ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást valamennyi képviselőtársam az elektronikus futárpostával megkapta. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak képviselőtársaim.
Most a napirend módosítására irányuló kezdeményezésekről döntünk. Bejelentem, hogy a Fidesz képviselőcsoportja a napirend kiegészítésére 29 előterjesztést javasolt. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően ezekről vita nélkül döntünk.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a gáz- és villamosenergiaár-emelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/10553. számú törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/3725. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló, T/4292. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/9706. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a Nemzeti Petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló, T/10538. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló, H/10185. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló, T/10281. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítésről szóló indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló, H/10681. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról címmel előterjesztett T/10700. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló, T/4005. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló, T/11693. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló, T/12362. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/13305. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növeléséről szóló, H/14191. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
(15.00)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló, T/14407. számon benyújtott törvényjavaslatával. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a munkahelyek, a családok és a nyugdíjasok biztonságát megteremtő egyes törvények módosításáról szóló, T/14575. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a kistermelői kimérésről és termékértékesítésről szóló, T/14950. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló T/14736. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló, T/15146. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítésre irányuló indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról szóló, T/15280. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló, T/15638. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a magyar nemzeti katasztrófaalap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról szóló, H/2828. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az M3-M35-ös autópályák elválási csomópontjának teljes és azonnali kiépítéséről szóló, H/14609. számon beterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Tekintettel arra, hogy ez esetben a Fidesz képviselőcsoportja gépi szavazást kért, kérem a figyelmüket, géppel szavazunk. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e az ülés napirendjének ezen általam jelzett országgyűlési határozati javaslattal történő kiegészítését. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 93 igen, 174 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az Európa kulturális fővárosa cím odaítélésének módjáról szóló, H/16392. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/16646. számon benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a fokozottabb ár- és belvíz elleni védekezés és a károsultak megsegítése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről szóló H/17296. számú országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki a nemzeti vasút jelenlegi helyzetének, valamint a szükséges fejlesztési irányoknak a kivizsgálására országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményező, H/17629. számon Fónagy János képviselő által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy az indítvány sürgős tárgyalásba vételi kérelmét az Országgyűlés múlt héten elutasította. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét ezzel az előterjesztéssel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége nem támogatja a kiegészítés iránti indítványt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló, T/17534. számon benyújtott törvényjavaslattal. Tekintettel arra, hogy a Fidesz képviselőcsoportja ez esetben is gépi szavazást kért, így kérem, most géppel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 96 igen, 190 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett a kiegészítésre irányuló indítványt elutasította.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! 15 óra 7 perc van; most áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések, kérdések tárgyalására.
Elsőként Pósán László és Pánczél Károly képviselő urak, a Fidesz képviselői, interpellációt nyújtottak be a miniszterelnökhöz: Ha ön fontosnak tartja a kistelepülési óvodák, iskolák megtartását, akkor miért záratja be őket?ö címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Magyar Bálint oktatási miniszter úr válaszol.
Mielőtt megadnám Pósán László képviselő úrnak a szót, engedjék meg, hogy megköszönjem eddigi munkájukat, és átadjam az elnöklést a továbbiakban Mandur László alelnök úrnak. További sikeres napot kívánok önöknek! Köszönöm a figyelmüket. Viszontlátásra! (Szórványos taps.)
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés