BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Úgy gondolom, a részletekbe menő szabályozás káros, és megfojtja a gazdálkodás lehetőségét. Azt meg már végképp nem értem, hogy miért kell a reálszférára és a gazdasági magántulajdonra külön szabályokat hoznunk. Hiszen azért a szerződés szentségét minden bíróságnak el kell ismernie, hogy a felek miben állapodtak meg. Kössenek részletes bérleti szerződést, és akkor minden rendben van.
Szóval, én nem hiszem, hogy minket túlságosan felizgatna, mondjuk, az állami lakásokkal kapcsolatos miniszteri rendelkezés, mert ha valaki azt bérbe adja, annak van felelős tulajdonosi megbízottja, és olyan szerződést kössön, hogy vagy ott laksz, vagy menj a csudába. Szóval, én nem hiszem, hogy azt törvényben kellene szabályozni, hogy mit írjanak elő ilyen esetekre. Szóval, száz szónak is egy a vége, a túlszabályozás szerintem nem életszerű, és én úgy gondolom, hogy a Ptk. szabályai szerint a bérleti szerződésben meg lehet sok mindenben állapodni, és azt ellenőrizni is kell.
Nézze, nem kell nekünk ahhoz törvényt alkotnunk, hogy a bérbeadó a saját jól felfogott érdeke szerint ellenőrizze a bérlő számára kikötött bérlői feltételek hatályosulását. Most mondja meg, ha ellenőrizzük, hogy bent lakik, vagy nem lakik bent, nyilvánvaló, hogy egy normális együttműködésben közli, hogy nem vagyok itt hosszú időn keresztül. Ki fog eljárni, mert tényleg lehet csőtörés? De mondja, mit érünk el ezen kívül? Semmit. És azt miért kell törvényben szabályozni, hogy bejelentse a nyomorult, hogy el kellett mennie? Úgysem fogja őt ezzel kirakni a bérletből, mert nem lesz rá jogalapja, ha fizeti a bérleti díjat, szociálisan rászorult, csak éppen gyógykezelésen van hat hónapig.
Szóval, én azt mondom, hogy nem szükséges ilyen kötelmeket felállítani, mert semmi, de semmi értelme nincs, ha jók a bérleti szerződések - én pedig arra inspirálok mindenkit, hogy jó bérleti szerződéseket kössön, hogy a két fél kötelessége pontosan körülhatárolt és szabályozott legyen, és mindenki éljen vele, a jó gazda, a tulajdonos a jó gazda módjára, a bérlő pedig a tisztességes bérlő szabályai szerint. Ha ez nem így van, menjenek a bírósághoz.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés