GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Három dolgot mondanék nagyon röviden, ha belefér a két percbe.
Az egyik dolog Béki Gabriella képviselő asszony utolsó gondolataihoz kapcsolódik. Én is úgy tapasztalom, hogy felesleges olyan szabályt fenntartani, ami 92 óta, tizenegynéhány esztendő elteltével, a kiváltsággal, a kitétellel, a kivétellel nem él, úgyhogy azt hiszem, Filló képviselőtársam jelezte is, hogy mi egy ilyen módosító indítványt be is adtunk a törvényhez illesztetten; majd közös értékítéletünk alapján eldől, hogy így gondoljuk-e, hogy az a jó, hogyha ezt a kitételt kivesszük a mai törvényjavaslatból.
A másik gondolatom a bírságtételekhez illeszkedik, hozzáviszonyulva még a korábbi megszólalásokhoz. Vannak félő megnyilatkozások, hogy a 20 millió forint - ez a felső határa - egy hatalmas mértékű bírság. Igen, de hát azért azt hozzá kell tenni, azt hiszem, miniszter úr is hangsúlyozta, hogy azért ez azokban az esetekben fordul elő, ahol egyszerre több jogsértés, több személyt érintően csoportos megszegések, jogszabályi megszegésekkel párosulva hívódnak életre, és adott esetben még az, idézőjelben, visszaesőö jellege is megvan a folyamatnak, az eseménynek. Azt gondolom, hogy ilyen esetekben viszont helytálló akár még az ilyen nagyságrendű bírság kiszabása is, pontosan annak érdekében, hogy olyan gazdálkodó szervezetek ne legyenek a munkaerőpiacon, amelyek mindent semmibe véve, a kiszolgáltatottság állapotát folyamatosan fenntartva és elmélyítve vannak jelen. Ezt példázza az is, hogy ha, mondjuk, száz munkaügyi ellenőrzést megnézünk, akkor abból 70-75 esetben valamilyen szabálysértések fellelhetők; persze nyilván a fajsúlyosabbak lényegesen kisebb arányszámban mutatkoznak meg, de azokkal szemben intenzív fellépés szükségszerű.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés