DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Bánki Erik képviselőtársam ült ide mellém az előbb, és azt mondta, hogy milyen nagy gond lenne, ha a villamos energiának egyszerre közel 40 százaléka kiesne azáltal, hogy nem működik a Paksi Atomerőmű, és azt mondta, hogy bizonyára ezért kell az élettartamot meghosszabbítani.

Amikor a német szociáldemokrata-zöld kormány arról döntött, hogy az összes német atomerőművet 2021-ig bezáratja, akkor pont azt a kérdést tették fel, hogy ellátásbiztonság tekintetében helyes-e, hasznos-e, ha egyetlenegy forrásból jön a villamos energia közel 30 százaléka - mármint ott, Németországban. Ha ezt józan paraszti ésszel végiggondoljuk, akkor azt tudjuk mondani, hogy ha van egy forrásunk, vagy van ehhez képest ezeregy forrásunk, amelyből jön a villamos energia, az, ami kell egy adott országnak, nyilvánvalóan józan paraszti ésszel is az a válasz, hogy az a helyes és jó, ha nem egy forrásból jön az energia, hanem ezeregy forrásból, méghozzá azért, mert ha egyetlenegy forrás kiesik, akkor nincs, ami pótolja.

Ugyanígy azt is megkérdezte a német kormány, hogy gazdasági szempontokból, illetve munkahelyteremtés tekintetében mi a jó: ha élettartamot hosszabbítanak vagy újabb atomerőművet építenek. Megnézték a statisztikai hivatal adatait, hogy mennyi munkahely van a német atomszektorban, és a statisztikai adatok azt mutatták, hogy 10 ezer munkahely található a német atomszektorban, s ehhez képest az alternatív energiatermelési módozatok közül csak a szélenergia-szektorban, amely mindösszesen 4,7 százalékát adja Németország villamosenergia-igényének, 48 ezer munkahely található.

Tehát akkor egy józanul gondolkodó kormány azt mondja, hogy ha én gazdasági növekedést akarok egy alágazaton belül csinálni, akkor nyilvánvalóan azt a megoldást kell választanom, amellyel több munkahelyet lehet teremteni. Így Magyarországnak is az lenne az érdeke, hogyha több munkahelyet tudna teremteni azáltal, hogy a Paksi Atomerőműben megtermelt villamos energiát kiküszöböli, illetve másképpen állítja elő.

De azt a kérdést is feltették, hogy mivel az Európai Unió mindenfajta irányelvei szerint - és nyilvánvalóan az elmúlt évtizedek tendenciái szerint - a környezetvédelem kiemelt fontossággal bír, mi az a megoldás, amely nem eredményez semmifajta környezeti gondot; mondjuk, nincs radioaktív hulladék a tevékenységből kifolyólag. Azt a megállapítást kellett megtenniük - józan paraszti ésszel belátható -, hogy szélerőműből, napenergiából, geotermális energiából, biomassza hasznosításából, mezőgazdasági hulladékok hasznosításából nem keletkezik olyan környezeti károsodás, sőt egyáltalán nincs semmifajta környezeti kár a szélenergia hasznosításából vagy a napenergia hasznosításából, ezzel szemben, akár tetszik, akár nem, kész tény, hogy radioaktív hulladékok keletkeznek, kis és közepes aktivitásúak, és nagy aktivitású hulladékok az atomenergia hasznosítása révén. Ez volt az a három-négy szempont, amely révén a német kormány meghozta a döntését.

Én azt gondoltam - de ez most a költői naivitás részemről, bevallom férfiasan és őszintén mindenki előtt -, hogy azon érvek, amelyek az általános vita során elhangzottak, arra késztethetik majd a szocialista-szabad demokrata kormányt, hogy az országgyűlési határozattervezetét vonja vissza. De azért mondom, hogy költőien naiv lett volna ez a vélekedésem vagy ez az elvárásom, mert pontosan tudom, hogy nincs Magyarországon olyan vita, amely józan paraszti ésszel felfogható érvek mentén zárul és kerül valamifajta nyugvópontra. De ezzel nincs semmi különös gond, hiszen azt kell mondanom, hogy minden ügy mögött egyetlenegy dolgot kell keresni, nevezetesen: az érdekeket. Ha azt a kérdést meg tudjuk válaszolni, hogy cui prodest, azaz kinek az érdeke, akkor egy kicsit közelebb kerülünk az ügyek megértéséhez.

Én most itt prognosztizálom a jövő heti szavazás eredményét: 386 parlamenti képviselőből - tételezzük fel, hogy mindenki itt lesz - 380-383 igent fog mondani, ugyanis nem politikai hovatartozás alapján van nézetkülönbség, hanem világlátás, szemléletmód között van különbség. Az egyik oldalon állnak a technokraták, a másik oldalon állnak azok, akik újfajta megoldásokat akarnak az energiatermelés tekintetében, másrészt pedig az egyik oldalon állnak azok, akik nem ezzel az üggyel foglalkoznak, és ezzel nincs semmi baj, de a frakcióik befolyásolják őket. A politikai döntéshozók anyagi érdekek tekintetében hozzák meg ezt a döntést.

Elnök Asszony! Köszönöm szépen, hogy hozzászólhattam, és máris jelzem, hogy normál hozzászólásra újból jelentkezem.

Forrás: parlament.hu