KARSAI PÉTER (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön megpróbált igen korrekt választ adni mind a két feltett kérdésemre, de a lényeget azért talán nem árt, ha mind a ketten megismételjük. A lényeg pedig az, és amiről különbözőképpen gondolkodunk, hogy ön azt mondja, rangsort kellett találni a kormányzatnak, hogy melyik a fontosabb, a honvédelmi kiadások vagy például a mezőgazdaságnak juttatott juttatások emelése, és ezek szerint ezt állították rangsorba, és bizony ebben az összevetésben a honvédség prioritása vagy érdeke könnyebbnek találtatott.

Én ebben alapvetően nem tudok egyetérteni a kormányzat álláspontjával, már csak azért sem, mert meggyőződésem szerint azokra a milliárdokra, amelyeket egyébként akkor elfogadtunk, igenis szükség volna az ország védelmi képességének fokozására, igenis nem biztos az, hogy egy BMP-felújítás vagy BTR-felújítás helyettesítheti egy valóban korszerű páncélozott jármű beszerzését. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Hovatovább még egy hozadéka van ezeknek a megváltozott számoknak: a hitelességünk, amit a NATO nem nézett és ma sem néz jó szemmel.

Nem fogadom el válaszát. Köszönöm szépen. (Pettkó András tapsol.)

Forrás: parlament.hu