KARSAI PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban elmondom azt, hogy fölszólalásomban a törvényjavaslat ügyirati számára fogok hivatkozni, megpróbálok némi időt megtakarítani, hogy a hosszú címeket ne kelljen mindig idéznem.

Két megállapítással kezdeném: a két salátatörvény együtt 17 törvényben összesen 120 paragrafus módosítására tesz javaslatot. A 17-ből nyolc azonos, mind a két törvényjavaslatban szerepel. Ezekbe esik a módosítandó paragrafusok háromnegyede, szám szerint 86 darab.

Államtitkár Úr! Kedves Államtitkár Úr! (Dr. Pap János: Úgyse figyel.) Úgyse figyel, igen, köszönöm. Miért nem lehetett ezt a két törvényjavaslatot egybeszerkeszteni? Miért kell a képviselőknek ezeket külön-külön bogarászni? Ez semmibevétele a képviselőknek, lejáratja a Ház tekintélyét. Utalnék arra, hogy az elmúlt fél órában, órában itt hárman is háromféle statisztikai adatot böngésztünk össze. Most az, aki ránk figyel netalántán, az ezek után vajon mit fog szólni, hogy melyikünk mondott valós adatot, és melyikünk mondott hamisat? És ez nem a képviselők felelőssége, hanem azé, aki ezt a törvényt ma ide az asztalunkra tette.

Második megjegyzésem: mindkét törvényjavaslat általános indokolása hamis, a törvények messze túlterjeszkednek a címükben megjelölt tartalmon, és most csak néhány apróbb problémát említek, a súlyosabbakat majd külön-külön részletezem.

A 17643-as címe szervezetváltozással összefüggő módosításokat említ, és az általános indoklás a szervezet korszerűsítését, illetve a biztosítékadás és biztosítással kapcsolatos előírások egységesítését említi a törvény céljaként, illetve megjegyzi, hogy “a jogalkalmazás során felmerült problémák rendezését szolgáló kisebb jelentőségű módosításokra is sor kerülö. Tehát a törvényjavaslat a kormány állítása szerint lényegében technikai jellegű. Ezzel szemben számos tartalmi változtatást céloznak, például eltörli a bányajáradékot a közcélú vízi létesítmények építése esetén. Ez persze rokonszenves, de miért nem törli el például a közcélú útépítés esetén? Mert ez más tárcához tartozik?

Másodszor: vajon technikai jellegű változás-e az, hogy a vízi állásokra, magyarán, stégekre vonatkozó szabályozást a kormány rendeleti szinten akarja emelni, holott az érdemi részét a dolognak a települések jegyzői végzik? Nem igényelne ez valami kis magyarázatot? Vajon technikai jellegű változtatás-e az, hogy a természetvédelmi őrszolgálat jogait és kötelességeinek szabályozását külön törvényben szeretnék megalkotni?

(16.00)

A 17644. címe európai harmonizációs kötelezettségekre utal. Az általános indokolás szerint a környezeti adatokkal, tényekkel, információkkal, nyilvánossággal kapcsolatos uniós rendelkezések miatt szükséges a törvény megalkotása, illetve a tárgyalt törvények módosítása, de erre való hivatkozással lényegileg újraszabályozza a környezeti hatásvizsgálattal és egységes környezethasználati engedélyezéssel kapcsolatos előírásokat. Egyébként az általános indokolásban szerepel, hogy “a 2005. január 1. napjával létrehozott egységes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervezetrendszer előírásainak egyszerűsítése érdekébenö javasolják a törvényt. Ez nem a másik, az előző törvénybe illő szöveg?

Most akkor engedjék meg, hogy a két törvényjavaslatról külön-külön is elmondjuk a véleményünket. Tehát a 17643. számúról elöljáróban szögezzük le: a szervezeti változások, amelyek miatt a törvényt meg kell alkotni, legalábbis elhibázottak, de inkább károsak. Másodszor: a biztosítékadással és a biztosítással kapcsolatos kötelezettség bevezetése újabb terheket ró a gazdálkodószférára.

Most akkor nézzük részleteiben! A szervezeti változtatásokra, amelyek miatt a törvényt meg kell alkotni, a következőket állítjuk: a törvény általános indokolása bemutatja azt a 2005. január 1-jével felállított szervezetet, amely miatt a jelen törvénymódosítás szükséges. Arra már nem érdemesíti a tisztelt Házat, hogy bemutassa, miért is volt szükséges az átszervezés. Persze, erre lehet azt mondani, hogy ez kormányhatáskör, a kormány dolga, de akkor a törvényjavaslat mégis miért ad dolgot ezzel kapcsolatban a parlamentnek?

A környezetvédelem, a természetvédelem és a vízügy 2002 óta folyamatos átszervezési csatatér, állandó átszervezési koncepciógyártások, átvilágítások zajlanak, stresszben tartva az állományt. Az elképzelések ideológiai alapja az a soha be nem bizonyított, mondvacsinált tétel, hogy szét kell választani a közhatalmi és a vagyonkezelési funkciót. Először a vízügy került sorra, emlékszünk rá, 2003 őszén a vízügyi helyettes államtitkár akkor lemondott, majd 2004. január 1-jén leválasztják a vízügyi igazgatóságokról az úgynevezett közhatalmi tevékenységet, és tizenkét önálló vízügyi hatósági szervezetet hoznak létre vízügyi felügyelőség névvel.

Önmagában véve ez ellentmondásos intézkedés, hiszen az árvízvédelmi feladatokat változatlanul az igazgatóságok látják el - és van-e, aki azt képzeli, hogy közhatalmi felhatalmazás nélkül lehet, szabad árvízvédekezni? Viszont a védekezésirányító létszám tovább zsugorodik, bár erre az a válasz, hogy védekezés idején visszairányítják az elvitt embereket. Ez persze legalábbis aggályos a köztisztviselői törvény tükrében, és természetesen szakmai szempontból is megkérdőjelezhető a hatékonyság. Mindezzel egyébként megduplázódik a vízügyi szervezetek száma, egyidejűleg a másodfokú hatósági feladat- és hatáskört leválasztják az Országos Vízügyi Főigazgatóságról, áttelepítik az Országos Környezetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelethez, létrehozzák az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóságot.

2005. január 1-jével újabb lépés: a nemzetipark-igazgatóságokról is leválasztják a közhatalmi feladatokat, egyúttal megszüntetik az egy évvel korábban létrehozott vízügyi felügyelőségeket, és létrejön az állítólag egyablakos zöldhatóság, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelet. Eredmény: a tárca területi szerveinek a száma gyakorlatilag visszatér a 2004. év előttihez, de struktúrájában lényegesen bonyolultabb. Az ügyfél szempontjából látszólag egyablakossá válik az ügyintézés, a szervezetek között azonban az ügyintézés jelentősen meghosszabbodik, ami már-már elviselhetetlenül akadályozza az ügyfeleket, a beruházásokat.

A magyar államigazgatás szakhatósági rendszerétől idegen megoldás jött létre azzal, hogy egymással gyakorta ellenérdekelt szakmák kerültek egy szervezetbe - stílusosan szólva: egy asztalnál ül a vadász és a nyúl -, így a közöttük fellépő egyeztetési kényszerek nem a szabályozott igazgatási úton, hanem akár igazgatói parancsszóra is eldőlhetnek. Hová vezet ez? Mit szül ez? Kinek az érdeke ez? Tehát először megduplázzuk a szervezetet, azután büszkén lefaragjuk. Ez a folyamat azonban hatalmas veszteséget okoz minden érintett szervezetben, egyedül a minisztérium áll változatlan létszámmal a vártán.

Mi a valódi eredmény? Az egyablakos hatósági szervezet tízezres nagyságrendű ügyirat-lemaradása például Budapesten. Praktikusan nincs kapacitás a megelőző jellegű hatósági ellenőrzésre, aminek révén egyre gyakrabban bukkannak elő környezetvédelmi botrányok, lásd Esztergom, Dorog. Az elmúlt években kevés állami szervezetre lehettünk büszkék, de ilyenek voltak a tiszai és a dunai árvizekben hősiesen, nemzetközi szinten elismerten helytálló vízügyi igazgatóságok. Ezek gyakorlatilag mára működésképtelenné váltak, amit sokak szerint az idei vízkárok is igazolnak. Negyedszer: megbomlott a vízügyi és a természetvédelmi szakigazgatás egysége, amely vagy működésképtelenséghez, vagy a szétparcellázott feladatellátás megduplázódásához vezet, nemhogy karcsúbb államot eredményezne.

Klasszikus tétel, hogy a rossz szervezeti megoldások újabb átszervezéseket szülnek, pedig a közigazgatás egyik legértékesebb tulajdonságának a stabilitásnak kellene lennie. Ezt mutatja, hogy az hírlik, megszüntetik a 2004. január 1-jével létrehozott Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóságot. Szinte nevetséges, hogy a most előttünk fekvő törvényben mégis szerepel a neve, a 47. §, amely a törvénytervezet 57. §-át módosítja. Számot vetettek-e azzal, államtitkár úr, ha ez így marad, akkor ezt csak újabb törvénymódosítással lehet majd megszüntetni?

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha igaz a hír, akkor fél évszázados működés után végképp eltűnik az állam operatív vízgazdálkodási feladatainak ellátását irányító legendás szervezet, az Országos Vízügyi Főigazgatóság is. Természetesen lehetne azt mondani, hogy egy volt szocialista szervezet szűnik meg, béke poraira. Sajnos, azonban nem így van. Hazánk természetföldrajzi viszonyai között az államnak mindig voltak és lesznek vízgazdálkodási, árvízvédelmi operatív feladatai, amelyek nem miniszteriális feladatok, de nem is a magánszférába valók. Akkor pedig minek megszüntetni, átszervezni egy, a szakmai feladatait bizonyítottan jól végző, nemzetközi tekintélyt kivívott szervezetet?

Ennek az átszervezésnek a törvényi lekövetését kéri most a kormány a tisztelt Háztól? Ráadásul úgy tűnik, a kormány fordítva ül a lovon. Minden normális helyen előbb van a törvény, azután a végrehajtó szervezet. Esetünkben a kormány szervez, azután kész helyzet elé állítja a parlamentet, ezért ez is elfogadhatatlan.

A felvezetésben azt állítottam, hogy a biztosítékadással és biztosítással kapcsolatos kötelezettség bevezetése újabb terheket ró a gazdálkodószférára. A ma hatályos természetvédelmi törvény előírja, hogy akik védett természeti területen veszélyes anyagot használnak, vagy egyébként a természeti érték állagára, állapotára veszélyt jelentő tevékenységet folytatnak, külön jogszabályban meghatározottak szerint kötelesek biztosítékot adni, vagy felelősségbiztosítást kötni, és ennek részletes szabályait a kormány rendeletben állapítja meg. Hasonló rendelkezés van a környezetvédelmi, valamint a hulladékgazdálkodási törvényben is.

(16.10)

Az általános indokolás azt mondja, hogy ezeket azonos szempontrendszer szerint kell újraszabályozni. Ez még talán érthető is lenne, de a három törvény 1995-ben, 1996-ban és 2000-ben született, azóta sem készültek el a törvény szerinti végrehajtási rendeletek, egy kivétellel: az elektronikai berendezések visszavételével kapcsolatban 2004-ben valóban megjelent egy ilyen biztosítékadási kötelezettség.

Mire készül tehát a kormány? Ha tíz éve nem jutott eszébe megcsinálni a végrehajtási rendelkezést, akkor most miért vált sürgőssé ez az újraszabályozás egy szervezeti ügyek miatt szükséges törvénybe csomagolva? Miért nem árulja el ezt nekünk például az általános indoklásban? Ha pedig a felhatalmazások alapján valóban a biztosítékadás bevezetésére készül a kormány a természetvédelem, a környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás területén egyaránt, akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy készült-e erre vonatkozóan hatástanulmány, milyen terhet ró a gazdálkodóra, mit fékez a gazdaságon, hogy az amúgy is tőkeszegény magyar vállalkozó pénzét ilyen célra zárolja. Vagy a bankgaranciák, újabb kötelező biztosítások megint a pénzintézetek profitját vannak hivatva növelni? Amíg ezeket a kérdéseket nem tisztázza a kormány, addig nem szabad ilyen rendelkezéseket elfogadni.

Néhány pikáns részletet mondok most a törvényjavaslat kapcsán, amely jellegzetes példa az alapvetően mozgalmár attitűdű magyar környezet- és természetvédelemre. Ha ma valaki fokozottan védett természeti területre akar belépni, azt az igazgatóság hatósági engedélyével teheti meg. Ez így van rendjén. Na de az előttünk lévő javaslatban leírják, hogy a hatósági feladatkör levált az igazgatástól, és elkerült a felügyelőséghez. Nosza, tehát ha be akarok menni, akkor előbb kérjek engedélyt a felügyelőségtől, az szakértői véleményt kér az igazgatóságtól, és ennek alapján dönt az engedélyről. Hát ilyenektől egyablakos és ügyfélbarát ez az új szervezet. A törvényalkotó annyira a hatósági hatalom révületében él, hogy az már eszébe sem jut, hogy az engedélyt a vagyonkezelő igazgatóság is kiadhatná, csak nem hatósági engedélyként, hanem tulajdonosi hozzájárulásként.

Jellegzetes tünete a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi minisztérium szemléletének, hogy például: “A minisztérium engedélye szükséges barlang, barlangszakasz hasznosításához, illetve hasznosítási mód megváltoztatásához.ö Először is a magyar jogban a miniszternek van feladat- és hatásköre, nem a minisztériumnak, az csak egy apparátus, a miniszter keze alá dolgozó hivatal. Ennél azonban súlyosabb, hogy milyen alapon ad engedélyt. Milyen engedélyt ad? Hatósági engedélyt? Tulajdonosi engedélyt? Vagy mit? És miért? Az embernek néha az az érzése, hogy pusztán a hatalomért.

Hasonló szemléleti torzulás, hogy az elsőfokú természetvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetek sorában első helyen a minisztérium áll - megint nem a miniszter -, azaz a minisztérium feladata első fokon ellátni az egész országra kiterjedő természetvédelmi tevékenység engedélyezését. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs, az ügyfél csak bírósághoz fordulhat. Ha már az adófizető polgár fenntart egy országos környezetvédelmi és vízügyi főfelügyelőséget, akkor nem kellene megfontolni ennek a jogkörnek az odatelepítését, és akkor lehetne másodfok is például a miniszter?

Végül egy rendkívül súlyos elírásra kell felhívni a figyelmet. A természetvédelmi törvény 18. § (3) bekezdése rögzíti, hogy: természeti területen a partvonaltól számított 50 méteren, tavak partjától számított 100 méteren belül, illetve a folyók hullámterében tilos mindennemű új épület vagy építmény elhelyezése. Érthető módon azonban ez nem vonatkozik a vízi létesítményekre, a hajózást, a halastavakon a halászati hasznosítást szolgáló létesítményekre. A most tervezett módosításban azonban ebből a passzusból “eltűnikö a “vízi létesítményö szó. Ez viszont egyértelműen azt jelenti, hogy például a Vásárhelyi-tervben előirányzott úgynevezett hullámtéri munkákat tilos megvalósítani. Képtelenség, hogy a vízi létesítmények el vannak zárva a víztől; nem szabad például egy folyóból vizet kivenni, hiszen ahhoz vízi létesítmény kell, nem szabad kristálytisztára megtisztított vizet visszavezetni, hiszen ahhoz is vízi létesítmény kell, és így tovább. Ráadásul mindezt egy olyan törvényben, aminek az indoka, hogy szervezeti változtatások miatt jogtechnikai módosításokat kell végrehajtani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most röviden áttérek a T/17644. számú törvényjavaslatról alkotott véleményünkre.

A törvényjavaslat indoka szerint egyes európai uniós előírásokhoz való igazodás miatt fekszik a tisztelt Ház előtt ez a törvény. Ezek egy 1999-es, egy 2003-as uniós jogszabály és egy tényleg csak technikai jellegű 2005-ös. A legtöbb változtatást indokló uniós jogszabály 2003 májusában született. Azóta például a környezetvédelmi törvény hét alkalommal lett módosítva. Tehát rögtön felmerül a kérdés: miért csak most, miért nem korábban?

Az általános indoklás egy oldalon keresztül részletezi az uniós dolgokat, és egy mellékmondatban elintézi a lényeget: újraszabályozásra kerülnek a környezeti hatásvizsgálattal és egységes környezethasználati engedélyezéssel kapcsolatos előírások is. Ennek jelentőségét akkor lehet igazán megérteni, ha az ügyfél oldaláról ismerjük a mai engedélyezési rendszer nehézségeit. Hatalmas társadalmi érdekeket hordozó beruházások húzódnak éveken át a környezetvédelmi engedélyezési rendszer lyukai miatt; elég csak például az M0-sra gondolni. Elég megkérdezni egy-egy beruházót, mennyit költ, mennyit kockáztat környezeti hatástanulmányokra, előzetesre, majd esetenként részletesre, aminek a végén ott lebeg az elutasítás lehetősége. És ha átvergődött a befektető a környezeti hatástanulmányok labirintusán, akkor még könnyedén elutasíthatják az egyes környezethasználati engedélyét. Mérnökök, akik utánajárnak az engedélyeknek, állítják, hogy több száz nap egy-egy ilyen engedély megszerzése, milliókért elkészített dokumentációkkal. Ennek tükrében üdvözölni kell az engedélyezési rendszer újraszabályozásának a szándékát. Nagyon rokonszenves, hogy például nem kell duplázni, és hogy a hatásvizsgálat két szakasz helyett egy szakaszból álljon. Sokat egyszerűsíthet, ha a hatásvizsgálat és egységes környezethasználati engedélyezési kötelezettség alá egyaránt tartozó tevékenységhez csak az egységes környezethasználati engedélyt kell megkérni.

A törvénytervezet a módosítások 2006. január 1-jei hatálybalépését irányozza elő. Addigra el kellene készíteni tucatnyi végrehajtási jogszabályt. Most október 11-e van. Kérdés, hogyan állnak ezek. Ha a tervezetek készen is lennének, a hatálybalépésig a törvényes egyeztetési időket nézve matematikailag lehetetlen, hogy január 1-jére alkalmazhatók legyenek. Akkor azonban még nagyobb a baj: végképp megbénul az átszervezések miatt amúgy is béna szervezet.

A legvégső konklúziót elmondanám, összegezném a két törvényjavaslatról a véleményünket. A két törvényjavaslat ebben a formában nem alkalmas általános vitára. A kormány vonja vissza, és egybeszerkesztve terjessze újra a tisztelt Ház elé. Az új változatban mindazokat az elemeket, amelyek a javaslatok megadott tárgyán túlterjeszkednek, lássa el a jogalkotási törvénynek megfelelő hatástanulmánnyal, arra támaszkodó indoklással. Továbbá a módosítások miatt szükséges végrehajtási rendelkezések nagy számára való tekintettel adja meg azok fő téziseit, irányait, ütemezését, mindazokat a garanciális elemeket, amelyek igazolják, hogy a törvények hatálybalépésének tervezett idejére a szükséges alacsonyabb szintű szabályozás rendelkezésre fog állni. Ugyanis ha nem, akkor a már ma is elviselhetetlenül hosszú környezetvédelmi hatósági eljárás végképp megbénul.

Végezetül még egy statisztikai adat: jelen felszólalásomban 31 kérdésre kerestem a választ, amelyekre mi sem találtuk a választ a benyújtott törvényjavaslatok alapján, és már csak emiatt sem tudja a Magyar Demokrata Fórum támogatni e törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát, illetve ennek elfogadását.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu