DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Asszony! Hát nem furcsa, Dióssy államtitkár úr, hogy miközben ön és Podolák úr határozottan kijelenti, hogy nem töredezett és alkalmas, és nincs ilyen jellegű kutatás, utána két másik képviselőtársam pont az ellenkezőjét állítja, joggal, hiszen igenis egy nagy nevű, nagy hírű geofizikus-professzor, tanszékvezető egyetemi tanár, Magyarországon az egyik legnagyobb szaktekintély mondja ezt - egy.

Kettő: bárkinek odaadom a szó szerinti jegyzőkönyvet, amellyel bizonyítani tudom, hogy a kijelentés elhangzott.

Három: urak, mire hivatkoznak? Hogy az összes, atomenergiában érintett különböző intézmény kiadja az engedélyt? Naná, mert ebben van az üzlet! Hol van egyetlen olyan független szakmai grémium, amely szintén hozzáadta volna, amely nem Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez vagy nem valamelyik magyar kormányhivatalhoz… Hát hiszen most a kormány akarja az élettartam-hosszabbítást, azon belül az atomlobbi különböző emberein keresztül a különböző intézmények adják ki az engedélyeket. Hát kecskére a káposztát!? Ez független és megalapozott vélekedés?

(22.50)

Hol vannak az alternatívák, nemcsak a radioaktív hulladékok elhelyezése tekintetében, hanem az energiapolitikai koncepciók tekintetében? Megépítik először az atomtemetőt, majd azt fogják utána mondani, ha már beletettünk 60 milliárdot, hát miért ne tegyünk bele még 250 milliárdot 2006-os árakon.

Tisztelt államtitkár úr, Dióssy Gábor, most válaszolok önnek: ez nem 250 milliárd forint, hanem 2016-os árakon körülbelül ezermilliárd forint. Évente százmilliárd forint az élettartam-hosszabbítás, évente százmilliárd forint körüli összeg, 2016-os árakon ezermilliárd körüli összeg.

És persze, önök vannak hatalmon, és ne csináljon úgy, mintha ellenzékből akkora erőm lenne, hogy befolyásolni tudnám, vagy meg tudnám állítani ezt a folyamatot. (Podolák György: Talált! Ez a lényeg!) Egyet azonban állítok: a végén csattan az ostor. Ausztriában atomerőművet építettek föl úgy, hogy utána soha nem helyezték üzembe, nem azért, mert hülyék, hanem azért, mert a népakarat elsodorta azokat is, akik ilyen dologhoz a nevüket adták.

Az atomlobbi számára Bős-Nagymaros lesz ez a döntés, és innentől kezdve olyan társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok indulnak majd el Magyarországon, amelyek alapvetően befolyásolják az elkövetkezendő tíz év történéseit. Ne higgyen nekem, majd 2016-ban gondoljon vissza mindarra, amit most itt ezen a napon mondtam! (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu