LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gőgös Képviselő Úr! Jogos a két pont, az agrárgazdasági jelentésről van szó, de úgy gondolom, hogy amikor erről tárgyalunk, akkor érdemes emlékeztetőül a 2004. évi költségvetés végrehajtásáról szóló ÁSZ-ellenőrzést mellétenni, mert tanulságos dolgok vannak benne. Nos, itt volt a fogalomzavar, ezért mindenféleképpen elnézést kérek, hogy nem konkrétan és korrekten fogalmaztam a kormánypárti képviselőkkel szemben.

A földtulajdon elaprózódottságával kapcsolatban pedig állandóan motoszkál az agyamban egy téma néhány hét óta. Battonyán egy másfajta tűz is fölgyulladt nem olyan régen: egy történelmi bejelentésre ébredt az ország, miszerint földosztás lesz. Egyszerűen nem értem, hogy amikor a kormánypárti képviselők azt mondják, hogy elaprózódott birtokméret, gazdaságtalan termelés, akkor földosztást ígérnek azoknak az embereknek, akiknek se pénze a termelésfinanszírozáshoz, se eszköze a föld megműveléséhez. Egy kicsikét ellentmondásosnak tűnik ez a dolog, és kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a végkifejlete.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu