi támogatástól.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek a képviselő asszonnyal, csak azt nem értem, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság esetében miért hagyták bent ezt, az öregségi nyugdíjminimum legkisebb összegét, tisztelt képviselőtársaim. Megegyezhetünk abban, önök is tudják, nem teljesítették azt, amit ígértek, nem úgy valósult meg az ingyenes étkeztetés, ingyen tankönyv. Meg kell tényleg nézni, semmi mást nem kell elvégezniük, nézzék meg, hogy az általános iskola 1-4., 5-8. osztályában mennyibe kerül a tankönyv, 3600 vagy 7200, tegyék hozzá a 2400 forintot, akkor is arra a megállapításra jutnak, amit én mondok, ugyanis 15 ezer forinthoz közelít átlagosan az általános iskola 1-8. osztályában a tankönyvek ára, az önkormányzatok 4500 forintot tesznek hozzá minimum ehhez az összeghez. (Pettkó András: Így van.)
Ezen a helyzeten rögtön lehetne segíteni, tisztelt képviselőtársaim, ha azt mondanánk, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 150 százalékában állapítható meg. A költségvetésnek nem jelentene horribilis kiadást, viszont a gyermekes családok helyzetében egy jelentős javulást érnénk el, és abban a pillanatban egyébként Csabai Lászlóné képviselő asszonynak tökéletesen igaza lenne.
A másik dolog: az a szociológus, Ferge Zsuzsa, akit önök egyébként folyamatosan emlegetnek, aki szaktekintély a saját területén, azt mondta, valószínűleg mind a négy parlamenti pártnak sokkal inkább elfogadható lenne, ha a rendszerbe vagy 60 milliárd forint kerülne. Igen, ez is igaz, és abban a pillanatban a gyesen lévő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) több mint 210 ezer édesanyának sokkal többet lehetne javítani a helyzetén az MDF javaslata szerint, mégpedig úgy, hogy a gyes összegét 150 százalékkal megemelnénk. Ezen is érdemes lenne egyébként elgondolkodni, ez csak 35 milliárd forintba kerülne.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés