PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Csabai Lászlóné képviselőtársammal szeretnék vitatkozni a kisposták kérdéséről. Képviselőtársammal ellentétben úgy gondolom, hogy a kispostákat nem bezárni, hanem fejleszteni szükséges. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja már több hónapja kéri a tisztelt kormánypárti képviselőket, hogy vegyék tárgysorozatba az MDF által benyújtott törvénymódosítási javaslatot.

Az volt az elképzelésünk és azt javasoltuk, hogy a kispostákat fejlesszük (Csabai Lászlóné elhagyja az üléstermet.) - sajnálom, hogy képviselőtársam kiment az ülésteremből, ez bizonyítja, hogy egyetért az elmondottakkal; képviselőtársaim mondják, hogy nem csoda; talán Nyíregyházán kellene bezárni a postákat -, tehát a kistelepülések postáit nem bezárni, hanem fejleszteni szükséges, például a teleházak odatelepítésével, az e-Magyarország-pontok kiépítésével a térség informatikai központjává válhatnának a kisposták. Mi úgy gondoljuk, hogy ezek a lépések a vidék megtartó erejét tudnák növelni, és a kormányzatnak erre kellett volna pénzt áldozni. A mi vidékfejlesztési koncepciónknak ez egy fontos része lett volna.

Egyébként néha tanulni is kell. Például a skandináv országok ezt már megtanulták, ott az a jelentős változás állt be, hogy a kistelepüléseket fejlesztik, a kistelepüléseket összekötik egymással, és nem azt keresik, ami szétválasztja egymástól a kistelepüléseket. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy gondolják meg ezeket. Az MDF jövő héten kérni fogja, hogy vegyük tárgysorozatba a kisposták életét döntően befolyásoló törvénymódosítási javaslatot. Egyébként Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is megállapította, hogy az ellenzéki képviselőknek igazuk van, az általuk kívánt törvénymódosítási javaslat igenis jogszerű.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu