DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindjárt kezdem egy örömteli bejelentéssel. Tudomásul vettem azt, hogy az érintett és az illetékes jelen esetben helyesen került szabályozásra, ezért a 2. és a 3. pontot a magam részéről visszavontam.

A következő viszont, amihez szeretnék néhány szót szólni, az 59. pont; egy kicsit nehézkes, mert keresgetni kell. Ez az 59. pont Parragh képviselőtársam módosító indítványa, de az is lehet, hogy a 45-ös, amihez szeretnék szólni. Egy pillanatot kérek... (Az iratai között lapoz.) Nem sikerül eltalálni.

A következőkben a 62. ponthoz szeretnék szólni, ez pedig a következő. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó módosító indítvány, és igazából nem kapott támogatást. Nem hiszem, hogy a kormánynak kellene rendeletben szabályozni a hulladékgazdálkodási törvényben a biztosíték formáját, mértékét, felhasználásának feltételeit és az elszámolását és annak a nyilvántartásának a szabályait, továbbá a környezetvédelmi biztosítás szabályait. Láthatólag a környezetvédelmi biztosítást egyébként egyéb pontokban sem kívánta támogatni a kormány, így a 63. pontban sem. Én ezt azért megfontolásra ajánlom, mely szerint ezt törvényben, jelen esetben a jelen törvényben kellene szabályozni, nem pedig külön rendeletben, úgyhogy erre fölhívnám igen tisztelt államtitkár úr figyelmét, hogy amennyiben mód és lehetőség van rá, akkor ezt a módosító indítványt támogassa, de hasonlóképpen az 59. pontban is, ahol a hulladékgazdálkodási törvény 23. §-ának (3) és (4) bekezdései helyébe szeretnének írni.

Itt szeretném megjegyezni, hogy szinte mindegyik módosításra érvényes az az állítás, mely szerint az eredeti törvények, a hatályos törvények jól szabályozzák ezeket a területeket, és igazából a módosítással nem előrelépünk, hanem véleményem szerint hátra, nem tisztázzuk, nem egyszerűsítjük ezeket a kérdéseket, hanem bonyolítjuk. Azt hiszem, hogy több ponton is el lehet mondani, hogy amire a törvény nem ad egyértelmű szabályozást, arra úgy hivatkozni, hogy majd a végrehajtási rendelet ezt el fogja dönteni… Persze, a végrehajtási rendeletbe be lehet tenni azokat a szabályokat, amelyeket eddig törvény szabályozott, csak tisztelettel jelzem, hogy addig, amíg a törvényt az Országgyűlés hozza, és a törvénynek van egy kötelező vonzata, addig a végrehajtási rendeleteket a kormány gyakorlatilag kedve szerint, igazából ellenőrzés nélkül tudja változtatni, tehát azért a szabályozás szintjét rendelet vagy törvény szintjén, azt gondolom, nem lehet egy szintre hozni.

Ezért tisztelettel arra kérem önt, államtitkár úr, hogy a szabályozás továbbra is a törvényben történjen, ezt jelen esetben a hulladékgazdálkodási törvényben szabályozzák.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu