KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tóth képviselő úr szavaira azt tudnám reagálni, egyrészt örülök neki, hogy ellentétben korábban elhangzott véleményekkel, elfogadja és elismeri, hogy egy kormányzatnak van lehetősége és lehet célja az, hogy a következő időszakra meghatározza az adórendszer és a költségvetési politika bizonyos kereteit. Másodszor szeretném mondani, akkor csak egy lezárt év tekintetében, amit a zárszámadás vonatkozásában átlátunk, hogy 2004-ben 204 milliárdot fordítottunk lakástámogatásra, már abban az időszakban, amikor a korábban önök által elfogadott kedvezmény a felére csökkent. Nem fogta vissza, hanem, mint mondtam, majd háromszorosára növelte az otthonteremtésre fordított támogatásokat. A Fészekrakó pedig minden előzetes kalkulációt meghaladó mértéken, 10 ezret bőven meghaladó módon, majd 15 ezer érintettel tud már számolni, és az illetékes miniszter bejelentésére a korhatár november 1-jével történő csökkentése további lehetőségeket nyit ki, további ezrek számára teszi lehetővé, hogy csatlakozzon ehhez a rendszerhez.
Egy apróságot érintenék, úgy vélem, úgy értettem már, hogy a jelenlévők között már nincs vita, itt Hadházy képviselő úr egy rossz dátumból kiindulva kritizálta az iparűzési adó változásával kapcsolatos törvényi előterjesztéseket. A 171. §-a a törvénynek világosan és egyértelműen 2006. december 31-ét és nem június 30-át ír elő.
Márton képviselő úrnak pedig arra a megjegyzésére, miszerint a magasabb jövedelem többet fog adózni, rá tudunk bólintani. Igen, így fog megtörténni, az adócsökkentés a korábbi időszak hasonló jövedelméhez az inflációt is kalkulálva biztosítja azt az állítást, amit mi mondunk, hogy mind összességében, mind fajlagosan, tehát emberenként kevesebb lesz az adóterhelés jövőre, mint volt az idén.
Köszönöm, elnök asszony, a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés