SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. privatizációjához annyit engedjen meg hozzátenni, hogy az elmúlt két hétben két meghallgatást is tartott az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság, és ezeken bizony megerősítést nyert, hogy az Állami Számvevőszék jelentése szerint az ÁPV Rt. korábbi gyakorlatában soha nem fordult elő olyan eljárás, amely eljárás során a két forduló között a licit negatív lett volna, vagyis csökkentették volna az értékesítendő vagyontárgy iránti árat, egyrészt. (Gőgös Zoltán: Ha így lett volna, akkor már megkaptuk volna a választ!)
Másrészt pedig azt is kifejezésre juttatta az Állami Számvevőszék, hogy az árcsökkentés motivációiként megjelölt okok közül többet már az első forduló előtt is ismerhettek a vevők, ismerhettek a pályázók, éppen ezért ezen okokat egyébként nem lehetett volna megjelölni az árcsökkentés tényezőiként. Ezért mondjuk azt, hogy szükséges ebben az ügyben a vizsgálat.
Márton Attila képviselő úrhoz annyiban csatlakoznék, aki a nemzeti vagyonszerződés fontosságáról beszélt és a múltat emlegette, valamint azt, hogy itt különböző eljárások kapcsán a törvényességet meg lehet kérdőjelezni, hogy bizony voltak a múltban olyan privatizációs tranzakciók, amelyeknek akár Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök és cégei is részesei voltak, amelyeket erkölcsi, anyagi, gazdasági, jogi szempontból sokan sokszor, még hivatalos szervek is, mint például a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is, megkérdőjeleztek. Mégis, amikor ezen ügyek vizsgálatára lenne lehetőség - merthogy szocialista képviselőtársaink gyakran ezt hiányolják, hogy akkor miért nem kezdeményezünk vizsgálatot -, mondjuk, egy vizsgálóbizottságban, akkor mindig éppen ott van néhány kormánypárti képviselő, aki ezeket megakadályozza. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Úgyhogy amikor a szocialista képviselő urak arról beszélnek, hogy fontosak a vizsgálatok, akkor arra kérjük őket, hogy a vizsgálóbizottságokba delegált képviselőtársaikat is világosítsák fel ezen szándékukról. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)
Úgyhogy éppen ezért fontos a nemzeti vagyonszerződés, hogy a jövőben ilyen esetek kontrollálatlanul és ellenőrzés nélkül ne fordulhassanak elő. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ilyet csak az mond, akinek a parlament az első munkahelye. Ilyen marhaságot! - Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés