BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A két törvényjavaslat közül minden bizonnyal a legnagyobb érdeklődésre a munka törvénykönyvének módosítása tart számot, ezen belül is ami az embereket legjobban foglalkoztatja, az, hogy a minimálbér mértéke, összege, adómentessége hogyan fog alakulni 2006-ban.

(17.20)

Mint már a bizottsági ülésen is elhangzott, és itt most ismét elmondom: ez idáig, tehát a 2002-es kormányváltástól napjainkig a minimálbér összege az 50 ezer forintos bruttó bérről 57 ezer forint bruttó bérre emelkedett. Ez körülbelül 14 százalékos növekedést jelentett. A minimálbér emelkedése, mértéke, összege nemcsak abból a szempontból fontos, hogy milyen terhek járulnak a bérre, nemcsak abból a szempontból fontos, hogy ebből az emberek hogyan tudnak megélni, de miután az Európai Unió tagországa is vagyunk, fontos abból a szempontból is, hogy az európai uniós irányelvnek a minimálbér emelkedése, mértéke, összege mennyire felel meg.

A miniszter úrnak bizonyára nem jelent meglepetést ez a bizonyos 60 százalékos mérték, ami az átlagkeresethez, az átlagbérhez viszonyított. Ha összehasonlítjuk a 2001-es, 2002-es minimálbér-növekedést az akkori átlagbérekkel, akkor ez körülbelül 50-52 százaléka volt az akkori átlagbéreknek. Ha a jelenlegit nézzük meg, miniszter úr, akkor ez 32-35 százalék körül alakul. Ez azért nagyon messze van nem a 60, de még az 50 százaléktól is.

Az, hogy a minimálbérek növekedése milyen ütemű, természetesen minden országban más és más. Nem gondolom azt, hogy Magyarországnak azonnal a legjobb gazdasággal, a legjobb gazdasági versenyképességgel és pozícióval rendelkező országhoz kell azonnal igazodnia, de nyilvánvaló, hogy az emberek megélhetése és az Európai Unióban elfoglalt helyünk, szerepünk érdekében mégiscsak ennél ütemesebb minimálbér-emelésre lett volna már ez idáig is szükség, és ezen az sem különösebben változtat, amit ön nyilván majd a válaszbeszédében el fog mondani, hogy de hiszen a minimálbér adómentes. Ez igaz, de ettől függetlenül az a pénzösszeg, ami az emberek zsebében maradt, nem volt kevesebb, tisztelt miniszter úr, mert 19 500 forintról 50 ezer forintra nőtt 2002-re a minimálbér a polgári kormány idejében, ez 20 ezer forint nettó növekedést jelentett az akkori adózási kulcsok mellett.

A jelenlegi elképzelések szerint, ha 50 ezer forintról 63 ezer forintra nő a minimálbér, akkor ez 17 ezer forintos nettó növekedést jelent a jelenleg ismert, eddigi adótörvények szerint. Arról már nem is beszélek, hogy a 63 ezer forinton felüli minimálbér ugyebár adózni fog azzal az adókulccsal, amelyik sávba az adott jövedelem esni fog. Körülbelül 18 százalékkal fog adózni az a minimálbér, amivel szemben, mondjuk, az ekhóhoz vagy az alá tartozó jövedelmek majd 25 millió forintig 15 százalékkal adóznak. Ennyit az igazságosságról.

A bizottsági vitában is elmondtam, az előbb is megemlítettem, hogy nem kaptunk semmiféle számítási anyagot arra vonatkozóan, hogy a minimálbérnek ez a háromlépcsős tervezett változata milyen terheket jelent majd, mondjuk, a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára, már ami a járulékokat illeti, mert hiszen abban csökkenés a jelek szerint nem lesz. Arra sem láttam számítási anyagot, hogy az állami költségvetésnek ebből milyen járulékbevétele származik. Különböző szakcikkek alapján tudtuk megállapítani, hogy mintegy 60 milliárd forintos bevétele lesz ebből a költségvetésnek, már ami a megnövekedett minimálbérekre eső járulékbevételből származik.

A bizottsági ülésen megkérdeztem a minisztérium képviselőjétől, hogy tervezik-e a megemelkedett járulékterhek kompenzálását. Erre egyértelmű volt a válasz: nem tervezik. Szeretném emlékeztetni arra miniszter urat és a szocialista képviselő urakat, hogy amikor a polgári kormány idején felemelkedett a minimálbér ilyen jelentős mértékben, akkor a Munkaerő-piaci Alapból 15 milliárd forintot biztosítottak arra, hogy pályázat keretében még az egyéni vállalkozók is igénybe vehessék a megemelkedett járulékköltségek kompenzálására a rendelkezésre bocsátott pénzügyi forrásokat. Nem értem, hogy mi az oka annak, hogy egy ilyen pályázati lehetőség elől mereven elzárkózik a miniszter.

A benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban felidézem még azt az előző ciklusban olyan gyakran hallott ellenérvet a szocialisták részéről, amikor azt vizionálták, hogy a minimálbér emelésének következtében ágazatok fognak tönkremenni, tömeges lesz a munkanélküliség, és ennek nagyon sajátos volt az akusztikája, mert legjobban azok tiltakoztak ez ellen, akik szakszervezeti vezetőként állítólag a munkavállalók érdekeit képviselték. Most nem tudjuk, hogy mi a szakszervezetek álláspontja, pontosabban, annyit tudunk, hogy ahányan vannak, annyiféle kérést vagy annyiféle igény jelentenek be az Országos Érdekegyeztető Tanácson, hiszen különböző szorzószámokról értesültünk, hogy a létminimumhoz kötött minimálbért még mennyivel kellene megemelni. Érdeklődéssel várjuk, hogy a kormánynak ezzel kapcsolatban mi lesz majd az álláspontja, és végül is milyen egyezség születik még addig, ameddig a törvény végszavazására kerül sor.

A munkaügyi ellenőrzésnek azzal a célkitűzésével, ami a feketemunka visszaszorítását célozza, illetve a munkavállaló kiszolgáltatott helyzetén kíván javítani, teljes mértékben egyetértünk, de azt a véleményt kívánom elmondani, hogy ehhez végső eszközként kellene ezeket a drasztikusan megemelt bírságösszegeket alkalmazni. Elsőként és legelső lépésként azokat az adó- és járulékterheket kellene csökkenteni, amelyek ma a munkabéreket terhelik. Vegyünk példát, mondjuk, Dániáról, ahol olyan alacsonyra csökkentették a munkabérekkel kapcsolatos terheket, hogy gyakorlatilag nem éri meg feketén vagy szürkén foglalkoztatni a munkavállalókat.

(17.30)

A munkaügyi felügyelőség, bár országos hatáskörű szerv és állami szervezet hatósági jogkörrel felruházva, ennek ellenére a Munkaerő-piaci Alapból folyósított támogatásból is működik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A tavalyihoz képest háromszoros a bevételi előirányzat. Ez mindenképpen előrevetíti azt, hogy a munkaügyi felügyelők, akik az ellenőrzést végzik, erősen érdekeltek és érintettek lesznek ennek a bevételnek a teljesítésében. Így az objektivitásuk erősen megkérdőjelezhető.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu