DR. HORVÁTH JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési és pénzügyi bizottság valóban megtárgyalta az előttünk lévő törvényjavaslatot az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásról.

Vita alakult ki, és a vita elsődleges témája az volt, hogy a cím, a kormány által előterjesztett javaslat címe nem egészen az, mint ami az irományban benne van: az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásról. Igen, ez egy eléggé általános és nagy horizontú ígéret; ígéretnek nevezem. A valóságban a törvényjavaslat foglalkozik ezzel a témával is, inkább csak érinti, nagyobbrészt azonban egészen specifikus dolgokat érint, ami ugyancsak rendben volna, hogy érinti, azonban a megoldásról valóban vita alakult ki. Az, hogy a jogi személy, a magánszemély hogyan is viszonyul ehhez, volt az egyik téma, a másik pedig az, hogy a közteherviselés témájához ez hogyan is illik, mennyiben világítja ezt meg, vagy mennyiben teszi ezt érthetővé.

A vitában ismételten előkerült az az adófilozófiai fogalom, hogy mit is adóztassunk, mi legyen az adóbevétel alapja. Nem arról van szó, hogy miért adóztassunk, ez vita tárgya volt, sőt elég élénk vita tárgya volt. Az ellenzék nem azt kérdezte és kérdőjelezte meg, hogy miért adóztatunk. Amikor a vitában erre válaszolni kellett, éppen én magam határozottan kifejeztem a bizottságban, hogy azért adóztat az állam, mert abból fizeti a közszolgáltatásokat, és végrehajtja az újraelosztási misszióját - ez a két téma. Ez nem elsődleges témája az előttünk lévő törvényjavaslatnak, noha a vitában előkerült.

(16.40)

Inkább témája a törvényjavaslatnak az az adófilozófia, amikor egyszerűsített közteherviselésről beszélünk, hogy mit adóztassunk. A jövedelmet, vagy pedig a jövedelem elköltését? Ennek a világirodalma egészen jelentős, akinek van türelme, vagy volt értekezése, annak ismerős, vagy megismerheti szakértői révén. De ez az alapvető filozófiája, vagy legalábbis a XX. században ez lett az adózás filozófiája. Még egyszer mondom, a jövedelem legyen-e az adó alapja? Mert ha az, akkor az azt jelenti, hogy aki dolgozik, termel, valamit kreál, az az adóalap. Onnan, annak alapján folyik be a Kincstárba a jövedelem. A másik adófilozófia azt mondja, hogy ezt a folyamatot ne adóztassuk, mert hiszen ezt bátorítani kell, inspirálni, nem pedig adózással mint egy fékkel visszaszorítani. Az adót úgy szedje be a Kincstár, hogy az a megtermelt értéknek a felhasználását adóztatja - tehát nem a termelést, hanem a fogyasztást.

Nincs mód arra ebben a rövid beszámolóban, hogy ezt tovább értelmezzem itt, megvilágítsam. Azonban az kifejeződött a bizottságban, hogy ez egy alapvető témája az adózási rendszereknek, és amikor egyszerűsített közteherviselésről beszélünk, vagy így nevezi a kormány a beterjesztett törvényjavaslatot, akkor vagy a címnek kellene módosulnia, ami a csomagban van, vagy pedig, ha ez az ígéret, akkor valamilyen mértékig foglalkozni kell ezzel az ígérettel. Vagyis mit adózunk, hogy az adózó polgár tájékozottabb legyen, hogy mit is vár, hol legyen megfontoltabb, a termelésnél vagy pedig annak elköltésénél.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

Forrás: parlament.hu