DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Apróbb megjegyzéseket tennék az egyetlen elhangzott felszólalás kapcsán.

Érdemes talán a jegyzőkönyv kedvéért is egy kronológiát előadni. Nevezetesen: a miniszterelnök Salamon képviselő úr által említett beszéde hétfőn hangzott el, ugyanannak a hétnek a csütörtökén írták alá a pártok a négypárti megállapodást ebben a ügyben. Hétfő és csütörtök között semmi olyan érdemleges történés, illetve csütörtök és az azt követő hétfő között, amikor Salamon képviselő úr bejelentette a Fidesz álláspontjának a megváltozását, semmi olyan érdemleges esemény nem történt (Dr. Salamon László: Pénteken!), amire a képviselő úr hivatkozott, hacsak a Fideszen belül valamilyen belső vita nem zajlott le csütörtök és hétfő között, de ez magánügy. (Dr. Salamon László: Pénteken változott meg az álláspontunk!)

A képviselő úr elfelejtette megemlíteni, hogy a magyar parlament Házszabálya, ha tetszik, tudatosan privilegizált helyzetet teremt néhány speciális esetben: privilegizált helyzetben van a napirend előtt felszólaló miniszterelnök és köztársasági elnök, helyesebben fordított sorrendben talán szerencsésebb lett volna említenem.

(18.50)

Soha a magyar parlamentben a köztársasági elnök és a miniszterelnök napirend előtti megszólalását - az 1990 utáni parlamentben - nem korlátozta a Házszabály, ennek megfelelően a miniszterelnökök éltek is az átlagosnál hosszabb megszólalási lehetőséggel, és kivételes helyzetet teremt a Házszabály abban a tekintetben is, hogy viták lezárásaként megszólaló kormánytagok vagy előterjesztők - illetve miniszterelnök, köztársasági elnök - megszólalásának időtartama szintén nincs korlátozva. Mondjuk, egy sima, semleges, politikai értelemben semleges ügyben - a mostani ügyet is tekintsük ilyennek - a vita lezárásaként megszólaló előterjesztő érdemi érveket mondhat, amire már nem tud reagálni a vita több megszólalója. Ebből voltak már viták a magyar parlamentben, de nem a jelenlegi ciklus speciális szabálya az, amire Salamon képviselő úr az imént hivatkozott.

Talán azt érdemes még kiemelni, hogy - szemben a Fidesz korábbi álláspontjával - a most tárgyalt javaslatot - mint azt én is jeleztem, és Salamon képviselő úr is megerősítette ezt - elkülönítve a Házszabály többi pontjától tárgyalta a magyar parlament, ismerve a mostani tényleges helyzetet, ismerve azt, hogy a Házszabályban ugyan vannak még úgynevezett lyukak alkotmánybírósági döntések következtében, de ezen lyukak foltozása nehezebb és bonyolultabb ügy, ezzel szemben most egy olyan ügyet tárgyalunk, ami egyszerű, minden frakció számára elfogadott norma alapján megszüntetne egy mulasztásos jogsértést.

Sajnálnám, ha az itt elhangzottak, illetve itt el nem hangzott, de mindenki által ismert tények birtokában végül is nem négypárti döntéssel, de a parlament legalább kétharmados többségének döntésével tudnánk pontot tenni a mostani javaslat végére. Sajnálnám, ha nem születne ez ügyben hatályos döntés.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu