LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A Nemzeti Fórum független képviselőcsoport szakértői szerint egy olyan törvényjavaslat vitája előtt állunk, és ebben megerősített az előttem felszólaló, amely elfogadását követően nem vonatkozik Magyarországon egyetlen pénzintézetre sem, sem a hazai magánnyugdíjpénztárak, sem pedig az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak nem tartoznak majd a törvény hatálya alá, és hazai törvényeink a közeljövőben sem teszik lehetővé a törvény hatósugarába tartozó intézmények megalapítását. E látszólag szükségtelenül meghozandó törvény meghozatalára az Európai Unióban fennálló tagságunk kötelez minket. A hatályos irányelv szerint lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a más uniós tagállamban székhellyel rendelkező, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények hazánkban is tevékenykedhessenek a határon átnyúló szolgáltatások keretében.
Az előterjesztés alkalmat teremt arra is, hogy a Nemzeti Fórum nevében számba vegyük a hazai nyugellátással foglalkozó intézményeink elégséges vagy elégtelen voltát. Vajon a nyugdíjrendszerünkből melyik pillér hiányzik fájdalmasabban? A járulékokat megteremtő munkaerőpillér vagy az előterjesztésben szereplő foglalkoztatói támogatásokat begyűjtő pillér? Nem szükséges bizonygatni, hogy nyugdíjrendszerünk munkaerő- és munkahelypillére fájdalmasabban hiányzik, és ezen a területen a javításra nincs semmilyen kormányzati elképzelés. Időről időre az Európai Unióból ugyan érkezik a címünkre olyan tartalmú feddés, miszerint az aktív keresőkre nehezedő eltartási teher közgazdaságilag már ésszerűtlen, és komolyan veszélyezteti az ország versenyképességét, mégis inkább a helyzet további rontása irányába történnek lépések. Íme, most törvényt hozunk a különösebben nem hiányzó és intézményesített formában Magyarországon nem is működő szervezetekről, miközben a nagyon is hiányzó intézményekről szóló jogalkotást halogatjuk.
Az előterjesztés indoklásában van egy igaztalan mondat, amit úgy is lehetne értelmezni, miszerint Magyarországon - idézem - nincs is igény ilyen új intézményekreö. Nos, a jövőért felelősséget érző közgazdák és szociálpolitikusok részéről volt ilyen igény, van is ilyen igény, az más kérdés, hogy a mai politikai vezetés tette lehetetlenné ezeknek a valós igényeknek az érvényre juttatását.
Miről is van szó? Minden nyugdíjrendszer alfája és ómegája az az elvárás, hogy a már keresőképtelen idős embernek legyen aktív kereső eltartója. Akár hagyományosan a családon, nagy családon keresztül, akár biztosító intézeteken keresztül, akár az államon keresztül valósuljon meg ez az eltartói viszony, de legyen meg, mert keresők hiányában összeomlik minden nyugdíjrendszer. A pénzintézetek csak közvetetté teszik és elfedik ezt a függést, de azon a közgazdasági tényen nem tudnak változtatni, hogy a nyugdíjak fedezete vagy a keresők járuléka, vagy pedig a pénzintézeti tulajdonban lévő, tömegeket foglalkoztató termelővállalatok profitja, haszna. Elégséges számú kereső korosztály és őket foglalkoztató munkahely hiányában elkerülhetetlenül ingatag a nyugdíjrendszer.
Volt már arra nézve kezdeményezés az előző parlamenti ciklus végén, hogy a gyermekeket felnevelő szülők részesülhessenek a gyermekeik által megtermelt értékből kiegészítő nyugdíj formájában. Ha ezek a szülők nem gyermeknevelésre, hanem részvényvásárlásra fordítottak volna nagyobb összegeket, akkor senki sem vonná kétségbe az osztalék iránti igényüket. De ezt a nyugdíjpótlékra vonatkozó, piacgazdasági szemléletű igényüket ellenezték a mai kormánypártok. Ma az igazságosság jegyében államosítják a felnövekedett munkaerőt, hozadékára igényt tart az adóhatóság, a társadalombiztosítás, csak épp a nevelő szülőt zárják ki a két, két és fél évtizedig is tartó beruházása hozamából. A nagycsaládosok mintegy évtizede arra gondoltak, hogy a piacgazdaság elvei szerint önállósítják magukat, nem hagyják magukat kirabolni, és a maguk nyugellátása érdekében megteremtik saját nyugdíj- és családbiztosító pénztárukat.
Nos, a szűklátókörű politika közbeszólt, és Magyarországon ma törvény tilalmazza a családbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás összekapcsolását. Igen, kilóg a lóláb, csakis ilyen tilalom révén tudja elkonfiskálni az állam és a nyugdíjbiztosítás a mások által nevelt gyermekek hozadékát. Van a piacgazdaságnak egy aranyszabálya, az, hogy nem működik a piac, ha termelői alapérdekeket sért az államhatalom. Ma a családellenes politika miatt Magyarországon nagyarányú a gyermekszegénység, a kormányzat nem törődik azzal, hogy megszülessenek a leendő nyugdíjasok eltartói. A társadalom semmivel sem járul hozzá a gyermeknevelés költségeihez, de tartja a markát, ha már munkaerővé növekedtek a gyerekek.
Nagy propaganda kíséretében valamicskét visszaadnak a gyermekes családoknak családi pótlék vagy gyermekgondozási segély címén abból a hatalmas összegből, amit ugyanezen családoktól beszedtek a gyermeknevelés költségeire nehezedő személyi jövedelemadó, továbbá a gyermekek fogyasztási javaiban rejlő általános forgalmi adó formájában. A külső társadalom tehát nemhogy adna, de elvesz a gyermekes családoktól, és úgy tart igényt az általuk felnevelt munkaerőre, hogy épp a jövőbe beruházó szülőket zárja ki fáradozásuk hasznából.
Nos, ez a torz elosztási és biztosítási rendszer minden vonatkozásában idegen a szociális piacgazdaság elveitől. Például a befektetők azonos jogaitól, a munkaerőbe történő beruházás alapfeltételeinek az állami megsértése tartósítja az alacsony születésszámot, értelemszerűen és szükségszerűen, történelmileg belátható időn belül működésképtelenné teszi a társadalombiztosítást és ezen belül a nyugdíjrendszert is. 2006-tól küszöbön áll egy olyan adórendszer elfogadása, amely szerint a gyermekes családok 93 százalékában a szülők ugyanúgy adóznak a gyermekeik eltartását szolgáló jövedelmeik után, mint például a luxuskutyatartók a napi 3-4 kiló húst fogyasztó jószágok eltartását fedező jövedelmeik után. A várható döntésben az a különösen sajnálatos, hogy az ilyen antiszociális adókat megszavazó képviselők a jövőben nem az ebtenyésztő egyesületekhez nyújtják be a nyugdíjigényüket, hanem azokhoz a szülőkhöz, akiket ma szegénységben tartanak.
Zárszóként megfogalmazható, hogy újabb és újabb pénzintézetek nem segítenek nyugdíjrendszerünk távlati gondjain. A Nemzeti Fórum meggyőződése: a mai kormányzat semmit nem tesz meg annak érdekében, hogy megteremtse a nyugdíjasok létbiztonságát és megteremtse - s ez igen különösen fontos - a generációk közötti szerződés révén megvalósuló nyugellátás rendszerét, egy olyan nyugdíjrendszert, amelyiknek a pillérei a reálszféra munkaerő- és munkahelybázisán nyugszanak s nem papirost vagy virtuális pénzt forgalmazó intézeteken.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés