ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, nem nagyon megy előrébb a vita, ha egymás után többször is felolvassuk egymásnak a javaslat szövegét, illetve ha ugyanazt elmondjuk. (Kékkői Zoltán József: Csak a rádióhallgatók kedvéért.) Én azt gondolom, hogy a rádióhallgatók már biztosan értik, viszont úgy látom, hogy mi itt nem tudjuk egymást meggyőzni.
Természetesen továbbra is megadom a szót a jelentkezőknek, akiknek a száma soha nem fogy, most is három van, mint volt fél órával korábban, és ugyanazok. Megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, Fidesz.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés