DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nem mellébeszéltem akkor, amikor megismételtem azt, amit már többször is elmondtam önnek, illetve kérdező vagy interpelláló képviselőtársainak is.

Nincs európai megoldás. Azért nincs európai megoldás, tekintettel arra, hogy az Európai Unió egyetlen országa sem tud megoldást arra a problémára, hogy nemcsak az egészségügyi ágazat területén, hanem valamennyi olyan ágazat területén, ahol ügyeleti és készenléti tevékenység is folyik, hogyan tudja azt a több százezer munkavállalót beállítani a rendszerbe, és honnan tudna ezeknek a működtetésére több milliárd eurót megmozdítani. Tehát nemcsak Magyarországon nem tudjuk ezt a problémát megoldani, hanem másutt sem.

Arra vonatkozóan pedig, hogy a költségvetésbe mit építünk be, ahogy ön is mondta, a szolnoki bíróságnak csak a jogszerűség kérdésében volt ítélete, a kártérítés nagyságában nem, és ennek következtében addig forintokról nyilván nem beszélhetünk, amíg a bíróság arról nem nyilatkozott. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu