DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a kereskedelemről szóló T/17701. számú törvényjavaslat általános vitájához hat témát érintően szóljak hozzá.
Itt szeretném jelezni, hogy az országgyűlési képviselők akkor is kötelesek szabályozni, ha éppen nem ismerői, tudói az adott területnek, de azt gondolom, a kereskedelemről szóló törvény kapcsán mindenki legalább fogyasztó. Jó néhányunk azért csak-csak olyan helyen dolgozik, ahol vagy beszállítanak, vagy kapcsolatban vannak azokkal a beszállítókkal, akik ezekhez az üzletekhez, üzletláncokhoz szállítanak be; vagy olyan is akad, aki tevékenyen is végezte, adott esetben kétkezi munkásként, vezetőként a kereskedelmi tevékenységet. Azt gondolom tehát, rendelkezésre áll az a tapasztalat és felelősség, hogy erről a fontos területről törvényt alkosson a Ház, merthogy kell.
Valóban, az indoklás is pontosan rögzítette: itt új törvény kell. Tulajdonképpen az a vállalkozás, miszerint egy rendkívül rövid törvényben kívánja a tárca szabályozni ezt a fontos területet, kifejezi azt a filozófiát, amelynek a lényege a liberális gazdaságpolitikából következik: a verseny szabadsága, a lehető legszűkebb korlátok. Ugyanakkor mégis elgondolkodtató, hogy például a javaslat 3. §-a néhány bekezdésen belül hatszor olyan területet említ, hogy arról majd külön jogszabály fog rendelkezni.
Vagy ha megnézzük a felhatalmazó szabályokat tartalmazó 10. §-t, az a kormányt tíz területen, a kereskedelemért felelős minisztert öt területen, az energetikáért felelőst két területen és a turizmusért felelőst hat területen részletszabályok megalkotására hatalmazza fel. Azt gondolom én személyesen, hogy ezek közül néhány - a keret jelleget nem megkérdőjelező módon - akár még a törvényjavaslat szövegébe is bekerülhet. Azt gondolom, fontos lenne tisztázni még az általános vitában - amire lehetőség van, hiszen ma csak megkezdjük ezt a vitát -, hogy mit is tartalmaznak, vagy ha még nincsenek, mit is fognak tartalmazni ezek a bizonyos rendelkezések. Így látjuk át, hogy minek a kereteit szabjuk meg.
A tisztelt Házban ma a leggyakrabban elhangzó kifejezés - eddig - valószínűleg a beszerzési ár alatti értékesítés tilalma volt; ez a második téma, amiről szeretnék én magam is szólni. Az államtitkár úr úgy fogalmazta meg, hogy az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény szabályai mellett kapnak új lehetőséget, és ez a törvény szövegéből is kiderül. Csakhogy azt gondolom, hogy a kereskedelemről szóló törvény előkészítésének fázisában a beszállítók, sőt a kereskedők, az ebben a beszerzési ár alatti értékesítésben vesztes kereskedők is azon az állásponton voltak, hogy sokkal szigorúbb szankcionálásra van szükség. Nem látom indokát annak, hogy ez az igény például az agrárrendtartási törvény, mondjuk úgy, záró rendelkezések közötti módosításában miért nem került bele ebbe a mostani törvényjavaslatba. Vagy, és utalok az egyik ellenzéki képviselő úr felszólalására, az sem lényegtelen, hogy milyen eljárásrendben kerül sor az érvényesítésre, hiszen az egyik komoly gond éppen az volt, azért nem tudtak, mertek lépni a beszállítók, hogy aki ezeket az eljárásokat kezdeményezi, az biztosra veheti, hogy betart neki a kereskedő. Ebben semmilyen új garanciális elemet nem érzékelek, tapasztalok - örömmel venném, ha a vita során kiderülne, hogy ezt rosszul látom.
Úgy gondolom, az sem lenne igazából elvetendő dolog, merthogy itt elhangzott, hogy nincs szó a törvényben a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmáról. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenkit arra kérek, hogy üsse föl a törvényjavaslat első oldalát, és a bevezető részben megtalálják azt, hogy erről a fontos kérdésről az a magatartási kódex fog rendelkezni, amely a tisztességes kereskedelmi gyakorlatot, a fogyasztókkal szembeni magatartást, és itt írja, hogy vagy a beszerzési ár alatt történő értékesítés gyakorlatánakö a korlátozását fogja jelenteni. Nagyon boldog lennék és örülnék neki, hogyha ennek a magatartási kódexnek az előképe, a tervezete is itt lehetne, vagy hogy abban mit gondolnak szabályozni.
Azt hiszem, a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmánál indokolt lehet nem pusztán a beszállítók, egyébként teljesen jogos védelme, hanem többek között a büdzsé védelme is, hiszen a beszerzési ár alatti értékesítés egyidejűleg áfarövidítés is. Én nem mondanám, hogy áfacsalás, ezt talán-talán esete válogatja, de hogy rövidítés, az biztos - kevesebb áfa folyik be, ezáltal tehát a büdzsé is és az ezzel kapcsolatos vágyaink, reményeink is csökkennek.
Egyetértek azon hozzászólásokkal, és mindenképpen a tárgyalt törvényjavaslat javára szolgál, hogy az éjszakai nyitva tartás jegyzői korlátozását rendezi zaj esetén. Felteszek egy egyszerű kérdést, amit egyébként nekem a fogadóórákon az óbudai szenvedő alanyok azért el szoktak mondani: és a fényhatás nem okozhat pihenést zavaró korlátozást? Vagy bűz nem okozhat ugyanilyet? Én azért javaslom végiggondolni, hogy kizárólag a zajt tekintjük-e egyetlen olyan körülménynek, amely okot adhat a jegyző eljárására.
(11.00)
A jelentős piaci előnyről sok szó esett, azt gondolom, hogy az egyik leginkább üdvözölhető újítása a törvényjavaslatnak ennek a bevezetése. Túl azon, amit jeleztem a beszerzési ár alatti értékesítés tilalma kapcsán, hogy nem igazán látható, hogy mennyivel több garancia van arra, hogy ebben az esetben valóban a visszaélő kereskedővel szemben tényleges eljárás lesz, szeretnék utalni arra, hogy az erről szóló 6. § olyan megfogalmazásokat tartalmaz, hogy a beszállító indokolatlan megkülönböztetése; vagy a költségek aránytalan áthárítása; vagy szerződéses feltételek beszállító hátrányára történő indokolatlan utólagos megváltoztatása és hasonlók - indokolatlan és aránytalan. Én jogászember vagyok, tudom, hogy van, amit a jogalkalmazói gyakorlatnak kell kialakítania. Node kérem, ez azért meglehetősen gumiszabály egy olyan szituációban, amiben mind az indokoltság, mind az indokolatlanság ugyanabban a hierarchikus rendben érvényesül, ahol egy erőfölénnyel élő és egy vele szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő beszállító között mutatkozik. Fontos lenne tudni, hogy mit gondolnak a törvény előkészítői az indokolatlanság és aránytalanság lehetséges későbbi értelmezéséről.
Ma napirend előtt a kenyér világnapja kapcsán a pékekről is szóltam. Most azért hozom ezt ide, mert bizony azokban az üzletekben, hipermarketekben, szupermarketekben ma már nem egyszerűen csak kereskedelmi tevékenységet folytatnak, hanem ott sütnek-főznek, ahogy éppen tetszik. Ez a helyzet nem megnyugtató, nem tartalmaz - és én ezt hiányául rovom föl a törvényjavaslatnak - az ilyen kereskedelmi üzletben folytatott termelő, feldolgozó tevékenységgel kapcsolatos még csak utalásszerű gondolatot sem a törvény, holott ez, teljesen nyilvánvaló, az adott üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység eredményességének fokozásáért folytatott egyéb jellegű gazdasági tevékenység. Azt gondolom, hogy erről is illenék itt ebben a törvényben szólni.
Szóljunk azért a szankciókról is! A jegyzőnél egyértelmű felsorolást tartalmaz a törvény, de természetesen az eljárásrendet majd külön jogszabály határozza meg, ahogy itt leíratik, és hasonlóan az egyéb hatóságoknál is. Azt gondolom, hogy nem követnénk el túl nagy merényletet a magyar jogrendszer ellen, ha egy ilyen szűk törvényben végül is a legfontosabb eljárási, garanciális és szankcionális kérdésekre való utalásokat ennél konkrétabban határoznánk meg, mint ahogy ez az adott esetben a szankciókról szóló jogszabályhely tervezetében van.
(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Befejezésül azt szeretném mondani, hogy én magam is azt gondolom, hogy módosításokkal, de el kell fogadni ezt az új törvényt, fontosnak érzem, hogy a kis-, középvállalkozók, beszállítók, ugyanilyen kereskedők és a fogyasztók védelme érdekében a jelentős piaci erő fennállására vonatkozó feltételek szigorodjanak, a nagy eladóterületű üzletekre vonatkozó szabályok jelenjenek meg, a beszerzési ár alatti értékesítésre vonatkozó szabályozás alakuljon ki, és a kereskedelmi forgalomban kapható termékek minőségmegőrzési követelményei is kerüljenek beiktatásra ebbe a törvényjavaslatba.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés