DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő törvényjavaslat általános vitáját végighallgatva, mondhatnám, részt véve benne, mert én részt vettem benne, hallgattam, figyeltem és csendben ültem - nem kis teljesítmény -, mindezt jelentve, tisztelt Országgyűlés, odáig jutottam, hogy ez a törvényjavaslat nem kész. Ezelőtt pár órával hajlandó voltam azt hinni, hogy talán alkalmas arra, hogy legyen belőle, hogy mondjam, felénk, Cecén úgy szokták mondani, énekes halott. De úgy látszik, hogy nem.

Talán a hiba ott van, tisztelt Országgyűlés, tisztelt kormány, hogy a cím téves, azt mondja, hogy törvényjavaslat a kereskedelemről, aztán a vita itt órákon át a kereskedelmi törvényről szólt. Az 1875. évi XXXVII. törvénycikk... - ja, igen, Mécs Imre képviselő úr, és akik mások még nem voltak biztosak benne, az 1875. évi XXVII. törvénycikk az a klasszikus magyar kereskedelmi törvény, amit szerte a világon, nemcsak száz éve, ma is idéznek, egészen kitűnő volt az intézményrendszere, ahogy azt megfogalmazza. No, de itt utaltunk rá többen is, igen tisztelt képviselőtársaim, de anélkül, hogy ehhez az előttünk lévő okmányhoz sokat jelentett volna. Nem kívánok ezzel az intézményes, történelmi és filozófiai aspektussal foglalkozni. Ez lehetne annak a törvényjavaslatnak a tárgya, ami majd elvárásom szerint ide kerül az Országgyűlés elé, miután a jelenlegit a kormány újragondolja.

Miért is? Ha van üzenete ennek a törvényjavaslatnak, az egy jó gondolat, de aztán nem ez sült ki belőle ebben a vitában. Nevezetesen: mi az a pozitív gondolat, amit én ebben megtalálok? Az, hogy a piacgazdaság, a verseny és annak az intézményei képesek bizonyos feladatokat elvégezni. És hogyha azokat a feladatokat rábízzuk a szabad piacra, a versenyre, akkor kevesebb kormányzati “könnyű kézö és “nehéz kézö beavatkozásra van szükség.

Én teljesen egyetértek képviselőtársaimmal, akik aggódnak - én is aggódom azért, hogy mi történik a magyar kereskedelem neve alatt, milyen portékákat árulnak, és hogyan kerülnek azok a fogyasztók kezébe. Mégis azzal kell egyetértenem, ami az alapprincípiuma a Magyar Köztársaságnak, hogy az emberek a maguk dolgait csinálják. Tehát az emberek eldöntik, hogy mit tesznek és mit nem tesznek, melyik pártra szavaznak és melyikre nem, és Pepsi-Colát vesznek vagy pedig villányi bort, és így tovább.

Persze, van itt egy társadalmi és egy kormányzati elvárás, és én majdnem azt mondom, kötelesség, hogy igen, a társadalom segítsen az embereket felvilágosítani a döntéseik folyamán, segítsünk az embereknek, Ékes képviselő úr, segítsünk az embereknek abban, hogy meglássák, melyik döntésük rossz, és gondolják meg újból, és ritkábban csinálják ezt. De nem tudnék oda csatlakozni, amikor azt mondjuk, hogy megtiltjuk annak a személynek, hogy ne csinálja ezt. Hajlandó vagyok elmondani neki kétszer, tízszer, hajlandó vagyok költségvetési intézményt létrehozni, amelyik elmondja az embereknek, megóvja őket tévedéseiktől. Na most, ha ez a törvény ebben a szellemben hozná az Országgyűléshez a témáját, akkor azt hiszem, az a sok-sok-sok kétperces és hány perces hozzászólás, amelyek nagy része mellékvágány volt, attól megóvtuk volna magunkat is, és előrébb haladtunk volna.

Persze, hogy ezek a bölcsességek jók, Deák Ferencet idézni, a kereskedelmi törvényt, és hogy mire jó és mire nem, és jó az, hogy itt hangsúlyozzuk a törvénynek azt a fő témáját, ha szabad művészeti szavakat használnom, a light-motifját vagy a refrénjét a törvénynek, azt, hogy fogyasztóvédelem és ugyanakkor termelővédelem. Védjük meg a fogyasztót valamitől, ami tisztességtelen, embertelen helyzetbe hozza! Ugyancsak a termelőt is, legyen az a termelő dinnyetermelő vagy tejtermelő. Engedtessék meg, tisztelt Országgyűlés, hogy elmondjam, hogy pénteken vagy szombaton Pécsett és arrafelé jártam, azon a vidéken, a tejtermelő gazdák panaszkodnak, hogy valamikor két vagy három évvel ezelőtt hetvenvalamennyi forint volt a tej ára, aztán lement hatvanra, most már ötven körül van. Ez valóság! Azok az emberek nekem nem hazudtak Pécsett tegnapelőtt. Szükség van - enyhén fogalmazok -, kívánatos ennek a tejtermelő gazdának vagy gazdáknak a védelme, vagy ha nem védelmet mondok, akkor az ügyükkel való foglalkozás? Valahogyan igen!

Mert aztán - kereskedelemről beszélünk, tisztelt államtitkár úr - ez a termelő aztán elmondja, ez a tejtermelő, hogy igen, őket annak idején a kormány buzdította, hogy tehenészetet létesítsen, a kormány még kölcsönt is adott neki, hogy is mondjam, alacsony kamattal, aztán most a csőd felé halad, most likvidálni szeretné a tehenészetét, a tejtermelést, de nem teheti, mert vissza kell fizetnie a kölcsönt; nem is folytatom a részleteket. Szóval olyan helyzetbe kerülnek az emberek, azért, mert a kereskedelmi életünknek a szabályozása nem áll össze.

Értem én a jó szándékot, különösen egyetértek azzal, ahogy ezt összegezte Ivanics Ferenc képviselőtársam kétszer-háromszor is a fölszólalásában, pozitív módon áll hozzá, azt mondja, hogy igen, szeretnénk, és úgy érzi, hogy lehet is ebből kihozni valamit. Ivanics képviselő úr lehet, hogy azt gondolja, hogy ezt ő módosítókkal meg tudja csinálni - drukkolok neki, jó, legyen. De én inkább azt tanácsolom a kormánynak, hogy vonja vissza, és jó néhány heti vagy néhány hónapi munkát, házi feladatot megérne az, hogy olyan mű kerüljön ide, az Országgyűlés elé, amit örömmel fogadunk, és sokkal nagyobb támogatást kaphat, annak a reményében, hogy igenis, előreviszi a kereskedelem intézményrendszerét és annak funkcióit.

Köszönöm, tisztelt Országgyűlés. (Taps a Fidesz soraiban.)

(13.00)

Forrás: parlament.hu