DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! A mai napirend, a 15. napirend Politikai vita a Gyurcsány-kormány egy évérőlö címmel kezdődött meg, ezzel szemben Gógl képviselő úr a költségvetési vitát kezdte meg, amivel kapcsolatban nincsen semmi problémánk, és természetesen itt mód és lehetőség lesz a jövő évi költségvetés részletes megvitatására is. Ugyanakkor hadd válaszoljak egy-két kérdésre, ami fölvetődött az elmúlt időszakban, például az ingyenes gyógyszer, szívgyógyszer, a kórházi adósság és a sürgősségi ellátás.
A sürgősségi programot, amelyet ön dolgozott ki és valóban ön kezdett meg, nem a Medgyessy-kormány és nem is a Gyurcsány-kormány szüntette meg, hanem az a Fidesz-kormány, amely éppen minisztert váltott, és ennek következtében Mikola miniszter úr úgy döntött, hogy az ön által kezdeményezett sürgősségi programot megszünteti. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Úgy van!) Sajnálatos módon éppen ezért került az Országos Mentőszolgálat olyan helyzetbe, hogy öt mentőgépkocsiból általában csak három tudott kiállni, míg kettőt folyamatosan javítani kellett. Természetesen ennek megfelelően mi prioritásnak tekintjük a sürgősségi ellátást, és ezért folytatjuk azt a programot, amit a száz lépésben is megjelenítettünk.
Az ingyenes szívgyógyszerrel kapcsolatban el tudom mondani, hogy ingyengyógyszer nem volt, és ingyengyógyszer nem lesz. Az ingyengyógyszerért fizetni kell valakinek. (Dr. Áder János: Ez volt az ígéret! Mi volt az ígéret?) Valakinek fizetni kell, vagy az államnak, vagy az egyénnek, vagy a társadalombiztosításnak. Közlöm önökkel, hogy egyébként van olyan szívgyógyszer jelen pillanatban is, amelyet százszázalékos támogatásban részesítünk, és van közgyógyellátásban olyan szívgyógyszer, amiért pedig szociális alapon nem kell fizetni. Tehát ennek következtében ez az ígéret teljesült. (Dr. Áder János: Ez az ígéret teljesült? Szemérmetlenség!)
Ez az ígéret teljesült, képviselő úr, tehát ennek következtében ön nyugodtan utánanézhet, hogy van közgyógyellátás Magyarországon, és van EÜ 100-on támogatott szívgyógyszer. Ha önöket ennyire nem zavarják a tények, akkor sajnálatos módon politikai vitanapot is hiába tartunk. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés