ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Mint ön előtt is jól ismert, az országban több olyan kis költségvetéssel működő önkormányzat van, amelyet hátrányosan érint a Fővárosi Bíróság által hozott döntés, mely az egyik mobiltelefon-szolgáltató cég adófizetési kötelezettségét megszüntette. 375 településről van szó, többek között az én választókörzetemben élő embereket, a Csólyospáloson élőket is ez súlyosan érinti.

Komoly helyi iparűzésiadó-bevételtől elesett kistelepüléseken élők joggal vetik fel azt a kérdést, hogy miért sújtja őket a magyar adózás ilyenforma rendszere, azt kérdezik az emberek, hogy miért másodrendű állampolgárok a falvakban élők. Nem lenne helyes a központi intézkedések hátrányos következményeiért a felelősséget a településeken élőkre terhelni, fel kell hát tenni a kérdést, mit kíván tenni a kormányzat annak érdekében, hogy a kistelepülések önkormányzatai ne érezzék úgy, hogy magukra maradtak.

Tisztelettel kérdezem továbbá, mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a kistelepülések önkormányzatai feladataikat továbbra is el tudják látni, annak ellenére, hogy költségvetésük így most a helyi iparűzésiadó-bevételtől is elesik, csökken.

Tisztelettel kérdezem, hogy mit mondjak a csólyospálosiaknak. Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu