DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. A kétperceseknek pont ez az értelme, köszönöm szépen a felvetést és a kérdést. Látszólag abba a helyzetbe kerülök, hogy megfogott a szó nemes értelmében - idézőjelbe téve - politikai államtitkár úr. Nos, ezek a megfontolások nem a Magyar Országgyűlés előtt kellene hogy elhangozzanak, hanem ezek azok a számítások és alternatívák, amelyek kidolgozását a magyar kormány nem tette meg. Nincs energiapolitikai koncepciója se rövid, se közép-, se hosszú távra.

De nem kerülöm ki a kérdést, illetve felvetést, ugyanis először is nem fogadom el a számot csak azért, mert az én megítélésem és az eddigi szakértői becslések szerint azt kell mondanom, több száz milliárdba kerülne a szélerőművekkel történő kiküszöbölése a Pakson megtermelt villamos energiának. De abban a pillanatban, ha a költségeket kezdem nézni, azt mondom, megnézem a Nyugat-Európában jelen pillanatban meglévő felesleges energiatermelő kapacitásokat, azoknak az árfekvését, és lehet, hogy azt mondom, nem mind a 40 százalék, Pakson megtermelt villamos energiát kell magyarországi szélerőművekkel kiküszöbölni, hanem például amiről Szalay Gábor tisztelt képviselőtársammal már múltkor beszéltünk, hogy azt a határkonstrukciót kellene átalakítani, amely beruházást igényelne, de lehetővé válna Magyarország számára Nyugat-Európából a közös energetikai rendszeren keresztül nagyobb mennyiségben, nagyobb kapacitásban villamos energiát vásárolni.

Tehát akkor, amikor a Paksi Atomerőmű 40 százalékának kiküszöbölését nézem, s ön azt mondja, akkor nézzük meg az árfekvés kérdését, akkor kell elővenni azokat az érveket, amelyeket ön használ, és ennek fényében módosítani kell, és lehet, hogy azt lehet mondani, hogy a szélenergiával mindösszesen 15 százalékot lehetne kiküszöbölni, vagy 6 százalékot kellene kiküszöbölni, de ehhez képest a többit külföldi - már nem úgy külföldi, mert Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja, ebben a tekintetben, ebben a kontextusban nincs külföld és belföld -, tehát más forrásokból való beszerzéssel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), alternatív energiatermelési módozatok közül, például biomasszával vagy bármi mással lehetne előállítani, azzal a biomasszával, amely szintén nem járul hozzá a környezetszennyezés növekedéséhez, mert a kibocsátott szén-dioxid a globális szén-dioxid-körhöz tartozik hozzá. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu