TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen én is tudnám keresetlen szavakkal minősíteni a parlamentben jelen levő, nem a baloldalhoz kötődő politikai pártokat, ugyanúgy a vezetőikhez kötődő privatizációkat, ahogy az imént Révész Máriusz úr és Pánczél képviselő úr tette többek között a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja kapcsán. (Révész Máriusz: Gyurcsány könyvéből idéztem.)

Szeretném leszögezni, hogy nem ezen az úton szándékozom járni, hanem tényszerűen elmondani, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja során 4,5 milliárdnak megfelelő összérték 70 százalékát privatizálta a vagyonkezelő, 3,2 milliárd valóságos pénz folyt be a privatizációs szervezethez, amely elegendő garancia arra, hogy a privatizátor az egyébként nagy nemzeti értéket képviselő Nemzeti Tankönyvkiadót úgy működtesse, hogy valamennyi értéket megőrizze, fejlessze, és magas színvonalon lássa el továbbra is a magyar iskolásokat megfelelő minőségű tankönyvvel.

A privatizációra egyébként azért volt szükség - persze lehet összehasonlítani a nyugati állami tulajdonnal, csak Nyugaton a parlamenti pártok nem avatkoznak be olyan módon az állami cégek érdekében, ahogy például a Fidesz tette kormányzása idején -, éppen ezért volt szükség az állami tulajdon megszüntetésére, illetve korlátozására, hogy senkinek ne legyen módja - egyetlen politikai erőnek sem - beavatkozni a piaci folyamatokba, és a Nemzeti Tankönyvkiadó a piaci verseny körülményei között tudjon helytállni, így őrizze meg azt a nemzeti értéket, amelyet képvisel. Azt gondolom, hogy ez a privatizációs döntés szabályos volt, hiszen egyetlenegy érdekelt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a versenyben alulmaradt privatizálni szándékozó sem kifogásolta.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu