DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ami nincs, nem létezik, azzal nem kell foglalkozni, az nyilván nem is kerül pénzbe. Legolcsóbb falu a nem létező falu. Ha nincsen iskola, óvoda, nem kell felújítani a tantermeket, öltözőket, sőt még ebédet sem kell adni közétkeztetésben a gyermekeknek. Ha nincsen kisposta, az államnak nem kell finanszírozni a postát. Nem kell finanszírozni a könyvtárat, a művelődési házat, az embereket szolgáló intézményeket, s nem is kell kifizetni nyilván a felemelt gázból a fűtésszámlákat. Ha nincsen falu, gazdaságosabb az élet, nem kell ezeket a fránya falusi embereket eltartani.

Több mint három és fél éve ez az önök sorvezetője - legolcsóbb falu a nem létező falu. Akkor mi lesz azokkal az emberekkel, akik a falvakban élnek, azokkal a százezrekkel, akiknek a településük a mindenük? Ott születtek, ott nőttek föl, ott élnek a szüleik, ott járnak iskolába, óvodába a gyermekeik, és ott van a munkahelyük, ha még egyáltalán van munkahelyük. Ezekről a falvakról, az ott élő emberekről önök már 2002-ben ítéletet mondtak, amikor életképes és nem életképes, megfelelő vagy nem megfelelő méretű településekre osztották a magyar településrendszert.

Tisztelt Ház! Úgy látjuk, hogy önök másodrendű állampolgárnak tekintik a falvakban élőket. Ez egy érzéketlen magatartás, csakhogy az embereket nem lehet lecserélni, mint az önök miniszterelnöke szerint az öregecskedő feleségeket. Ők továbbra is ott szeretnének lakni, ahol születtek, ahol most is élnek. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy több felelősséget fent, és több lehetőséget lent. Ha végignézzük az önök elmúlt három és fél évét, akkor a legnagyobb vesztesei a kistelepülések az önök kormányzásának.

(9.30)

Példát is hadd mondjak! A Magyar Posta 542 kistelepülésen a fix postákat bezárta. 60 ezer ember, 900 polgármester tiltakozott ellene, és a Fidesz, illetve az MDF törvénymódosító javaslatát az önkormányzati bizottságban még tárgysorozatba se vették, még azt sem engedték meg, hogy itt, a parlament előtt vitatkozzunk arról, hogy szükséges-e ezen rendszer fenntartása. De ha minket nem fogadnak el, legalább fogadják el Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a véleményét, aki a következőt állapítja meg jelentésében: “A postai szolgáltatás működtetését előíró szabályozás és ennek alapján a korábban működő több száz állandó postai szolgáltatóhely megszüntetése az alkotmányban deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával, az emberi méltósághoz való joggal, illetve a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljárás követelményével összefüggésében visszásságot okoz.ö

De ha 2006-ra tekintünk, az önök benyújtott költségvetésére, akkor még szomorúbb a kép. Pedig hogy is fogalmaztak önök a kormányprogramban? “A magyar falu megmentése nemcsak nemzeti hagyományaink és kultúránk egy fontos részének megőrzését, hanem egy életmód fenntartásának esélyét teremti meg. Továbbfejlesztjük azokat a programokat, hogy a falvakban élők életkörülményeinek javítása az elvándorlás megállítását célozza.ö Tovább mélyítik a települések között a szakadékot, s különösen azok vannak hátrányban, akik 2000-1500-1000 lélekszám alatti településeken élnek.

Az önkormányzatok egyharmada önhibáján kívül hátrányos, ezekben a falvakban legmagasabb a munkanélküliség, legrosszabb az emberek egészségi állapota, itt a legmagasabb az elöregedettség, és a legrosszabb a közutak állapota, miközben önök sikeres gazdaságról beszélnek. Miközben arról beszélnek, hogy szükséges az iskolák összevonása a magasabb kvalifikáció érdekében, ezenközben csökkentik a bejárás költségeit, csökkentik a napközire fordítható összeget. Összesen 70 százalékkal csökkentik abszolút értékben a normatív támogatást, de a közmunkaprogramra, a kommunális ellátásra, illetve a betegek ápolására fordítható összeget is.

Hogy mondjam, hogy milyen módon, néhány önkormányzat ezt már kiszámolta. Nóráp községnél 5 millió helyett 1 millió jut; Bakonyjákón 59 millió helyett 46 millió; Farkasgyepűn 11 helyett 6,9; Németbányán 4 helyett 2. Ezek a központi támogatások, tisztelt hölgyeim és uraim! Kilátástalan helyzetben vannak a költségvetés szempontjából ezek a községek. Ez érzéketlenségre, alkalmatlanságra valló cselekvés. Másodrendű állampolgárokká váltak saját hazájukban a községben élők, a kormány pedig halad az előre elhatározott ösvényén: a legolcsóbb falu a nem létező falu.

Mi tiltakozunk ellene, tisztelt hölgyeim és uraim. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu