FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Többször elhangzott: önök sikerként értékelik, hogy a bor jövedéki adóját 8 forintról nullára csökkentik. Egy apró megjegyzés: először is önök 5 forintról 8 forintra emelték föl két évvel ezelőtt, most pedig bejelentették a nulla forintra való csökkentést. Szeretném jelezni, hogy ilyen súlyú szakmai tévedést, hibát, amilyen módon önök most ezt megteszik, még a magyar borászat nem látott (Gőgös Zoltán: Ők kérték!), és ilyen mértékű borhamisítást elősegítő lépést még egyetlenegy kormány sem tett, mint amit önök tettek, amikor 2002-ben eltörölték a zárjegyet.
Miről beszélek? Szerencsére itt van a jövedéki tanács elnöke is, aki pontosan tudja, hogy minden jövedéki terméknél a szankcionálás kérdése mire alapozódik: a jövedéki adó mértékére. A jövedéki adó mértéke az, amely az elvonás nagyságától függően szankcionál, és a büntetés mértéke is ehhez kötött, mégpedig rendszerint tízszerese ennek a büntetésmértéke. De ugyanígy a jövedéki letét mértékét is szintén a forgalom és ezen belül a forgalommal kapcsolatos jövedéki nagyság mértéke szabja meg.
Hogy nulla forint lesz a bor jövedéki adója, ez rendben van, ezzel egyetértünk, de önök elfelejtették átvezetni a jövedéki törvény szankcionáló részén és a büntető törvénykönyv 311. §-án. Önök ezáltal azt mondták ki a magyar borhamisítóknak és a bormaffiának, hogy önök innentől kezdve azt csinálnak, amit akarnak; semmilyen visszatartó szankció többé önöket nem fogja sújtani, ha ebben a formában hozzák törvényi szintre. Ezért nagyon kérem önöket, nyomatékosan - és ez szakmai vita -, azonnal töröljék ezt a tervezett paragrafust ebben a formájában, ahogy benyújtották, és legyenek szívesek a jövedéki törvény és a büntető törvénykönyv teljes (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) átdolgozásával újraszabályozni ezt a területet. Utána logikus, hogy nulla forint lehet a bor jövedéki adója. (Gőgös Zoltán: A hamisítók nem fizettek eddig sem adót!)
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés